Bejelentkezés  

Maus: a holokauszt-képregény magyarul

Utolsó frissítés:

Szerző:

A vészkorszak elbeszélésére tett eddigi legkülönösebb kísérlet: képregény antropomorf egerekkel és macskákkal. A comics-történelem egyik legfontosabb műve most végre a hazai könyvespolcokra is felkerülhet. Összeállításunkban más, sok vitát kiváltott holokauszt-műveket is szemlézünk.

Art Spiegelman korszakos művének hazai megjelenése sokat tehet a képregény műfajának magyarországi újraértékeléséért. Szuperhősökből és Garfieldből eddig is el voltunk látva, ám tavaly óta a sokáig tetszhalott magyar képregényművészet és kiadás is újjáéledni látszik. Áttörés? Nos, egyelőre nem, de tény, hogy újra rendszeres, igényes publikációk látnak napvilágot. Az egykor csak a Füles újságban publikált regény-adaptációk most külön kötetekben jelentek meg. Egy kis kiadó a XIII. című kultikus francia sorozat hazai kiadására vállalkozott, PTSD címmel underground antológia-sorozat jelenik meg. Elindult egy magyar nyelvű online képregénybolt és virágzik a gyűjtői színtér.

Dohányfüst és kéményfüst
Spiegelman önmagát is
belerajzolta
© www.lambiek.net
A képregénykultúra mindenkor a sajtókultúra aktuális állapotával van szinkronban. Örvendetes hát, hogy tavaly a hazai sajtó is megmozdult: a Beszélő közölt comics-adaptációt Bulgakov Kutyaszív című művéből, a pesti szórakozóhelyek és kávézók életforma-lapja a Fontos! című újság szintén sorozatot indított. Talán újra megtanulunk képregényt olvasni? Ebből a szempontból jókor jelenteti meg az Ulpius Ház kiadó nálunk a Maust, amely világszerte átformálta a képregényről alkotott elképzeléseket.

A narrációnak az a formája ugyanis, amellyel Spiegelman kísérletezett, a kissé lenézett képregényt igazi felnőtt műfajjá avatta. Az alkotók számára persze addig is az volt, ám a magaskultúra vonakodott beemelni sáncai mögé; amikor a Maus 1992-ben Pulitzer-díjat kapott, új kategóriát kellett kreálni számára a díjazottak között. A képregény, vagy ahogy a nemzetközi színtéren a könyv alakban kiadott, hosszabb, narratív comics-ot hívják, a  graphic novel új korszakába lépett a Maus megjelenésével.


Fikciós, önéletrajzi és dokumentumkötet is egyben a Maus, végső soron az emlékezés és elbeszélés lehetőségeit kutatja; kíméletlenül. Art Spiegelman rendkívül személyes művet alkotott. Apja, a lengyel zsidó
származású holokauszt-túlélő, a New York Queens városzrészében letelepedett Vladek Spiegelman magnószalagra rögzített visszaemlékezései alapján tett kísérletet a holokauszt-történet elbeszélésre. Ehhez azonban egy különleges (és sokak által támadott) metaforát alkotott. A Mausban a zsidók egerek, a németek macskák
Állatok és/vagy emberek?
Fekete-fehér metafora
(a nácik: the Katzies). Mielőtt macska-egér harccá egyszerűsítenénk magunkban a dolgot, ezt a kódot Spiegelman rögvest kiterjeszti: a lengyelek disznók, az amerikaiak kutyák képében jelennek meg; helyesebben embertestű, állatfejű lényekként.
Ez a kód elsőre talán frivolnak tűnik, de Spiegelman annyira következetesen és természetesen használja, hogy rögtön a könyv elején „belemegyünk” ebbe a (kétségkívül kemény) játékba.

A Maus taposóaknákkal teli terepen egyensúlyoz. Amellett, hogy az állat metaforával elemeli történetét az író-rajzoló, komoly gondolkodásra késztet; hiszen a tipizálással éppen a fejelmélet kliséit veszi magára - szándékosan. Kártevőknek, rágcsálóknak a nácik nevezték a zsidóságot, de több más előítélet-klisét is használ Spiegelman, olykor ironikusan is, a franciák például békák. Közben éppenséggel Vladek, a művész idős, rigorózus, keserű és olykor elviselhetetlen apjától nem is áll távol némi rasszizmus sem, előítéletes a feketékkel szemben. A Maus formai játékai és – hogy Ottlikot idézzük az Iskola a határonból – „az elbeszélés nehézségei” nem érnek itt véget, a Maus nemcsak képileg, de nyelvében is különleges. Vladek egyfajta roncsolt angolt beszél, amely eltér a környezetében beszélt nyelvtől.

