Feljelentik Havas Szófiát a kommunizmus bűneinek tagadása miatt

A KDNP ifjúsági szekciója szerint az MSZP-s politikus orosz állami tévének adott botrányos nyilatkozata kimeríti a kommunizmus bűneinek tagadása bűncselekményt, amely három évig terjedő börtönnel büntethető.

  • hvg.hu hvg.hu
Feljelentik Havas Szófiát a kommunizmus bűneinek tagadása miatt

Feljelentést tettek az MSZP-s Havas Szófia ellen a kereszténydemokraták a kommunizmus bűneinek tagadása miatt.

A párt ifjúsági kiterjesztése, az IKSZ pénteken emlékeztetett: három évig terjedő börtönnel bünthethető, aki nagy nyilvánosság előtt a nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek által elkövetett népirtás vagy más, emberiesség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja, jelentéktelen színben tünteti fel, vagy azokat igazolni törekszik.

Havas Szófia kijelentései az orosz állami televízióban mélységesen sértik a hősök emlékét, és a Btk. 333.§-ba ütközhetnek – írták.

Az orosz állami tévé 1956-os forradalmat egyoldalúan bemutató műsorában Havas Szófia azt mondta, hogy a forradalom egy "horthysta provokáció" volt, és megerősítette a televízió azon felvetését is, hogy a forradalom kitörése a nyugati titkosszolgálatok műve volt, egy CIA-s akció, volt nácik által szervezett fasiszta-ellenforradalmi puccs. Az orosz köztévé egyenesen pogromként emlegette az 1956-os fegyveres felkelést, az is elhangzott, hogy a forradalmárok ezrével engedték ki a nácikat a börtönből. A műsor miatt egyébként a budapesti orosz nagykövetet bekértették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba.

A nyilatkozat miatt az MSZP úgy döntött, a következő elnökségi ülésen felfüggeszti Havas tagságát, és fegyelmi eljárást kezdeményez vele szemben. Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke közleményben tiltakozott, szerinte Havas Szófia nemcsak valótlanságot állított, de kijelentései sértőek is a pesti srácok és Nagy Imre emlékére nézve.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.