A még pénteken történt munkahelyi balesetről a Nógrád megyei rendőr-főkapitányság elmondta, hogy az egyik mátranováki üzemben dolgozó 21 éves férfira rácsapódott a présgép ajtaja, s a fiatalember koponyaalapi törést szenvedett, és a helyszínen meghalt. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja, hogy történt-e foglalkozási szabálysértés a baleset bekövetkezésével kapcsolatban. A Nógrád Megyei Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőség is vizsgálatot indított az ügyben .
Halálos munkahelyi baleset Mátranovákon
Halálosmunkahelyi baleset áldozata lett egy 21 éves férfi a Nógrád megyei Mátranovákon.
Lemondott a főügyész, a háttérben az ukrán aranykonvoj ügye lehet
Három piros lap, két gól – Mexikó nyerte a vb nyitómeccsét
Leváltották a Készenléti Rendőrség parancsnokát
Buda Péter fogja ellátni a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok stratégiai felügyeletét
Az Alkotmánybíróság alaposan helyre tette Varga Zs. András Kúria-elnököt
„Egy fogért cserébe tépjünk le egy egész állkapcsot, egy szemért pedig egy egész fejet!” – hajmeresztő üzenet a Kreml főpropagandistájától
„János bácsi születése óta ebben a házban él, most már teljesen egyedül”
Mohos Zsófia nyerte az idei Hemző Károly-díjat Parasztgazdaság című projektjével. Galériánkban az ő pályaműveiből láthatnak válogatást.