Németh Lehel 1932. június 7-én született az erdélyi Sepsiszentkirályon. Kamaszkorától Pesten élt. Volt segédmunkás, bútorszállító, majd a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban műszerésznek tanult, tagja lett a gyár dalárdájának is. Ott figyeltek fel a hangjára; 25 évesen, 1957-ben a televízió első szilveszteri műsorában is fellépett.
Hamarosan körülrajongott sztár lett, nevéhez fűződik például a Reszket a hold a tó vizén kezdősorú vagy a Lehet, hogy szép nem vagyok című sláger. Olyan sztárokkal emlegették együtt a nevét, mint Honthy Hanna és Latabár Kálmán. Dalszövegeket ritkán írt, elsősorban előadóművész volt.
Miután az állami kultúrpolitika irányítói suta indokokkal letiltották, 1965-ben Kanadába disszidált. Dalai Magyarországon tiltólistára kerültek. A tengerentúlon műszerészként dolgozott, majd sikeres vállalkozó lett.
A rendszerváltás után, 1990-ben végleg hazatelepült, fellépéseket csak ritkán vállalt. Az elmúlt tíz évben Legendák, illetve Merre jártál tegnap este címmel jelent meg lemeze. Zoltán János tavaly novemberben Csak egy kis emlék címmel adta ki dokumentum- és életrajzi kötetét Németh Lehelről. Az egykori táncdalénekes temetéséről később intézkednek.
Az 1957 és 1964 között rendkívül népszerű, akkoriban a "magyar Frank Sinatraként" emlegetett énekes két utolsó, teltházas koncertjét 1990-ben adta - közölte Zoltán János rockzenei szakíró, az egykori táncdalénekes életrajzírója.
Elhunyt Németh Lehel táncdalénekes
A magyar táncdalművészet kiemelkedő alakját hétfőn, 74 éves korában érte a halál.
Lemondott a főügyész, a háttérben az ukrán aranykonvoj ügye lehet
Mexikó–Dél-Afrika foci-vb-nyitómeccs (ÉLŐ)
Leváltották a Készenléti Rendőrség parancsnokát
Buda Péter fogja ellátni a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok stratégiai felügyeletét
Az Alkotmánybíróság alaposan helyre tette Varga Zs. András Kúria-elnököt
„Egy fogért cserébe tépjünk le egy egész állkapcsot, egy szemért pedig egy egész fejet!” – hajmeresztő üzenet a Kreml főpropagandistájától
„János bácsi születése óta ebben a házban él, most már teljesen egyedül”
Mohos Zsófia nyerte az idei Hemző Károly-díjat Parasztgazdaság című projektjével. Galériánkban az ő pályaműveiből láthatnak válogatást.