Ceglédi Zoltán
Ceglédi Zoltán

Lesz, akinek a cím is hazaárulás – a többieknek elmondom, miért gondolom így.

Magyar vagyok. Szerelmese a magyar nyelvnek: csak a magyar szépirodalom tud úgy igazán megfogni, a magyarul mondott vers, a magyarul énekelt dal mindig több számomra, mint amit például angolul hallok. A magyar arckifejezéseket tudom a legjobban olvasni, ahogy ezer közül felismerem azt is, ha magyar tájat látok. Millió módja van annak, hogy megéljem azt, hogy ehhez a nemzethez, ehhez a közösséghez tartozom. Még akkor is, ha jó ideje, igen sokan és igen agresszív módon, továbbá rengeteg (tőlem ellopott) pénzzel dolgoznak azon, hogy ez ne így legyen. Csakhogy több kell ahhoz, hogy elvegyék tőlem Márait és Pintér Bélát, Kossuth Lajost és a Kispált, a Sugovicát meg a pesti tetőpornót egy langyos péntek éjszakán. Az első családi nyaralásunk Miskolctapolcán volt, magyarul mondtam először, hogy szeretlek, és magyarul hangzott el az első (összes) „vége”, amibe bele akartam halni. Magyarul temették a szeretteimet, magyar földbe.

Estig tudnám sorolni, akkor se szerepelne a példáim közt, hogy „és nemrég vizes világbajnokságot rendeztek Magyarországon”. Jogom van így érezni, és nem fogok szabadkozni miatta. Nem leszek attól kevésbé vagy rosszabb magyar, hogy így gondolom. Egyszerűen túl közelről látom ahhoz, hogy büszke legyek rá, hogy magyarságom pillére legyen.

Bő hét éve egyszerre kell hallgatnom azokat a magyarázatokat, hogy a szerintem fontos ügyekre miért nincs pénz (amit tőlem beszednek, az), és hogy magyarságunk, dicsőségünk úgy emelkedik az égbe, hogy faltól falig stadionokkal építjük tele az országot. Köztük kisvasút robog. A tévében az úgynevezett emberminiszter visszautasította a kritikát, miszerint baj lenne az, hogy nyitott mellkassal szállítanak egy kislányt egyik kórházból a másikba, mert alapvető műszerek hiányoznak egyre több helyen, az úgynevezett főpolgármester szerint meg tök oké a kigyulladó, lerohadó, leblokkoló metró – miközben ugyanebben a városban olimpiát akartak rendezni. Aztán ott álltunk volna, hogy kialudt a láng, mert fakockára lépett vele Orbán Viktor.

Olyan ország ez, ahonnan menekül, aki tud, a maradóktól pedig egyre jobban elszívja a levegőt Pártunk és Kormányunk. Közös ügyeinken szinte semmit nem tudnak javítani, viszont egyre több kárt okoznak, és mindeközben otromba féldiktatúrák stílusában lopják el a pénzünket. A kudarcos kormányzásra és a hihetetlen tempójú lopásra pedig két dologgal igyekeznek rátakarni, ebből az egyik az állandó harci láz, mindig sivalkodniuk kell valami jaj, jaj, szörnyű külső támadás miatt. Most épp Soros György miatt, aki egyébként tavaly összesen kábé annyit költött az általuk kifogásolt magyar civilekre, mint a kormány (a tőlünk ellopott pénzből) csak a pár nap múlva le is bontandó ugrótoronyra.

Az állandó harc mellé a másik eszköz pedig a kötelező révület. Az egyféleképpen meghatározott, kötelezően arcba tolt, rád bilincselt, orbáni-nemzeti összetartozás. Fentről tukmálva. Amikor ki kell függeszteni a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát, amikor ki kell állítani az önkormányzatokban az Alaptörvény Asztalát, és amikor mindenképpen extázisba kell esni attól, hogy a magyar labdarúgó-válogatott majdnem eljutott valameddig. Talán így Andorra után már kijelenthető, hogy hát rohadtul nem.

És persze a vizes vébét is kötelezően imádni kell. Én meg azt mondom, hogy jobb lett volna nélküle. Kezdve a legnyilvánvalóbbal, egymás mellé rakok két hírt.

2015. március: Összesen 85 millió dollárba – jelenlegi árfolyamon 24,7 milliárd forintba – kerül a világbajnokság megrendezése Magyarországnak, az összegben benne vannak a létesítményfejlesztések és a rendezés költsége is – derült ki Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnökének nyilatkozatából, amit az RTL Híradónak adott.

2017. július: Bruttó 170 milliárd fölött járhat a vizes vébé valós költségvetése a nyilvánosságra került kiadások alapján.

Tehát egyfelől ugye belehazudtak a pofánkba ezek a finom úriemberek, másfelől pedig loptak reggel, éjjel meg este. A túlszámlázott építkezésektől és szállásmutyiktól a haveri vállalkozások „megsegítéséig”, nem, ez túl enyhe kifejezés, szóval minek nevezzem azt, amikor a vébé költségvetéséből építenek hidat, kerékpárutat a Fidesz-közeli arc lakóparkjához, és eleve mindent csakis fideszes oligarcha építhet? Tehát hazudtak és loptak, és nem melléküzemágban, hanem főtevékenységként. Most ugyanis, hogy vége a pompás világversenynek, itt vagyunk 170 milliárddal szegényebben, és minimális infrastrukturális fejlesztésekkel gazdagodva – és utóbbiaknál várjuk még ki, nem jön-e a „felújított orosz metrókocsi”-hatás, amennyiben az átadásra valahogy összecelluxozták, aztán úgy dől szét, mint a trágyás taliga. Továbbá értem én, hogy a fideszesség egyúttal gyakorlatot ad az intellektuális kompromisszumok kötését illetően, de ha lesz (lesz, persze) kormánypárti kommentelő, akkor kérem, számoljon be arról, hogy az alábbi, abszurd baromságot ő elhitte-e egy pillanatig is:

A Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI tudósítása szerint azt mondta, hogy a látványosnak és színvonalasnak ígérkező nyári magyarországi eseményt a televízióban a becslések szerint csaknem hatmilliárdan fogják látni, s ennek köszönhetően Budapest kiemelt turisztikai értékeit is.

HATMILLIÁRD NÉZŐ. Hát mennyire ostobák maguk ott a Fideszben? Hatmilliárd. Hatmilliárd. Tudom, hogy erre az a fideszes kommentelői válasz, hogy nem baj, mert legalább mérgesek tőle a Soros és a liberálisai, de emberek, ez akkor is akkora ostobaság, hogy ülve nyalja a Holdat. Maguknak olyan emberei vannak, maguk, fideszesek olyanok, hogy bemondják, hogy hatmilliárd nézőre számítanak.

Jobb lett volna vizes vébé nélkül. Ennek a 170 milliárdnak szinte csak jobb helye lett volna, és jobb lett volna azért is, mert ez a bazári külsőségekkel megrendezett, hazugságba és korrupcióba csomagolt, párhetes cirkusz messze nem elég széles abroncs „a” nemzetet összefogni. Akármilyen gyorsan is úszott Hosszú Katinka. Az a Blahán, ételosztáson oké, hogy aki ad, ingyen, szívjóságból, az dönti el, hogy mit főz, mit oszt – de itt az én pénzemből, az én nemzeti büszkeségemet giccsnippekbe öntve írnának elő kötelező rajongást számomra. Jobb lett volna a vizes vébé nélkül, mert minden ilyen alkalommal egyre szilárdabb lesz a „cirkuszt és kenyeret” megalázóan fapados verziója. Túlárazott és gagyi cirkusszal, és Bözsi nénis, helóröfis kegyelemkenyérrel. Amihez, ezt se hallgassuk el, nem igazán van szava az ellenzéknek sem, szokás szerint megijedtek, illetve benyalták a Fidesz propagandáját, miszerint „az emberek” szeretik a vizes vébét. Ugyanaz történt, mint a rezsicsökkentéstől a tripla kerítésig: meg sem próbáltak a másik álláspontba beleállni. Én legalább a Momentumtól vártam volna (még mindig várom), hogy ha már (helyesen) kirúgták a sámlit az olimpia alól, és szeretnék a „mi számolni tudó, kapitalista fiatalok vagyunk”-képet mutatni magukról (arról majd máskor, hogy ez látszik-e), akkor kiállnak most is, hogy nem, ne legyen, illetve nem jó, hogy volt.

Jobb lett volna a vizes vébé nélkül. Persze, hajrá, magyar úszók, hajrá, magyar vízilabdások, és minden más magyar fürdőgatyás versenyző, őszintén mondom, hajrá. Nem veletek van a baj, ti teszitek, amit tudtok, Ez a dolgotok. De annak, hogy itt és most vizes vébét rendeztünk, egyetlen valódi előnye lehet: az, hogy végre kaptunk egy teljes diagnózist, tokától-bokáig. Hazugság, lopás, ostobaság, ízléstelenség, pofátlanság, kontár munkavégzés, következmények nélkül: ez ma a magyar államhatalom birtokosainak maximális képessége és igénye.

Erre meg igen nehéz büszkének lennem.