Elmarad a Madonna-koncert Ljubljanában

Madonna lemondta a szlovén fővárosba, Ljubljanába augusztus 20-ra meghirdetett koncertjét - jelentették be pénteken. A szlovén média szerint a koncert elmaradásának fő oka az, hogy nem fogynak elég jól a jegyek, a szervezők azonban ezt cáfolták.

  • MTI
Elmarad a Madonna-koncert Ljubljanában

Egy hónapon belül ez már a második Madonna-koncert, amelyet lemondtak. A franciaországi Marseille-ben azután maradt el a világsztár fellépése, hogy a színpad építés közben összedőlt és két munkás meghalt. A ljubljanai koncertet is szervező Live Nation közlése szerint Madonna szlovéniai fellépése "előreláthatatlan logisztikai nehézségek" miatt marad el, a jegyeladásokkal nincs semmi probléma.
 
A szlovén sajtóban megjelent hírek szerint ugyanakkor a koncertet azért kellett lemondani, mert a tervezett 63 ezer jegy helyett csupán 7 ezret sikerült eladni. 1997-ben Michael Jackson ugyanezen a helyszínen adott volna koncertet, ám az végül a gyenge jegyeladások miatt elmaradt.


Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.