A köznevelési törvény 27 fős maximális osztálylétszámot határoz meg. A húszszázalékos eltérést a KDNP-s Michl József kezdeményezte, miután a jogszabály előírja a hatéves kortól való iskolába lépés kötelezettségét.A fideszes Cseresnyés Péter hétfőn benyújtott javaslata szerint viszont szeptemberben hozzávetőleg 25 százalékkal több gyerek lép be a közoktatásba, mint tavaly, így ennek megfelelő eltérési lehetőséget kell adni az iskoláknak.A köznevelési törvény módosításáról hétfő este kezdett vitát a parlament.Mint ismert, egyre többen számoltak be arról, hogy helyhiány miatt a szülők nem tudták oda beíratni gyermekeiket, ahová szerették volna. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) vezetője azt mondta, az osztálylétszám emelése kapcsán a törvény módosítására van szükség.
25 százalékkal többen iratkozhatnának be egy osztályba
Egy fideszes javaslat szerint húsz helyett huszonöt százalékkal térhetnének el a törvényben meghatározott maximális osztálylétszámtól az iskolák.
Magyar Péter: A Tisza nem támogatja Szathmáry Zoltán jelölését legfőbb ügyésznek
Magyarországot is használta az orosz háborús pénzmosó gépezet
Szárazság: ha több vízre volna szükség, csak Pintér Sándor volt államtitkárának cégétől vásárolhat az egyik szolgáltató
Súlyos hiányosságokat tárt fel a vizsgálat a halálos tiszaújvárosi Mol-robbanás után
Ha az anyósával van baja, előbb-utóbb a párjával is lehet
„Oda kéne nekik baszni” – írta Takács Péter az orvosi kamaráról, majd a kormány neki is ment a szervezetnek
„Az össztűz még hiányozna is, ha nem lenne” – Magyar Péter reagált Krasznahorkai László Partizán-interjújára
Megsemmisítette az Alkotmánybíróság a szolidaritási hozzájárulás egyes szabályait
Török Gábor a Tisza-kétharmad által megválasztott vezetőkről: Világos a mintázat
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Kezdődik a próbagyártás a CATL debreceni akkucella-üzemében
A kínai gyártó azt ígéri, együttműködik a kormánnyal és a hatóságokkal.