szerző:
Lengyel Miklós
Tetszett a cikk?

Összesen 3 millió eurót (több mint 900 millió forintot) érnek azok a régi térképek, melyeket hét magyar lopott el francia könyvtárakból. A La Charente Libre című vidéki lap szerint a banda esze a húsz éve Franciaországban élő Forgó házaspár volt.

Forgó Károly és Hedvig fedezte fel az értékes régi térképeket, melyeket azután a többiek meg is szereztek. A francia lap szerint krimibe illő trükköket alkalmaztak olyan vidéki könyvtárakban, ahol nemigen gyanakodtak az érdeklődőkre. Végülis XV-ik és XVI-ik századi térképekről volt szó, melyek rettentően fontosak voltak Amerika felfedezése idején, de azóta csak kevesen voltak rájuk kíváncsiak. Úgyhogy a múzeumok és könyvtárak örültek, amikor a magyar házaspár a baráti kör tagsági igazolványával jelentkezett. Később azután kiderült: az igazolvány hamis volt. Amint a házaspár kiderítette, hogy hol őrzik a térképeket, akcióba lépett a többi magyar. Név szerint csak kettőt említ közülük a francia lap: Katona Andrást és Dorogi Gábort. Mindkettőjüknek volt már dolga a rendőrséggel. Ők is hamisított tagsági igazolvánnyal jelentkeztek, majd amikor magukra hagyták őket, akkor egy pengével kivágták az értékes térképet a helyükről. Dolguk végeztével mosolyogva távoztak. Jellemző az állapotokra: a francia múzeumok és könyvtárak nem vették észre a hiányt. Pedig a magyar banda szorgalmas volt, Toulouse, Nantes, Dijon, Narbonne és Coutance szerepelt a listán.

A magyar vámosok még 2012-ben, egy közúti rutinellenőrzésen kiszúrták, hogy az egyik térképen még ott díszelgett a pecsét: Bibliothèque du Périgord de Toulouse. Miután a térkép tulajdonosai nem tudtak választ adni arra, hogy mégis miért van rajta a könyvtári pecsét a régi térképen, ezért a vámosok lefülelték őket. Értesítették a rendőrséget, ők pedig a francia kollégákat. Figyelemreméltó együttműködés alakult ki a két rendőrség között – írja a francia lap. Így került képbe a feltételezett orgazda: Szathmári Tibor antikvárius egy luxusvillában élt a Balaton északi partján. Most ő is bíróság előtt áll Bordeaux-ban. Neki is van múltja: egy osztrák kolostor régi könyvei és térképei után érdeklődött – nem épp ortodox módszerekkel. Csakhogy Szathmári Tibor mindent tagad. A per péntekig tart. Addig kellene tisztázni a megbízó személyét.

Az ügyről beszámoló párizsi Le Figaro azt is felveti, hogy mi van akkor, ha a magyar térképtolvaj banda csak kis hal a 3 millió eurós bűntényben? Mi van akkor, ha a háttérben valójában angol vagy épp amerikai orgazdák állnak? A tény az, hogy a magyar térképtolvaj banda profi volt – állapítják meg a francia lapok. A francia könyvtárak és múzeumok pedig szentül ígérik: ezentúl jobban vigyáznak a régi és értékes térképekre, melyek – magyar rendőrök közvetítésével – visszakerültek hozzájuk. A titokzatos felbujtó pedig lehet, hogy végképp homályban marad hiszen miközben a magyar és a francia rendőrség mintaszerűen együttműködött, addíg az angolszász kollégák érdeklődése a "piti" 3 millió eurós ügyben minimális sem volt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!