szerző:
Mihalicz Csilla

Mitől billen át egy szenvedéllyel űzött tevékenység – például sportolás, munka vagy vásárlás – függőségbe? Mikortól tekinthető ártalmasnak? És van-e belőle kiút?

Nem csak az alkohol, a drog, a nikotin tesz függővé. A szer nélküli függőségek kialakulása – amilyen például a játékszenvedély, a munkamánia, a testedzés- vagy a vásárlásfüggőség – kémiai anyagok nélkül is képes a szervezet károsítására. De miként áll össze annak a jelenségnek a „vegytana”, amikor például az ártalmatlannak induló életmódváltás önsorsrontó sportolásfüggőségbe csap át?

A 16 éves Edina nem volt túlsúlyos, de formátlannak érezte magát. Elkezdett futni és edzőterembe járni. Eleinte heti háromszor, aztán már hétvégén is edzett. A gondolatait folyamatosan az töltötte ki, hány kalóriát fogyaszthat, mennyit kell elégetnie. Nem térítette le az útról a bokaszalag-szakadása sem, meg sem várta a teljes gyógyulást. „Eredetileg azért kezdett el sportolni – meséli a barátnője –, mert szerelmes lett egy fiúba, és tetszeni akart neki. De a srác mással jött össze, Edina viszont kondifüggő lett.” Már nem jár a barátaival moziba, szórakozni, kirándulni, nehogy kimaradjon akár egy edzés is. „Totál egyedül van, múltkor elcsaltuk csatangolni, de végig feszült volt. Azt mondta, nem csinálunk semmit, s ha ezt előre tudja, inkább edzett volna” – mondja a barátnő, aki szerint Edinát már csak a konditéma, meg a diéta érdekli, de ideges lesz, ha a környezete ezzel szembesíti.

Edina egyike azoknak, akiknek a sportolási szokásaiban már nem is az öröm, sokkal inkább a kényszeresség dominál. Akárcsak annak a jól szituált, negyvenes nőnek a vásárolgatásaiban, aki eleinte kikapcsolódásképpen járta a boltokat. Ügyvéd férjének akkor tűnt föl, hogy valami nem stimmel, amikor sokkal több gyerekruhával tért haza, mint arra kisiskolás lányuknak szüksége lett volna. „Nem terveztünk még egy gyereket, ő mégis egyre-másra hozta a »cuki« sapkákat, kezeslábasokat. Ha rákérdeztem, azt mondta: »Olyan olcsó volt!«, és hogy milyen jó lesz, mert ha újabb gyerekünk születik, ezeket már nem kell megvenni.” A kislányuknak vett rengeteg dolog után leginkább magának kezdett ruhákat vásárolni, sokszor ugyanazt több példányban. A csúcs hat pár egyforma kesztyű volt. A zsákmány csak addig érdekelte, amíg hazavitte, a többségét ki sem bontotta. A pár most már ott tart, hogy a nő titkolja a vásárlásait; észrevétlenül próbál fölsurranni a házuk emeletére, ahol valóságos raktárt rendezett be.

Gamerek számítógépjáték-versenyen. Szenvedélyek, szenvedések
©

Mi baj van azzal, ha valaki sokat edz, vásárol a szabadidejében vagy épp – mint egy harmincas éveiben járó apuka – hajnalba nyúlóan számítógépen játszik? Mikor lesz a túlzásba vitt szenvedélyből problémás viselkedés, sőt magatartászavar, függőség – hol húzódik ezek közt a határ? Egyáltalán hogyan kerül elő a függőség fogalma elvben ártalmatlannak tűnő szenvedélyek esetében? Ha az edzés, a vásárlás és a játék szót az itallal helyettesítenénk be, mindhárom esetben egyértelműen azonosítható volna a meredeken felfelé ívelő alkoholistakarrier – a hátterében sikertelen leszokási kísérletekkel, sóvárgásokkal, házastársi veszekedésekkel, szégyenkezéssel, bűntudattal, elvonási tünetekkel, önfelmentésekkel, kompenzálásokkal.

