szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Bors azt állítja, hogy nem jutott nyugvópontra a magyarországi olimpiarendezés ügye, a kormány tovább próbálkozna.

Ma­gyarország fontolgatja, hogy megpályázza a 2026-os téli olimpia rendezését Ausztriával közösen – ezt írja a szerdai Bors meg nem nevezett források alapján. Földrajzi okokból itthon nyilván nem az alpesi, hanem a jeges számokat rendeznék meg, így például a gyorskorcsolyát és részben a jégkorongtornát.

Az érvek között szerepel, hogy idén szeptemberben jó eséllyel Párizs kaphatja a 2024-es játékokat, ez pedig azt jelenti, hogy a nyári versenyek legjobb esetben is 2036-ban jöhetnek vissza Európába. A téli versenyek eddig és kijelölt helyszínei alapján esélyes, hogy 2026-ban Európában rendezzék a játékokat. 2010-ben egyébként Kanadában, 2014-ben Oroszországban volt téli olimpia, 2018-ban Dél-Korea, 2022-ben pedig Kína következik.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ráadásul már megengedi, hogy két ország közösen adjon otthont az ötkarikás eseménynek.

A MOB legbelső körei­ből is megerősítették a lapnak azt az információját, hogy az ötletgazda Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.

A Bors érdeklődött az ügyben az Osztrák Olimpiai Bizottságnál is, ahol Wolfgang Eichler sajtófőnök azt mondta: hivatalos választ csak a főtitkárral való megbeszélés után tud adni. Lapzártakor jött a válasz: a sajtófőnök elismerte, hogy Ausztria megpályázza a 2026-os téli olimpia megrendezését, de nem erősítette meg, hogy ezt Magyarországgal közösen tenné.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!