Amikor a nagyobbik lányom még kicsi volt, nem nagyon szeretett eltávolodni a szülei közeléből. Ha vásárolni mentünk, volt, hogy odahozott valamit egy-egy távolabbi polcról, de ez volt a legtöbb, amit vállalt. Egy nap megkérdezte, hogy elmehetne-e a házunktól mintegy 500 méterre található élelmiszerboltba.

Nem voltam benne biztos, hogy tudja-e, mivel jár ez a feladat, hogy nem elég pusztán eljutnia odáig, meg is kell keresnie, majd ki is kell fizetnie azt, amire szüksége van, végül haza kell jönnie vele. Az egyetlen dolog, amit a lányom tudott, a boltba vezető út volt, mert mindennap ezen az útvonalon bringáztunk az oviba. Igent mondtam, és pénzt adtam neki egy liter tejre.

Azt nem sejtette, hogy amikor kiment a házból, utána lopóztam. Elrejtőztem a sövény mögött, és figyeltem, milyen bátran viselkedik. Alig valamivel előtte értem vissza a konyhába, hangosan meglepődtem, és nagyon örültem az általa hozott tejnek. Annyira büszke volt magára: nyilvánvalóan óriási lépést tett meg ezzel a saját fejlődési zónájában.

Jó példa az is, ahogy a gyerekek járni tanulnak. Először fizikailag is támogatni kell őket, a kezüket fogva segíteni őket az egyensúly megtartásában. Amikor készen állnak arra, hogy elengedjék a kezünket, már elég számukra a szóbeli támogatás, amely növeli az önbizalmat, de feladat elé is állítja őket.

Ha a gyerek túl nagynak éli meg a kihívást, túlságosan távolinak érzi a saját valódi fejlődési zónájától (amikor úgy érzi, hogy erőltetik, vagy megérzi a szülei félelmét), elveszítheti a kontrollt, azt az érzést, hogy ő uralja a fejlődési zónát. Az ilyen tapasztalatok hamis hitet táplálnak a gyerekekben, és a sikeres megoldás megtapasztalásából fakadó önbizalom helyett kételkedni fognak magukban.

A gyerekek fejében ilyenkor az alábbihoz hasonló monológok játszódnak le:

„Képesnek kellene lennem rá, hiszen elvárják tőlem, de a saját eddigi tapasztalataim alapján belül nem érzem még késznek magamat.”

Az ilyen helyzetekből azt a következtetést is levonhatják, hogy nem képesek kézben tartani a saját életüket.

Ha figyelünk rá, milyen szinten vannak a gyerekek képességei, és milyen kihívásokra állnak készen, az segít nekik önállónak és cselekvőképesnek érezni magukat, és ez az, ami felkészíti őket az élet buktatókra. Ha lehetőséget adunk a gyerekeinknek az önmagukba vetett bizalom építésére, és megmutatjuk nekik, hogy mi is bízunk bennük, képessé tesszük őket új dolgok elvégzésére.

A bizalom az egészséges, teljes gyerekek nevelésének kulcsfontosságú eleme, mert így válnak képessé arra, hogy a saját belső iránytűjükre bízzák magukat. Ez az igazi önbecsülés, ettől válnak a gyerekek rugalmasan ellenállóvá, azaz rezilienssé.

Hogy segíthet ebben a szabad játék?

A játék része az önbecsülés fejlesztésének: úgy segíti a gyerekek tanulását, személyiségük gazdagodását, hogy közben jól érzik magukat. Ha az önbecsülésünk alapjai rendben vannak, az önbizalmunk is erősebb. Az, hogy mennyire értékeljük magunkat, abból fakad, amit az életünk során megtapasztaltunk.

Más szóval az önbecsülés megteremtésének fontos része az az önbizalom, amelyet a bátorságunkat próbára tevő sikerek révén nyerünk el. Ilyen próbatételek során bizonyosodhatunk meg ugyanis arról, hogy képesek vagyunk megújulni, kiterjeszteni a komfortzónánkat és úrrá lenni a félelmeinken.

Az új dolgokban megtapasztalt sikerélmény endorfint szabadít fel a gyermeki agy jutalmazó központjában, ami az öröm és elégedettség érzésével tölti el, így újult erővel indulhat további, felfedezésre váró területek felé – a legközelebbi fejlődési zóna felé. Ez segít a gyereknek abban, hogy megerősödjön a belső értékeiben való hite, és egészséges önértékelése alakuljon ki. Ez a lehető legjobb módja az önbecsülést építő ingerek biztosításának.

A gyerekek érzelmi rugalmasságának fejlesztéséhez fontos, hogy folyamatosan apró feladatokat kapjanak, és gyűjthessék a sikerélményeket. Sokkal könnyebb önbecsülést építeni, ha az ember hátizsákja tele van sikerekkel. Ezáltal tud bízni abban, hogy képes megküzdeni az élet kihívásaival egyedül, pusztán azáltal, hogy éppen az, aki.

Az olyan képességek, mint az érzelmi rugalmasság, érzelmi önszabályozás és stressztűrés a jól működő, egészséges felnőtt jellemzői. A tanulás öröme, az új készségek elsajátításának képessége a társas készségeket is fejleszti. Így tanulnak meg szembenézni a problémákkal, és a képzelő erejük segítségével megoldani azokat.

A fenti cikk a Játék dán módra című könyv szerkesztett részlete. A kötetlen szabad játék régóta meghatározó része a dán kultúrának és gyereknevelésnek. Iben Dissing Sandahl saját gyermekpszichológusi és szülői tapasztalataira támaszkodva gyakorlati tanácsokkal segíti a szülőket, pedagógusokat, miképp építhetik be a játékot a mindennapokba. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.