Spiegelman: felfelé az undergroundból (Oldaltörés)


Egy félresikerült kiadás
A Maus első kötete, az Egy túlélő meséje 1989-ben egyszer már megjelent magyarul. Az azóta nyomtalanul eltűnt Napra-forgó kiadó hozta ki, igencsak gyarló változatban. Amint arra a Maus egyik hazai elemzője, Orbán Katalin egy igen alapos cikkben felhívta a figyelmet (Mauschwitz, avagy a hibrid esztétikája; Café Bábel, 1995/3.), tele van félrefor-dításokkal. Amellett, hogy eltűnt belőle a nyelvi különbség a ho-lokauszt-túlélő apa, Vladek és a többiek nyelhasználata között, sok helyen számos alapvető tévedés viszi félre az értel-mezést. A nyomdai kivitelezés is problematikus, eltűntek bizo-nyos részletek, sőt, kimaradtak egyes képek; a belső borítók. A sokáig egyetlen magyarnyelvű Maus-forrás csonka kötetének igazi pikantériája mégiscsak az, hogy kiadóként az a Zentai Péter László jegyzi, aki jelenleg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének (MKKE) igazgatója.
A holokauszt megszenvedése és túlélése, mint Vladek, az apa végzete, és az
elbeszélés, az ábrázolás megszenvedése, mint a fiú végzete. A Maus egyáltalán nem optimista mű.  Spiegelman kemény és könyörtelen önvizsgálatot is tart ebben a műben, amely az ábrázolat szintjén is megjelenik: a krematóriumok kígyózó füstje a képregényben szereplő rajzoló folyamatosan szívott cigarettáinak füstjében tér vissza.  A történet a képregénykészítés történetét is követi; felvillantva a lehetőséget, amelyet a comics-iparban elért siker jelent: de a Maus megfilmesítésére, Maus-ajándéktárgyak árusítására történő utalás (amelytől
egybként az alkotó elzárkózott) az úgynevezett holokauszt-iparról folytatott amerikai vitákra is reflektál.

Spiegelman az amerikai képregény nagy figurája, hosszú ideig nem állt elő új, nagyszabású művel a Maus után. Új graphic novel-je 2004 októberében In the Shadow Of No Towers (A nincs-tornyok árnyékában) címmel jelent meg, s ez is az elbeszél-hetetlen elbeszélésére tett kísérlet, a szeptember 11-i tragédiáról és annak utóhatásairól szól.

A szerző, Art Spiegelman korábbi tevékenységében „nem volt benne” a nagyobb formák iránti fogékonyság. Az új keresése azonban igen. Az 1948-ban Stockholmban született s kisgyermekként, lengyel emigráns szüleivel Amerikába érkező alkotó tizenévesen kezdte beleásni magát a comics-ba, s 1968 körül csatlakozott az amerikai képregény underground köreihez, amely jelezve különállását, comix-ként emlegette a műfajt.

A Maus első vázlatai

1972-ben készültek el, s jelentek meg a Funny Animals-ben(!). Spiegelman 1980-tól a comix egyik legfontosabb folyóiratának, a RAW-nak (Nyers) lett alapító-szerkesztője és persze alkotója hosszú éveken át; társzerkesztője pedig felesége volt.  Ekkor kezdte kidolgozni nagy művét, s a Maus első kötete 1986-ban meg is jelent (Maus: A Survivor's Tale). A második kötet 1991-ben látott napvilágot (Maus II: From Mauschwitz to the Catskills).   

Art Spiegelman
© www.lambiek.net
A Maus megváltoztatta Spiegelman pályáját, de közben a RAW is kiemelkedett az undergroundból: tucatnyi új és izgalmas alkotót indított útjára az amerikai képregényműfajban (Chris Ware, Robert Crumb, J. Otto Seibold, Kaz, Dan Clowes, Charles Burns).  A graphic novel pedig lassan önálló műfajjá fejlődött, sőt, megjelentek izgalmas új irányai is, mint például a tényfeltáró újságírással rokon képregény. Talán nálunk is ismert Joe Sacco neve, akinek Sarajevo, illetve Palestine című művei személyes élményeken, kutatásokon, tényfeltáráson alapulva beszélnek rajzban és szövegben korunk válsággócairól.

A Manhattanben élő Spiegelman ma a The New Yorker című hetilap főmunkatársa, ahol felesége szerkesztő. A Maus bejárta a világot, keletkezéséről, dokumentumaiból még kiállítást is rendeztek több helyütt – a könyv hazai megjelenése előtt szó volt arról is, hozzánk is elkerül az anyag, ám eddig a Spiegelman-jogokat kezelő ügynökséggel nem sikerült megállapodni.

Az első teljes, magyar nyelvű kiadás a Holokauszt Emlékközponttal együttműködésben jelenik meg a jövő héten, s a Páva utcai múzeum és központ tervei szerint a könyv oktatási segédanyagként is használható lesz majd. Kérdés, vajon melyik tantárgyhoz is? Hiszen a történelem, de az irodalom és a művészettörténet órákon is ott volna a helye.


