szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentjét meglepte a magyar kormány hétfői vételi ajánlata, amelyet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelentett be.

Az MTI-nek a társaság szóvivője, Mezőközy András azt mondta: a cégvezetés és a miniszter közötti, hétfő délelőtti tárgyaláson egyáltalán nem volt téma az állam vásárlási szándéka. Hozzátette: amennyiben a kormány valóban megfogalmazza vételi ajánlatát, arról biztosan nem a menedzsment fog dönteni, hanem a tulajdonos.

Az M1 esti Híradója tudósítása szerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn jelentette be, hogy a kormány még a héten vételi ajánlatot tesz a Dunaferr-re. A miniszter közölte: délelőtt tájékozódott, egyeztetett a Dunaferr vezetőségével, és ez alapján döntött már hétfőn a kormány.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy elhibázottnak tartják a Dunaferr 2004-es privatizációját. Hozzátette: az ár kérdése és a körülmények tisztázása nagyon fontos a kormány számára. Úgy fogalmazott: "én azt gondolom, hogy ha van egy pozitív hozzáállás a mostani tulajdonosok részéről, akkor akár már az őszre, szeptember végére, október közepére meg lehet állapodni a legfontosabb kérdésekben".

Stiller Ákos

A nemzetgazdasági miniszter szólt arról is, hogy ha nem fogadja el a tulajdonos az ajánlatot, akkor a kormány feladata segítséget nyújtani minden olyan embernek, akit elbocsátanak. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat például ügyfélszolgálatot nyit a cégnél.

A Dunaferr jövőjével kapcsolatban több kérdés hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet Varga Mihály dunaújvárosi látogatása után tartottak. Varga Mihály a cég vezetésével folytatott személyes egyeztetést követően a Dunaferr esetleges "visszaállamosítását"  firtató újságírói kérdésre azt mondta, hogy ez nem merült föl a megbeszélésen. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a cégre szükség van, és jelezte, hogy a Dunaferr helyzetéről a székesfehérvári kihelyezett kormányülésen is tárgyalnak majd.

Evgeny Tankhilevich cégvezető az "államosításra" vonatkozó további  újságírói kérdésre kijelentette: nem hallott ilyen szándékról, de erre a lehetőségre a menedzsment biztosan nemet mondana. A vállalat vesztesége az utóbbi két évben közel 50 milliárd forintot tett ki, de a Dunaferr nyereségessé tehető.

Stiller Ákos

A cég augusztus 12-én jelentette be, hogy a korábbi tulajdonosi terveknek megfelelően rövidesen megkezdődik a létszámleépítés az ISD Dunaferr Zrt.-nél, a dolgozói létszámot 1500-zal csökkentik. A tulajdonosi döntés hátterében a vállalat tartós veszteségessége áll, amelynek egyik fő oka a versenytársakhoz viszonyítottan alacsony működési hatékonyság. Az elmúlt két év során a Dunaferr kizárólag az anyavállalat finanszírozásának köszönhette fennmaradását, a felhalmozott tartozás mértéke folyamatosan növekszik – hangsúlyozta a cég közleményében.

Garanciákat kér az államosítás kapcsán az Együtt-PM

Az Együtt-PM nem ellenzi, ha a kormány államosítással próbálja megmenteni a ISD Dunaferr Zrt. munkahelyeit, de jól látható, világos garanciák nélkül ez a lépés csak a zavarosban való halászást segíti - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor.

A független képviselő azt kérdezte, az állam rendelkezik-e olyan üzleti tervvel, amelyik garantálja, hogy a cég az államosítás után nem jut a Mal Zrt. vagy a Malév sorsára, és a dolgozók később nem veszítik el munkahelyeiket.

Az Együtt-PM szakpolitikusa kijelentette: szervezetük nem tudja elfogadni, ha a kabinet a háttérben, "sutyiban" tesz engedményeket orosz befektetőknek. Garanciákat kérnek arra, hogy a cég vagyongazdálkodása átlátható legyen, a vasműbe befektetett adóforintok pedig a magyar emberek és a vállalat munkavállalóinak érdekeit szolgálják majd - mondta.

Szabó Zsolt, a Párbeszéd Magyarországért dunaújvárosi önkormányzati képviselője a kormányt hibáztatta, mert véleménye szerint az unortodox gazdaságpolitika az oka a Magyarországon zajló elbocsátásoknak. A képviselő hozzátette: az államosítás tervek és számok nélkül nem több egy újabb kommunikációs trükknél.

Szerinte a kormány cserbenhagyta Dunaújvárost, amikor a településen "kirobbant a trafikmutyi", és ugyanígy cserbenhagyták a várost a választási eljárási törvény - általa "lex Dorkotának" nevezett - módosítása során. Emiatt ugyanis szeptembertől nem lehet időközi választásokat tartani, így a település lakói nem választhatnak új egyéni képviselőt a posztról lemondott Dorkota Lajos (Fidesz) helyére - emlékeztetett.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!