Joó Hajnalka
Joó Hajnalka
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Nekem soha nem jelentett problémát vesztes csapatban játszani, ha a játék célja erkölcsileg megalapozott - mondja a hvg.hu-nak adott interjúban a köztársaságielnök-jelöltségre felkért Majtényi László. Az egykori ombudsman szerint az államfői tisztségnek még mindig erős az erkölcsi autoritása, és igenis vannak olyan eszközei, amelyet a NER nem viselhet el.

Hvg.hu: Hétfőn kérte fel önt hivatalosan az Elnököt a köztársaságnak! csoport, hogy legyen a demokratikus oldal államfőjelöltje. Ön nyilván korábban értesült a terveikről, de pontosan mikor, és mit szólt hozzá? 

Majtényi László: Valamikor december vége felé hívott fel Székely Sándor, és abszolút meglepett. Mondhatni, se köpni, se nyelni nem tudtam. A vágyaim között amúgy sincs ilyesmi, mert a sorsommal elégedett vagyok, de ha valamire biztosan nem vágytam, az a köztársasági elnöki pozíció. A hideg is kiráz például a gondolattól, hogy nem a saját lakásomban, hanem valami rezidencián kelljen laknom, vagy hogy ha bemennék egy kocsmába egy barátommal meginni egy fröccsöt, testőrök ülnének körülöttünk.

Hvg.hu: A parlamenti erőviszonyokat figyelembe véve eljutott egyáltalán odáig, hogy elképzelje, milyen lenne, ha megválasztanák?

M. L.: Nem, természetesen tisztában vagyok azzal, hogy – pestiesen szólva – annyi esélyem van, mint Szálasinak a főtárgyaláson. Lehet persze fantáziálni arról, hogy egy titkos szavazáson mi minden történhet, de hát azt is tudjuk – akár korábbi államfőválasztások tapasztalataiból –, hogy személyi kérdésekben mennyit ér a titkosság. Ez a jelölés nem arról szól, hogy maga a poszt elérhető lenne.

©

Hvg.hu: Akkor miről? Sokan tényleg nem értik, hogy – a pesties szólásoknál maradva – miért megy házhoz a pofonért, ha egyszer tudja, hogy úgysincs esélye a megválasztásra.

M. L.: Több mindenről szól. Például arról, hogy az ellenzék tud mutatni egy nem rosszabb jelöltet annál, mint a hivatalban lévő államfő. És arról is, hogy ez az ellenzék – és itt szívesebben beszélnék nem baloldali vagy politikai ellenzékről, hanem azokról a személyekről és csoportokról, akár civilekről, tartozzanak bármelyik oldalhoz, akiknek fontos a szabadság és az alkotmányosság helyreállításának ügye – szóval, hogy ez az ellenzék már valószínűleg nem lehetne a mostaninál sokkal rosszabb helyzetben.

Hvg.hu: De mi a vonzó abban, hogy egy ramaty állapotban lévő ellenzék borítékolhatóan alulmaradó jelöltje legyen? Mit akart mutatni és kinek ezzel a kiállással?

M. L.: Nekem soha nem jelentett problémát vesztes csapatban játszani, ha a játék célja erkölcsileg megalapozott. A kiállásommal azt szeretném bizonyítani, hogy igenis van olyan ügy vagy cél, amelyben az az ellenzék, amelynek különböző csoportjai utálják, fúrják és árulózzák egymást, mégis képes az együttműködésre. Ráadásul nemcsak a politikai pártokról van szó, hanem olyan civilekről és civil csoportokról is, amelyek a létező pártokat vagy akár magát a pártrendszert is elutasítják, de engem személy szerint esetleg elfogadnak. Az mindenképp egy jó impulzus, hogy van valami, amiben egyet tudnak érteni.

Hvg.hu: Ezt ugye azért még nem tudhatjuk biztosan. Ahhoz, hogy hivatalos jelölt lehessen, 40 képviselő, vagyis a parlamentben ülő összes baloldali párt, az MSZP, az Együtt, a Párbeszéd, a Liberálisok, a DK, és még az LMP képviselőinek támogatása is kell, ez utóbbi kettő viszont még mindig nem foglalt állást, hogy beáll-e ön mögé. Mérlegelte ezt a kockázatot, hogy lehet, hogy a jelöltségig sem jut el, vagy informálisan már megkapta a támogatásukat?

