szerző:
hvg.hu

A társadalomnak csak egy töredéke jelenti valójában a sokat hivatkozott kétharmadot.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

A közélet iránt érdeklődő operaénekes, Ágoston László poharakkal és azokban lévő folyadékkal magyarázta el, hogy mit is jelent a Fidesz "kétharmada", nevezetesen azt, hogy a magyar társadalomnak valójában hány százaléka szavazott a Fideszre.

A Facebookra feltöltött videót már több mint háromszázezren látták, Ágoston pedig az RTL Klub Házon kívül című műsorának elmondta, Kofolát használt a videóhoz, és hogy szerinte muszáj érthetően elmagyarázni az olyan bonyolult dolgokat is, mint a választási rendszer, vagy a kétharmad. Hozzátette, azt szeretné, ha az emberek gondolkodnának és vitatkoznának.

Az áprilisi választáson 106 mandátum sorsa dől el az egyéni választókerületekben, legutóbb pedig 76 olyan körzet volt, ahol az ellenzéki indulók összesen több szavazatot kaptak, mint a végül győztes fideszes jelölt, 10 körzetben pedig 5 százalékon belüli volt a különbség az első és a második jelölt között.

Az RTL Klub megszólaltatta a Viszlát Kétharmad! Mozgalom volt KDNP-s szóvivőjét, Lukácsi Katalint is, aki amellett érvelt, hogy az egyéni jelöltek közül a legesélyesebb ellenzéki jelöltet válasszák a szavazók, mert ha 20 körzetet már megnyer az ellenzék, akkor nem lesz kétharmad, ha pedig 50-60-at, akkor a Fidesznek abszolút többsége sem lesz. Hozzátette, azért fontos, hogy ne legyen a Fidesznek kétharmada, mert Polt Péter legfőbb ügyész mandátuma a következő ciklusban fog lejárni, kétharmad hiányában pedig konszenzusos jelöltet lehetne megválasztani főügyésznek.

Elek István, Orbán Viktor korábbi tanácsadója – aki most egy Heves megyei faluban él és gazdálkodik – a csatornának azt mondta, felfoghatatlan az az átalakulás, amin keresztülment Orbán Viktor és a Fidesz, a kormány pedig visszaélt a kétharmaddal. Ő azzal érvelt, hogy az ellenzék közösen meg tudná verni a Fideszt, akár úgy, hogy csak egy-másfél évre fognak össze, amíg helyreállítják a liberális demokrácia alapjait. Erről Elek István a hvg.hu-nak itt írt részletesen.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!