A III. kerületi Ürömfű utcában augusztus 25-én fedezte fel két környékbeli lakó, hogy két ittas hajléktalan egy kutyát próbál kivégezni. A házaspár közbelépett és megakadályozta a kutya kivégzését, egyúttal értesítette a rendőrséget is. Az összeszurkált állatot ezt követően egy ürömi állatorvosi rendelőbe vitték, ahol sikerült ellátni a sebeit, a két ember ellen pedig a rendőrség büntetőeljárást kezdeményezett. Az időközben felgyógyult kutyát befogadó NOÉ Állatotthon Alapítvány tájékoztatása szerint az eljáró bíróság a napokban ítéletet hozott az ügyben, és egy év szabadságvesztést szabott ki a két állatkínzóra.
Letöltendőt kaptak az állatkínzók
Gyorsított eljárásban egy év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a bíróság azt a két hajléktalant, akik egy hónapja késsel szurkáltak össze egy kutyát Óbudán - értesült a HavariaPress.
Lemondott a főügyész, a háttérben az ukrán aranykonvoj ügye lehet
Három piros lap, két gól – Mexikó nyerte a vb nyitómeccsét
Leváltották a Készenléti Rendőrség parancsnokát
Buda Péter fogja ellátni a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok stratégiai felügyeletét
Az Alkotmánybíróság alaposan helyre tette Varga Zs. András Kúria-elnököt
„Egy fogért cserébe tépjünk le egy egész állkapcsot, egy szemért pedig egy egész fejet!” – hajmeresztő üzenet a Kreml főpropagandistájától
„János bácsi születése óta ebben a házban él, most már teljesen egyedül”
Mohos Zsófia nyerte az idei Hemző Károly-díjat Parasztgazdaság című projektjével. Galériánkban az ő pályaműveiből láthatnak válogatást.