M. L.: Úgy ugrottam bele ebbe az egészbe, hogy senkivel, egyetlen pártvezetővel sem beszéltem. A magam részéről inkább azt tartottam volna kockázatosnak és a személyiségemtől is idegennek, ha bárkit felhívok. Az ugyanis olyan, mintha kérnék valamit, márpedig én nem kérek semmit. Igaz, adni sem tudok, hiszen nem történik más, mint hogy kisétálok a vágóhídra, és szépen bemászom a húsdarálóba. Ha nem lesz elég támogató – szerintem egyébként valószínűleg lesz – ahhoz, hogy hivatalos jelölt legyek, akkor is volt értelme elfogadnom a felkérést. Miután pedig elnök bizonyára így se, úgy se leszek, a dolog sikerét nem abban kell mérni, hogy lesz-e elegendő támogatás.

Hvg.hu: Ha nem a pártok jelzéseire, akkor mire várt hétfőtől szerdáig, amikor végül is elfogadta a jelölést? Hiszen magáról a felkérésről hetek óta tudott.

M. L.: De a felkéréskor sem mondtam igent, csak annyit, hogy tudomásul veszem, amire készülnek. Fenntartottam magamnak a lehetőséget, hogy nemet mondjak adott esetben.

Hvg.hu: Akkor min múlott az igenje? Hogy hányan lájkolják a kezdeményezés Facebook-oldalát?

M. L.: Igen, mondjuk úgy, hogy beleszagoltam a levegőbe.

Hvg.hu: Mi volt az a pont, amikor azt mondta, hogy oké, belevág?

M. L.: Amikor kitaláltam egy barátommal, hogy megfogalmazok egy minimumot, a történelem talán legrövidebb elnöki programját, amelyben azt kértem, hogy csak azok támogassanak, akik ezzel egyet tudnak érteni. Ez egyfelől kijelöli azt a kört, amelynek a támogatására igényt tartok, másfelől kijelöl egy kommunikációs teret is, hogy melyek azok az értékek, amikről ma beszélni kellene. A kettő együtt motivált: hogy lehet olyan ügy, amiben össze lehet valamilyen módon fogni, és, hogy megnyílhat egy csatorna arra, hogy beszéljünk a kívánatos Magyarországról. Fontos leszögezni, hogy ez nem egy baloldali projekt, még akkor sem, ha annak látszik. Az új alkotmány például, amelynek megalkotása elkerülhetetlen, nem revansa a mostani alaptörvénynek, hanem az egymással vitában álló társadalmi csoportok közös értékeinek kifejezése.

©

Hvg.hu: Utoljára 2010-ben volt a baloldalnak (konkrétan az MSZP-nek – a szerk.) saját államfőjelöltje. Balogh András akkor 59, Schmitt Pál pedig 263 szavazatot kapott. Most 196 képviselővel eleve kevesebb ül a parlamentben, nem érzi majd kínosnak, ha hasonló arányban kap voksokat?

M. L.: Nem. Már mondtam, hogy szívesen focizom vesztes csapatban, sokan voltak ilyenek (persze nem magamat hasonlítom hozzájuk), Wesselényi Miklóstól Bibó Istvánig. Nem vagyok frusztrált személyiség, van családom, vannak barátaim, nem vonz, inkább zavar a vagyon és a luxus. Ráadásul abban is van gyakorlatom, hogy nem választanak meg. 2007-ben, amikor Sólyom László ombudsmannak jelölt, annyira felbosszantotta, hogy leszavaztak, hogy mérgesen közölte, újból engem fog jelölni. Én kértem, hogy ne tegye.

Hvg.hu: Négypontos programjának legtöbb eleme olyan feltételeket támaszt – a független intézmények visszaállítását, népszavazással megerősített új alkotmányt, a demokratikus nyilvánosság intézményrendszerének érvényesítését, vagy tisztességes választásokat –, amikhez az ellenzéki pártoknak először egy a jelenlegi, a kormánypártoknak kedvező szabályok alapján rendezett választáson kellene leváltaniuk a Fideszt. Lát erre esélyt?

M. L.: A legfontosabb, hogy rendszerkritikus ellenzék legyen, és a NER meghaladásában érdekelt csoportokból álljon.

Hvg.hu: A NER megdöntésbe belefér önnek akár a Jobbikkal való összefogás is, ahogy azt például Medgyessy Péter sürgette?

M. L.: A felvázolt program egy részében kizártnak tartom, hogy a Jobbik egyet tudjon érteni, személyemre az elsők között mondott nemet, ami teljesen rendben is van. Nem is tartanék igényt a támogatásukra, a párt múltja és jelene nem támasztja alá, hogy aktív szerepe legyen a negyedik köztársaság létrehozásában.  

Hvg.hu: A hvg.hu publicistája, Seres László kedden arra kérte önt, hogy mondjon nemet az önt a kormány ellensúlyának szánó civilek felkérésére, mert a mostani politikai berendezkedés kizárja ezt a fajta ellensúlyi szerepet. Ily módon ön egy díszliberális megmondóemberré redukálódna, akaratlanul is legitimálva a NER működésmódját. Lát ebben igazságot?