Benigni, Libera, Schönberg: vitatott holokauszt-művek (Oldaltörés)


Viták kereszttüzében
Művészek és holokauszt-művek

 Volt néhány olyan holokauszt tematikájú mű, amelyet - akárcsak a Maus esetében - sokak vitattak. Roberto Benigni Az élet szép (La Vita é Bella; 1997) című filmje igencsak merész volt, amikor a történelem eme nagy, negatív mítoszához komikus eszközökkel nyúlt. Az olykor vígjátéki, sőt operetti elemek azonban nem  ásták alá a mű hitelét és mondandóját; a kulisszaszerű koncentrációs tábor, a zene egyértelműsítette, milyen közelítésről van szó. Az apja által a lágerben rejtegetett kis Giosuét játszó megejtő gyerekszereplő, a tragikomikus ethosz és Benigni hibátlan színészi játéka, rendezői pontossága - amint erre a Sorstalanság szerzője, Kertész Imre is rámutatott - igenis komoly filmet eredményezett.

Zbygniew Libera munkája
Halálgyár dobozok
© www.othervoices.org
Bizarrságával, provokatív megvalósításával óriási vitákat gerjeszett a lengyel képző-művész, Zbyg-niew Libera Lego- építőkoc-kákból készült Auschwitz ábrá-zolása (LEGO Concentration Camp; 1996). A három szettből és több kie-gészítő doboz-ból álló mű tökéletes gye-rekjáték-imitáció. Nem a Lego cég terméke, a dán játékgyártó kezdetben perelni is akarta a művészt, ám Európában a törvények lehetővé teszik céglogók felhasználását művészi célokra. A koncentrációs táborhoz, a krematóriumhoz szükséges kockákat, a fogoly, kápó és holttest figurákat tehát nem a cég gyártotta, jóllehet a mű elsőre zavarba ejtő: vajon sorozatgyártásra készült játék, avagy egyszeri művészi produktum-e? A megvalósult mű valóban hátborozongató, ám azt látva fel sem merül a holokauszt-tagadás, vagy a nevetségessé tétel kérdése. Sokkal inkább a tömeggyilkos diktatúrák és a  modern tömegtársadalmak mibenlétén töprenghet el a befogadó. Amikor Libera művét bemutatták, holokauszt-túlélők egy csoportja antiszemitizmussal vádolta a művészt. Az eset egy nemzetközi konferencián történt 1997-ben, ahol többek között arról is szó volt, hogyan "tartható életben" a holokausztól szóló érvényes, elemző diskurzus.

Sok vád hullott annak a brit új hullámos zenekarnak a fejére is, amelyik 1978-ban a koncentrációs táborokra utaló nevet választott magának. A Joy Division elnevezés azokra a női fogoly-osztagokra utalt, amelyeket egyes lágerekben a kimenős német tisztek "örömére" tartottak. Ha azonban meghallgatjuk a róluk elnevezett zenekar sötét, kiábrándult és halálközeli zenéjét, már érthető, korántsem poénról, vagy provokációról volt itt szó. Később a zenekar maga írta tovább halálmitológiáját; Ian Curtis énekes 1980 májusában, az első nagy amerikai turnéjuk kezdete előtti este követett el öngyilkosságot. Előtte még megnézte    videóján Werner Herzog Woyczek című filmjét.

Arnold Schönberg (1874–1951) 1947-ben komponálta az Egy varsói menekült c. kantátát. A dodekafónia (tizenkét-hangúság) apostola tulajdonképpen ezzel a művével talált a közönségre. Szövegét – egy varsói gettóból megmenekült túlélő személyes elbeszélése alapján – maga a zeneszerző írta. A katasztrófa egyetlen túlélője mondja el a tömeghalál előtti utolsó perceket, felidézve a fasiszta barbárság kegyetlenségeit, és ezzel szemben a megtört áldozatok emberségét.

A mű, amely alig két hét alatt született meg, szövegében messzemenően megőrizte a beszámoló hitelét. A kompozíció – bár szigorú dodekafon technikával készült, amelynek csúcspontja az ősi héber imaszövegre írt zárókórus – hallgatása közben a technika érdektelenné válik, háttérbe szorul, annyira áthatja a személyes megrendültség hangja.

Magyarországon már a Kádár-korszakban bemutatták, és a közönség ovációval fogadta, ám az állámpárt vezetőinek egy része kevés megértést mutatott a mű „formalizmusa” iránt. A nagyhatalmú Biszku Béla belügyminiszter például kemény szavakkal ostorozta – Honegger Jeanne D’Arc a máglyán c. oratóriuma mellett – az egyik MSZMP KB-ülésen. Még Aczél György is – akinek jóvoltából Schönberg kantátáját bemutathatták, és a kádári-aczéli kultúrpolitikai osztályai közül (lásd: 3 T) a tűrt kategóriájába került – 1970-ben egy kerekasztal-beszélgetésen arról értekezett, hogy zavarokat okozhat, ha olyan zenét, mint Schönbergé, ami „az akadémiai koncertterembe való, egy rádió- vagy tévé-bemutatás révén indokolatlan dimenzióba emelünk”. Ahogy Révész Sándor történész Aczél életrajzírója fogalmaz: akkoriban így beszéltek a „tűrt kategória tűrhetetlenségéről”.

Az igazsághoz tartozik az is, hogy a kantátát az állami hanglemezgyártó azért kiadta, és Schönberg műve a '80-as években mégiscsak a nem túl acélos középiskolai ének-zene oktatás törzsanyaga lett.

Hárs-Zádori
                         

Hirdetés
Friss állások Jobline.hu

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X