Navracsics Tibor szerda délután a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumban találkozott a Balaton-környéki országgyűlési képviselőkkel, a balatoni vármegyék megyei közgyűléseinek elnökeivel, valamint főispánjaival. A miniszter a Facebookon számolt be a találkozóról, amelyről azt mondta, hogy a Balaton térségét leginkább érintő problémákat vették napirendre.
A miniszter elmondta, hogy a közlekedési infrastruktúra, a közszolgáltatások területén, a demográfiai folyamatokat tekintve számos olyan lépés van, amelyet meg kell tenni annak érdekében, hogy a Balaton mind üdülőhelyként, mind lakóhelyként kellemesebb, élhetőbb és jobb térség legyen. Navracsics hozzátette, most „a leltárt” készítik el, és ősztől a cselekvés ideje következik.
A Balatonnal kapcsolatban a minap az MSZP is előállt egy ötlettel, hogy legyen a tónak saját főpolgármestere, korábban pedig az alábbi cikkünkben szedtük össze a legfőbb problémákat:
Megfizethetetlen lakások, kevés munkalehetőség, bevándorló, gazdag idősek, elvándorló fiatalok - a balatoni régió a demográfiai katasztrófa felé robog. A parti települések átmeneti, nyári népességrobbanásával pedig lassan már nem bír az infrastruktúra. Program már van arra, hogyan lehetne kezelni a krízist, a kormány jóvá is hagyta, de ezen túl az egész projekt továbbra is gazdátlan. Mi lesz a Balatonnal?