A földgömböt két strucctojásból illesztette össze készítője, mindkettőnek az alját használta, továbbá Kolumbusz Kristóf és Amerigo Vespucci felfedezők földrajzi ismereteit. Összesen 71 földrajzi név szerepel a gömbön, ezekből mindössze hét a nyugati féltekén.Észak-Amerikát még pusztán csak szigetekre szabdaltan jelölte a mester, aki a óceánokat szörnyekkel és egy hajótörött matrózzal is díszítette. Feltehetően Firenzében készült a glóbusz - közölte S. Missine belga kutató.Elmondása szerint a földgömböt jelenlegi tulajdonosa 2012-ben vásárolta Londonban egy térképvásáron, ám akkor csak az volt biztos, hogy a glóbusz igen régi. A tulajdonos megengedte Missine-nek, hogy megvizsgálhassa karbon-kormeghatározással, számítógépes tomográfiával, a festék anyagának vegyi elemzésével a földgömböt, és földrajztörténeti, kartográfiai, illetve történelmi elemzések révén kiderítse eredetét és korát. Missine arra jutott, hogy 1504 körül készült a glóbusz és nem kizárt, hogy segédmintául szolgált az eddig legrégebbinek hitt, már a "két" Amerikát is ábrázoló földgömb, a Lenox rézglóbusz megalkotásához. Utóbbi 1510-ben készült és a New York-i Közkönyvtárban őrzik.A legrégebbi ismert földgömböt 1492-ben készítette Martin Behaim nürnbergi kartográfus. Ez 50 centiméter átmérőjű volt és Ázsia keleti partját azon a helyen mutatja, ahol Amerika nyugati partja helyezkedik el a valóságban.
1504-ben már Amerika is rákerült egy földgömbre
Megtalálták a legrégebbi földgömböt, amely Amerikát is ábrázolja, a glóbusz feltehetően 1504-ben készült - adta hírül a LiveScience tudományos hírportál.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.