Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
"Eleinte semmi remény nem volt rá, hogy író lehessek és elhagyjam a gyári munkát. Ha magyarul írok, nem is lett volna esélyem. Azért álltam át a francia nyelvre, hogy valami értelme legyen. Eleinte minden nagyon nehéz és rossz volt ott. Abban a városban, ahol éltünk, négy magyar emigráns lett öngyilkos. Nem volt semmi reménység semmire." A Svájcban élő, franciául író, magyar Agota Kristoffal beszélgettünk budapesti látogatása idején.
|
|
Agota Kristof (70) pár napon át Budapest vendége volt. Mint mondja, négy éve nem járt itt. Most a svájci nagykövetség estjén vett részt, az Exile című programsorozatban, amely kelet-európai emigráns írókról szólt. Agota Kristof 1956-ban menekültként érkezett meg férjével és kisgyermekével a svájci Neuchatelbe. Azóta is ott él. De azóta, a franciául nem tudó, kelet-európai óragyári munkásnőből világhírű íróvá lett. Kemény, egyszerű mondatokból álló, erős történeteket ír; könyvei Magyarországon is komoly visszhangra találtak. A számára világhírt hozó regényt, "A Nagy Füzet" címűt 35 nyelvre fordították le. Sikeres és elismert. De szárazan és olykor keserűen fogalmaz. Mintha hontalan helyzete máig megmaradt volna.
Agota Kristof "Nem volt sok választás..." © Sarkadi Gábor |
Agota Kristof: Hogyne, nagy figyelem nyilvánul meg, az évforduló jelen van, de általában a külföldön élő magyarok tevékenysége nyomán. Svájcban nem a svájciak ünneplik meg, hanem az ott élő magyarok.
hvg.hu: Ez még mindig csak a mi ügyünk?
A.K.: Svájcban legalábbis. Bár az igaz, hogy a megemlékezéseken svájci politikusok is megjelennek. Azt hiszem, Európa számára is fordulatot jelent 1956, de nem vagyok biztos abban, hogy ezt mindenütt látják.
hvg.hu Amit önnek személyesen jelent, azt hogyan lehetne megragadni? Az emigrációt és mindent, ami abból következett?
A.K.: Nagyon rég történt és még nagyon fiatal voltam. Persze emlékszem arra, ami történt. Volt egy négyhónapos kisbabánk, hárman léptük át a határt Kőszegnél. Én magam nem is jöttem volna el Magyarországról, ha a volt férjem nem akart volna kiszökni.
hvg.hu: Mi az, amit 20 éves fejjel, egy elzárt országban tudhatott a világról? Arról, hogy hova megy?
A.K.: Semmi fogalmam nem volt róla. Svájcot nem ismertem. Nyelveket nem tudtam. De a volt férjem határozott meg mindent; milyen országba megyünk és milyen nyelven fogunk beszélni. Idősebb volt, mint én, tudott németül és franciául is valamennyire. Ő intézett mindent, én a gyerekkel foglalkoztam.
hvg.hu: Szíve szerint azt mondta volna, hogy nem megy?
A.K.: Igen. Megbántam, hogy kimentem.
hvg.hu: Egzisztenciális szempontból, vagy a kötődések szempontjából?
A.K.: Mindenféle szempontból. Ahogy az idő előre haladt, egyre jobban vágytam ide.
Kinyomtatom
Elküldöm
Új stratégia a Néprajzi Múzeumban: kultúrcentrum »
Meghalt Balázs Gábor, a Stúdió 11 tagja »
Osztrák film vitte el az Arany Pálmát »
Megint arattak a románok Cannes-ban »
