szerző:
hvg.hu

Már az indulás után 45 perccel tudták a csempészek, hogy baj van a kamionban: még csak Szegednél jártak, de keményen dörömböltek a vízért, majd levegőért könyörgő menekültek.

Kiabáltak, levegőért könyörögtek a menekültek a parndorfi halálkamionban, de az embercsempészeket ez nem érdekelte. A Kecskeméti Törvényszéken lejátszották kedden azokat a 2015-ös felvételeket, melyeket a nyomozók a tragédia napján rögzítettek – számolt be az RTL Híradó.

A kamion hetvenegy ember fulladt meg, köztük nyolc nő és négy gyermek. Az osztrák rendőrök megdöbbentek, amikor kinyitották a teherautó ajtaját. A menekültek halála miatt tizenegy embert állítottak bíróság elé.

Osztrák lapok már tavaly megírták, hogy a rendőrök lehallgatták a csempészeket. A tárgyaláson döbbenetes részletek derültek ki arról, miről beszéltek egymással telefonon a csempészek.

A menekültek hajnali 5 óra előtt 10 perccel szálltak be aznap a kamionba a szerb-magyar határnál. Egy autó kísérte őket. Mindössze 45 perce voltak úton, amikor a sofőr jelezte, hogy baj lehet hátul, már akkor keményen dörömböltek az emberek, pedig akkor még Szeged közelében jártak az M5-ösön.

Az embercsempészek képesek voltak azon viccelődni, hogy a kamionban biztosan a sok nő miatt nagy a zaj. Egy órával az indulás valószínűleg azt is tudták, mi a baj: nemcsak vizért, hanem levegőért is könyörögtek az emberek. Ennek ellenére nem álltak meg.

A sofőr begurult az egyik pihenőbe, de ott sem nyitotta ki az ajtót. Telefonon hívta a bandavezért, aki idegesen azt kiabálta: azt akarom, hogy haljon meg mind. Este fél hétre elcsendesett a kamion, valószínűleg mindenki megfulladt addigra.

Az utolsó hívást aznap fél nyolc körül rögzítették, a csempészek hátrahagyták a kamiont és Szlovákia irányába elmenekültek.

Az embercsempész szervezet vezetőjére az ügyészség életfogytiglant kért, de a többiek is évekre börtönbe kerülhetnek. A pert szakértők meghallgatásával folytatják, hónapokig nem várható még ítélet az RTL Híradó szerint.

18

Figyelem! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.