Videóra vették a rémálmot a fedélzeten: leszakadt futómű, lezuhanó kabinmennyezet

Félelmetes rémálom vált valósággá az iráni Sepehran Airlines Boeing 737-es gépének fedélzetén. A felszállás után leszakadt a futómű egyik kereke, pontosabban levált az abroncs futófelületének egy része. A baj ezúttal sem járt egyedül: az erős rezgések miatt a kabin mennyezetének a paneljei is leváltak.

  • HVG

Lehet, hogy jó darabig nem ülnek majd repülőgépre azok, akiknek a sorsa úgy hozta, hogy a Sepehran Airlines SHI-4358 járatával utaztak szeptember 15-én, bár szerencsére nem történt személyi sérülés.

A probléma röviddel a mashedi Sáhid Hásemi-Nezsád nemzetközi repülőtérről való felszállás után lépett fel, miközben a repülőgép Kermánsáh felé tartott. Az első jelentések szerint az egyik gumiabroncs futófelületének egy része levált felszállás közben. Miután a pilóták vészhelyzetet jelentettek, a repülőgép megszakította az útját, és visszatért Meshedbe. Azonban nem csupán a futóművek volt gond: az Aharin Habar iráni hírügynökség által közzétett és azóta már számos médium által megosztott videón is látható, hogy a kabin belső kárpitozásának hosszú paneljei leváltak az utasok felett, a repülőgép belső szerkezetének egyes részei pedig fedetlenül maradtak. Több beszámoló szerint a felső tárolók is kinyíltak, és csomagok estek ki.

A The Aviation Herald által is jelentett eset után a repülőtér ideiglenesen lezárta a kifutópályát a vizsgálat érdekében, órákkal később azonban újra megnyitották. A gumiabroncs meghibásodásának pontos okát, a motorkárosodás mértékét és a leszállás pontos körülményeit az illetékes hatóságoknak kell megállapítaniuk.

Hogy mi okozta az óriási rezgést, arról egyelőre megoszlanak a vélemények. Vannak, akik szerint az abroncsprobléma váltotta ki az hatalmas vibrációt, egyes források viszont arról írnak, hogy az abroncs sérülése után motorprobléma is jelentkezett, és ez lehet összefüggésbe a rezgésekkel.

Az esetről készült videó jóval félelmetesebb, mint maga a probléma. Az utasoknak ugyanis át kellett élniük az óriási rázkódást, azt, hogy elveszítik a stabilitásukat, kinyílnak a felső tárolók és csomagok esnek le, leválnak a mennyezeti panelek – az egész olyan volt, mintha azonnal szétesne a gép. Szerencsére nem a Boeing 737 teteje omlott be. Az extrém rezgések „csak” a kabin belső, nem elsődleges szerkezeti elemeit szakították le. A gép azonban irányítható maradt, visszatért a repülőtérre, és mindenki túlélte az esetet.

Ez a mostani incidens csak néhány héttel követett egy másik esetet. Akkor a légitársaság egyik 737-500-as repülőgépe nem tudott a számára kijelölt kifutópályán maradni, letért róla, és egy másik, párhuzamos kifutópályán állt meg. Mindeközben az első futómű, vagyis az orrkerék-rendszer összetört.

Bár a Sepehran Airlines történetében nem volt halálos kimenetelű baleset, a légitársaság flottaadatai azt mutatják, hogy repülőgépeinek átlagos életkora meghaladja a 30 évet. Ezek a három évtizedes gépek elsősorban Boeing 737-es variánsokból állnak, beleértve a 737-300-ast és a 737-500-ast. Ráadásul a nemzetközi szankciók miatt a légitársaság nehezen jut repülőgép-alkatrészekhez, ami megnehezíti a folyamatos karbantartást.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások