szerző:
Schiffer András

A bírói függetlenség menetrendszerű, nyílt színi megkérdőjelezése a mindenkori hatalom szempontjából is súlyos kockázatokat rejt – írja publicisztikájában az LMP volt társelnöke, frakcióvezetője.

Az önkény erejével

"Név szerint vadásznak a nekik nem tetsző döntéseket hozó bírókra a kormánypárti politikusok. A maradék nem kormánypárti sajtó mellett az ítélkezők lettek a fő Fidesz-célpontok a választáshoz közeledve" – olvasható a legfrissebb HVG Fókusz-anyagában. Hetilapunk föleleveníti a kormányzati támadásokat, összeállítást közöl a problémásabb ítéletekről és esetekről, megvizsgálja a bírói kar tényleges összetételét, és nemzetközi összehasonlítást is ad az igazságszolgáltatás működéséről.

Budai Gyula, a Fidesz Keller Lászlója és az ő bekapcsolva hagyott mikrofonja, pár napja hamisítatlan kocsmai hangulatot varázsolt az Országgyűlés általa is alelnökölt igazságügyi bizottságának ülésén. A „bírók mind komcsik” c. benyögése viszont nem annyira a képviselő mentális állapotáról tanúskodott, hanem pontosan bemutatta, mit gondolnak a hajdani Bibó szakkollégisták úgy általában a bírói karról. Budainak nyilván közvetlen tapasztalatai is vannak az igazságszolgáltatásban megbúvó komcsikról, hiszen egyik életrajza szerint, pályáját 1987-ben a katonai ügyészségen kezdte.

A komplett bírói kar lekomcsizása persze azért is abszurd, mert 2011-ben az egykori szakkollégisták éppen a bíróságok „komcsitlanítása” jegyében emelték alaptörvényi szintre a hatvanas éveikben járó bírák kényszernyugdíjaztatását. A történethez hozzá tartozik, hogy az ekkor nyugdíjba küldött megyei bírósági vezetőket a korábbi ballib adminisztráció – nem minden alap nélkül – „jobbosnak” könyvelte el.

Budai ámokfutása után két nappal Lázár kancelláriaminiszter már egy konkrét kúriai bírót (Baka András korábbi főbírót) és konkrét ítéleteket, a tao-pénzek nyilvánosságáról szóló döntéseket vette célkeresztbe. Bakát viszonylag bonyodalmas lett volna lekomcsizni: tagja volt a rendszerváltó parlament MDF-frakciójának, majd Antall József jelölte a strasbourgi bíróság első magyar tagjának, 2009-ben pedig – Sólyom László jelölésére – fideszes szavazatok is kellettek ahhoz, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöke legyen. Lázár úgy oldotta meg a problémát, hogy szerinte Baka András azért nem hagyja, hogy egy gázszerelő eltitkolja a felcsúti tao-milliárdok sorsát, mert főbírói elmozdítása miatt haragszik Magyarországra. A képet persze itt meg az árnyalja, hogy egy néhány hete kezembe került ítéletben a Baka-féle kúriai tanács – ugyancsak közérdekű adatok megismerése iránti perben – azzal döntött a kormányzati Eximbank mellett, hogy a banktitok minden esetben előzi az információszabadságot. Az ítéleti indokolás felettébb ingatag lábakon áll, mégsem spamelem tele a nyilvánosságot azzal a baromsággal, hogy a Baka-tanács ekkor meg a kormánynak akart volna megfelelni.

Az igazságszolgáltatás elleni politikai hangulatkeltés nagyon nem előzmény nélküli. A klasszikus mondás Horn Gyulától származik: „a bíróságok függetlenek a kormánytól, de nem függetlenek a társadalomtól”. Utódai már kevésbé finomkodtak, ha egy-egy ítélet nem nyerte el a tetszésüket. Az MSZP 2009-es kongresszusán Gyurcsány Ferenc leköszönő miniszterelnök odáig ment: „a bíróságok és az ügyészségek bizonyos döntései azt az érzést keltik, hogy a döntéshozók egy része a Fidesz érdekei, kimondott vagy sugallt elvárásai szerint jár el”. A volt kormányfő idén, a Sukoró-per kapcsán már „bűnösöknek” nevezte az eljáró ügyészeket és bírákat, s állásvesztéssel fenyegette őket. A szocialisták más ügyekben is előszeretettel emlegetnek koncepciós pereket. A nemzeti radikális oldal aktivistái rendszeresen pellengéreznek ki bírákat – legutóbb épp Baka Andrást –, és volt, amikor egyenesen a bíró származása felől érdeklődtek. A Fidesz korábbi frakcióvezetője, Rogán Antal egyszer sajtótájékoztatón rendelt meg előzetes letartóztatásba helyezést, de olyan is történt, hogy a jelenlegi kormányoldal gyors törvénymódosítással akarta elejét venni egy – minő véletlen – közérdekű adatkérési perben hozott jogerős ítélet végrehajtásának. Néhány hete pedig egy országgyűlési határozattal gyakorlatilag megelőlegezték a még nyomozati szakban járó Czeglédy-ügy végeredményét. A kormányoldali bloggerek legalább eljutottak oda, ahová Budai Gyula még nem: rájöttek, hogy a komcsizás lejárt lemez, ehelyett egyes bírák Soros-érintettségét igyekeznek kimutatni.