M. L.: Egyáltalán nem értek ezzel egyet. Az elnöknek igenis vannak olyan eszközei, amit a NER nem viselhetne el. Magának a tisztségnek igen erős az erkölcsi autoritása: nemcsak vissza, meg az Alkotmánybírósághoz lehet küldeni a törvényeket, az államfő felszólalhat például a parlament ülésén, vagy más fórumon, ha valami nem tetszik neki, ezt nem lehet megakadályozni. Népszavazást is kezdeményezhet, amit ugyan nem kötelező kiírni. De a NER nem arról híres, hogy megtűri a kritikát vagy kritikus intézményeket, az a rendszer, amiben én elnök lehetnék, már régen nem a NER lenne.

Hvg.hu: Mint egykori adatvédelmi biztos, hogyan lépett volna fel például államfőként az elmúlt évek nyilvánosságot korlátozó törvénymódosításai ellen? Mondjuk azzal szemben, amely elveszejtette volna nemzeti bank alapítványi vagyonának közpénz jellegét?

M. L.: Bár összességében nincs túl jó véleményem a munkájáról, ebben az ügyben éppenséggel Áder János is megérdemel egy jó pontot (a köztársasági elnök tavaly márciusban az Alkotmánybírsághoz küldte a jegybanktörvény erre vonatkozó módosítását – a szerk.), de ha engem kérdez: nyilván nem tűrtem volna el. Ha egy egyszemélyes, független hivatal szakmailag megfelelő vezetés alatt van, akkor sok mindent tehet. Ha Jóri Andrást például visszahelyeztette volna az adatvédelmi hatóság élére a Luxemburgi Bíróság, akkor biztosan nem itt tartanánk például ezekben az ügyekben (a volt adatvédelmi biztost 2011 végén az ombudsmani rendszer átalakítása ürügyén, megbízatása lejárta előtt több mint 2 évvel mozdította el a kormány. Az Európai Bíróság 2014-ben elmarasztalta Magyarországot az ügyben, de az ítélet alapján az európai jogot sértő helyzet megszüntetése helyett csak pénzbeli kártalanítást nyújtott a magyar kormány a volt adatvédelmi biztosnak – a szerk.). Vagy, ha nem lettek volna az ismert korrupciós ügyek 2009-ben az ORTT-nél, amelyek miatt kénytelen voltam lemondani, akkor a választások után a Fidesznek is meggyűlt volna velem a baja, és sok mindent tehettem volna, akár utóvédharcként, a sajtószabadság védelme érdekében. (Majtényi László 2009. október 29-én a rádiófrekvenciák elosztása elleni tiltakozásul mondott le 2008 márciusa óta betöltött hivataláról, miután a testület a pártdelegáltjainak háttéralkujával a hatóság az irreálisan magas koncessziós díjat ajánló Adveniónak és az FM1-konzorciumnak adta az országos, analóg rádiófrekvenciákat – a szerk.)

©

Hvg.hu: Nyilván addig a törvénymódosításig, amely átalakításnak álcázva ki nem húzta volna ön alól a hatóságot, vagy meg nem nyirbálta volna a jogköreit.

M. L.: Persze, vesztettem volna, de nem mindegy, hogy az ember hogyan veszít.

Hvg.hu: Ha ön lett volna Áder János helyében, kiállt volna például a megszüntetett Népszabadságért?

M. L.: Ha nem is konkrétan a Népszabadságért, de a sajtószabadság védelmében biztosan.

Hvg.hu: De hogyan? Ha nemzetközi fórumokon áll ki, akkor azt mondják, mószerolja a saját hazáját, ha pedig belföldön az – láthatjuk – pusztába kiáltott szó.

M. L.: Ez nem így van. Egyáltalán nem mindegy, hogy szó nélkül hagyunk-e valamit, kihirdetjük vagy normakontrollra küldjük-e az alkotmányellenes törvényeket. Önöknek sem mindegy, hogy működnek-e még az országban a kormánytól független szerkesztőségek. Persze, ha úgy vesszük, önök is hányják a falra borsót, meg hányom én is – akár itt az Eötvös Károly intézetben. Sokszor úgy érezzük, hogy teljesen feleslegesen, de nem: egyszer, higgye el – és ebben van a jelölésem értelme is –, az a fal végül le fog dőlni.

Hvg.hu: Ha ugyanez a magát demokratikus oldalnak nevező csoport – benne akár a most ön mögé álló ellenzéki pártokkal – később egy másik posztra, a miniszterelnök-jelöltire is önt kérné fel, arra mit mondana?

M. L.: Azon se gondolkodtam soha, hogy köztársasági elnök legyek, azon meg végképp nem, hogy miniszterelnök. Az utóbbihoz ráadásul nemcsak ambícióm, de párthátterem sincsen.