Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Talán azért okoz majd a budapesti kiállítás a nézők nem kis hányada számára csalódást, mert nem elsősorban a villogó krómsárgákat ígéri és az őrült kékeket, nem a festő ecsetvonásainak mélybe rántó spiráljait és az életéről szóló különös történeteket, hanem szigorúan szakmai beszédet. - Kiállításkritika a Műértő című lapból.
Váza íriszekkel; 1890 © NY, Metropolitan Museum of Modern Art |
A Van Gogh Budapesten kiállítás PR-anyagain a festő 1889 tavaszán Arles-ban készített csendéletének bőrcipői megmozdulnak, sétára indulnak. A súlyos létükből kiemelt cipőknek - Heidegger után - joguk van ehhez a frivol játékhoz. Ahogy Van Gogh nézőinek, mindennapi értelmezőinek, de talán még a képeire irdatlan összegeket licitálóknak sem igénye, hogy közel férkőzzenek a művész jelenlétéhez a műben. Ez a pár sétáló bőrcipő festékbe és mítoszba ágyazott.
Talán azért okoz majd a budapesti kiállítás a nézők nem kis hányada számára csalódást, mert nem elsősorban a villogó krómsárgákat ígéri és az őrült kékeket, nem a festő ecsetvonásainak mélybe rántó spiráljait és az életéről szóló különös történeteket, hanem - a sétára indult bőrcipők ellenére a kiállítótermen belül már - szigorúan szakmai beszédet.
Mindazonáltal szerencsés döntés volt a Szépművészeti Múzeum centenáriumi évét Vincent van Goghgal megünnepelni. Ha a Google szerint nem is ő a leginkább emlegetett művész és védjegy (neve mindössze 7 millió találatra mutat Picasso 29 milliójával vagy Leonardo da Vinci 32 milliójával szemben), de bizonyosan azon személyiségek egyike, akik a modernitást intenzíven és átélhetően testesítik meg nagyon sokak számára. Van Gogh jelenléte (Jaspers szavaival) „rettenetesen felkavaró, de nem a sajátunk, kétkedést szül, saját egzisztenciánkhoz intéz kihívást, amelynek akkor jótékony a hatása, ha átalakít”.
Kinyomtatom
Elküldöm
