Margaret B. Jones Love and Consequences című életrajzi könyve az egyik legújabb lebukás. A megható történet egy félig fehér, félig fekete kislány életéről és szenvedéseiről szól, akit egy sor nevelő szülő nevelt Los Angeles durvább környékein. A probléma azonban az, hogy Margaret B Jones igazi neve Margaret Seltzer. Az írónő pedig se nem fekete, se nem munkásosztálybeli. Seltzer ugyan a saját vívódásait írta meg a könyvében, de a gettókat és a szegénységet azért tette bele, hogy katartikusabbá tegye a művet.

Az irodalmi hazudozók egyre növekvő táborában ott van még a híres James Frey félé könyv A million little pieces, amely azonnal bestseller lett Amerikában. A könyv a szerző alkohol és drogfüggőségéről és a leszokáshoz vezető útjáról szól, miután börtönbe kerül egy rendőr bántalmazásáért. Freyt Oprah Winfrey nyúzta meg a talk show-jában több millió televízió néző előtt a hazugságért. Ekkor a férfi bevallotta, hogy azért csinált memoárt, mert mint regényt a kiadók nem akarták megvenni az írását.

A drogfüggőségről remek hazugságokat lehet írni. Janet Cooke Pulitzer díjat is nyert a Jimmy’s World című könyvéért, amely egy nyolcéves kisfiú heroinfüggőségéről szól. Cooke, aki egyébként a Washington Post megbecsült újságírója volt, a díj átvétele után töredelmesen bevallotta, hogy a történet csupán kitaláció.

Csak úgy, mint maga JT LeRoy, a húszas évek HIV pozitív, drogos szélhámosa. Aki nem más, mint a new yorki író Laura Albert, aki Frey lebukása után vallotta be, hogy az önéletrajzi könyvének a főszereplője egy pszichoterápia alkalmával pattant ki az agyából. A csalás több évig tartott és Albert másik két bestsellere, a Sarah és a The Heart is Deceitful Above All Things is érintett az ügyben, ez utóbbiból még filmet is készítettek az átverés ismeretében.

Kérdezd meg Alízt!

“Ha elolvasod, megváltozol tőle. Egyszerűen hihetetlen, hogy ez a lány min ment keresztül”. Egy világsikert aratott naplóregényt a mai napig úgy reklámoznak, hogy az egy kábítószeres lány naplója. A teljes sztori az urbanlegends.hu oldalon olvasható!

Laura Albert nem kért elnézést soha az olvasóitól, mint ahogyan azt a díjakkal is elismert Nasdijj/Tim Barrus tette, aki a The Blood Runs Like The River Through My Dreams című szívfacsaró művében alkoholos tünetegyüttessel születő gyermekének a haldoklását írja le. A kisfiú teljesen fikció és Nasdijj a könyveiben (mert hogy neki is volt több) navajo inidán, akinek önpusztító életet élő, goromba szülei voltak és akikekkel városról városra vándoroltak. Az LA Weekly magazin leplezte le 2006-ban, hogy a „bennszülött amerikaik életét és tapasztalatait oly hűen ábrázoló” író valójában fehér, ráadásul középosztálybeli.

Misha Defonseca könyve, a Misha: The Memoire of the Holocaust Years akkora siker volt, hogy 18 országban is megjelent. Sőt! A franciák filmet is készítettek a történetből, amelyben Misha a háború  alatt deportált szüleit keresi keresztül-kasul bejárva Európát. A kalandos út persze totális hazugság, az író a Boston Globe napilap riporterének vallotta be az igazságot. Majd az ügyvédjén keresztül nyilatkozatot adott ki, hogy még a neve sem Misha, hanem Monique De Wael és  még csak nem is zsidó. 

A holokauszt, csak úgy mint a drog témák, ugyancsak jól eladható, mert Binjamin Wilkomirski is próbálkozott vele. A Fragments című memoárja, amely egy lengyelországi náci haláltáborban átélt horrorról szólt, megkapta a legjobb zsidó könyvnek járó díjat és a könyv mesterműnek számított a témában, mindaddig, míg ki nem derült, hogy az író eredeti neve Bruno Grosjean Dessekker, aki soha nem volt haláltáborban, hanem a háborútól messze, Svájcban nőtt fel nevelőszülőkkel.

És ha már a háborúknál tartunk, a Hitler Diaries is nagy hazugság volt Konrad Kujau-tól és Gerd Heidemann-tól, akik azt állították, hogy megtalálták Hitler naplóját. Tom Carew pedig nem járt Afganisztánban és SAS titkos ügynök sem volt, mint ahogyan azt híres könyvében a Jihad! Jihad!:The Secret War in Afganistan című könyvében állítja.

A listának koránt sincsen vége, sorolhatnánk még több tucat könyvet. A furcsa pedig az, hogy mindez megtörténhet manapság, amikor az emberek mindenben a realitást, a valóságot és az igazságot keresik. Egy politikusnak hótiszta, hazugság mentes múltja lehet csak, a filmekben speciális effektusok adják a minél élethűbb képeket, a televízióban valóság show-kat nézünk naphosszat. Meglehet persze, hogy pont ezért olyan kelendőek a memoárok, az első kézből íródott „tapasztalatok”. A hazug írók pedig azzal takaróznak, hogy nem számít egy történet  tényleges valóságtartalma, ameddig az érzelem, amit a könyv kifejez, az valós. Pont ahogy a könyvvel keresett milliók is valódiak, ez a lényeg, nem?

Krisztina O'Brien