Természetesen érthetőek a politikusi reakciók. Úgy próbálnak kimenekülni saját felelősségük terhe alól, hogy az egészet áttolják a bíróságok térfelére. Ha a fideszes törzsközönség az elszabotált elszámoltatást számon kérné: Budai Gyuláék jó előre a „komcsi” bírákat teszik mindenért felelőssé. Azért is, ahol el sem indult az eljárás.

Ezt a játékot azonban nagyon sürgősen abba kéne hagyni. Jogállamban egy képviselőnek, kormánytagnak nincsen joga bírákat, konkrét bírósági ítéleteket minősíteni, mint ahogy a bíráknak is tartózkodniuk kell a politikai véleménynyilvánítástól. Az ellenzék számára elvileg teljesen világos a veszedelmes folyamat tétje. Ha a szavakban a jogállam mellett elkötelezett politikai szereplők is pillanatnyi érdekeik szerint fenyegethetnek bírákat, nevezhetnek koncepciósnak bírói döntéseket, ugyan miért csodálkozik bárki, ha nem kelnek százezrek a liberális jogállam védelmére?

A bírói függetlenség menetrendszerű, nyílt színi megkérdőjelezése azonban a mindenkori hatalom szempontjából is súlyos kockázatokat rejt. A jogot alkotó politikai főhatalom számára ugyanis létérdek, hogy a joggal – vagy a jogon keresztül polgártársaikkal – konfliktusba kerülő polgárok az ügyeiket elbíráló fórumot legalább többé-kevésbé semlegesnek fogadják el. Ha ez megtörik, végső soron nem a bírák, hanem éppen az állami akaratot közvetítő jog tekintélye csorbul. Lehet fantáziálni „komcsi”, meg „sorosista” bírák lecseréléséről, de ha majd a polgárok jelentékeny része simán fideszesnek látja a helyükre érkezőket, a jogkövetés lezüllésében a fideszeseknek sem lesz sok örömük.

A bírói szervezetrendszerrel természetesen sok probléma van. A '97-es szervezeti reform végtermékéről az elmúlt húsz évben számos, jobbernek aligha nevezhető szakember is megírta, hogy a bírói kar belterjessé válásához vezetett. Erre hivatkozik Trócsányi miniszter is, amikor egy új rendeletével a közigazgatásból érkező vérfrissítést ösztönzi. Csakhogy okkal hördül fel az ellenzék, ha arra gondol, hogy mostantól a fideszes/fidelitasos janicsársereggé átalakított kormányzati apparátusból töltik fel a megüresedő bírói helyeket. Halkan megjegyzem, ha tavaly a közigazgatási perrendtartás kétharmados részei felől egyezség születik, a miniszter rendeletalkotási manővereit keretek, az adott időszakban egy ügyszakra a közigazgatásból érkező bírák számát pedig felső plafon alá lehetett volna szorítani.

A 2011-es újabb – immáron NER-konform – bírósági reform, illetőleg az OBH-elnök széles jogosítványai rendszerszinten hintették el a gyanakvás magvait. Ezeket akkor lehet kigyomlálni, ha a parlament megteremti a bírói pályázatok és pályázati döntések nyilvánosságát, leszűkíti az OBH-elnök pályázat-érvénytelenítési jogkörét arra az esetre, ha a kiírást követően bekövetkezett munkaszervezést, munkaterhelést, vagy költségvetést érintő változások indokolatlanná teszik az álláshely betöltését, valamint bevezeti az ügyek automatikus szignalizációját.

Ceterum censeo: az államszervezet demokratikus működése felett őrködő köztársasági elnöknek, valamint a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnökeinek mindig és haladéktalanul vissza kell utasítaniuk minden, a bíróságokat a másik két hatalmi ág felől érő támadást!

 

A szerző ügyvéd, volt országgyűlési képviselő