Míg az alkoholizmust a közvélemény is könnyen helyre tudja tenni, a viselkedési függőségben szenvedők nem kevésbé keserves esetei sokkal inkább rejtve maradnak. Ahogy Demetrovics Zsolt klinikai szakpszichológus, addiktológus, az ELTE Pszichológiai Intézetének professzora is hangsúlyozza: a viselkedési és a szerhasználati függőségek „kórképe” sok tekintetben hasonló. „Megjelenik a kényszeresség, a kontroll megtartásának képtelensége, a sóvárgás, a viselkedés titkolásának szándéka, és persze az elvonási tünetek – alvászavar, feszültség, ingerlékenység, dühkitörések, hangulati ingadozások, agresszió.” A szenvedélyt a függőségtől – leegyszerűsítve – az különbözteti meg, hogy az illetőre nézve az adott és esetleg túlzásba vitt tevékenység ártalmas-e – magyarázza Demetrovics. A szignifikáns ártalom jele az, ha az illető képtelen ellátni a munkáját, nem halad a tanulásban, nem képes megfelelni családi szerepeinek, elhagyja a számára korábban örömszerző aktivitásokat, sérülnek a társas kapcsolatai, azaz végső soron romlik az egzisztenciája.

Kérdés, hogy ki vagy mi a felelős mindezért. Létezik-e „függő személyiség”, akinél az önsorsrontás genetikailag meghatározott? A pszichológus szerint minden függőségnek megvan a komoly genetikai komponense – 40–60 százalékra szokták tenni –, de ez nem jelenti azt, hogy valaki eleve determinált a függőségre, inkább fokozott sérülékenységet jelent. A genetikai hatás rendkívül összetett, több száz tényező járul hozzá, s mindegyik csak kockázatot jelent. A genetikai hatást a személyiségműködés közvetíti, amely azonban az örökölt tényezők és a környezeti hatások – például a nevelés – kölcsönhatásában alakul. Az impulzivitás például valakit nagy tettekre sarkallhat, sokszor a nagy lángon égő emberekből lesznek a felfedezők, az olimpikonok, a forradalmárok, a művészek, de ugyanez az impulzivitás önpusztításba is átcsaphat.

A legnagyobb különbség, hogy a szenvedéllyel űzött tevékenység adott cél érdekében történik, vagy menekülés a valóság elől. A hivatásos sportoló azért fut, mert olimpiai bajnok akar lenni, számára ez munka – hangsúlyozza Demetrovics. Lebeg előtte egy cél, amihez eszközként szolgál az, hogy edz. Pihenőnapokon hátradől, és nem edz. A testedzésfüggőségben szenvedő ember viszont – leegyszerűsítve – azért fut, hogy ne kelljen mással foglalkoznia. Nem azért van távol a családjától, mert edzenie kell, hanem azért edz, hogy távol legyen a családjától, ahol párkapcsolati problémái vannak, és addig sem kell ezekkel foglalkoznia.

A viselkedési függőségben szenvedők leggyakrabban racionális érveket használnak elhárító mechanizmusként. Ugyanolyan módosult tudatállapotba kerülve lép ki a valóságból az online szerepjátékos, a szerencsejáték-függő, mint a morfinista vagy az alkoholista. Hasonlóan is írják le az érzést: „Ha játszom, megszűnik az idő, súlytalanná lesznek a problémák.”

A család általában aktívan jelen van a függőség hátterében, és – a látszat ellenére – részt vesz annak fenntartásában. „Annak ellenére, hogy a függőség kialakulása nem csak az egyén diszfunkcióját jelzi, a nem függő családtagok szívesebben tekintenek magukra úgy, mint akiknek semmi közük a problémához, csupán annak elszenvedői” – hangsúlyozza Demetrovics. Közben a függő személy is egyre inkább „rátanul” arra, hogy ha konfliktus van, merre nyílik az egérút. Egy idő után bármennyire sok is a kár, nehéz visszafordulni. De nem lehetetlen. Mítosz, hogy a függőségekből nem lehet meggyógyulni, legfeljebb „szert váltani”. Várhatóan újabb viselkedési függőségek fognak majd megjelenni „őrültségeink” skáláján. A függőségeinkre – magyarázza a szakember – akár úgy is tekinthetünk, mint pótlékokra, kapaszkodókra. Baj akkor van, ha egy idő után önálló életet élnek és átveszik az uralmat, ha nem is a személyiség, de annak viselkedéskontrollja felett, és eluralják az életet.

MIHALICZ CSILLA