szerző:

Rekordév a tavalyi, elképesztő mennyiségű okostelefon került az üzletekbe.

Elméletben szinte minden ötödik embernek (beleértve az újszülötteket is) lehetne okostelefonja, tavaly ugyanis új kiszállítási rekord született: 1,4 milliárd darab készülék került a kereskedőkhöz – derül ki az IDC friss jelentéséből.

A legtöbbet ezek közül – cseppet sem meglepően – a két nagy rivális, a Samsung és az Apple szállította. Az élen a dél-koreai cég áll, csak a negyedévben 85 millió okostelefont küldött a piacra, de az Apple sem panaszkodhat, 74,8 milliós értékkel zárta az említett negyedévet.

Ráadásul az Apple rengeteg olyan androidosról számolt be, akik iPhone-ra váltottak, és nekik is köszönhető az, hogy összességében 231,5 millió készülék került a boltokba az almás logóval. A Samsung ennél valamivel többet, 324,8 millió okostelefont szállított ki.

Az igazi nagy nyertes viszont a Huawei. Igaz, „csak” 32,4 millió telefont adott el a múlt év utolsó negyedében, és 106,6 millió készüléket szállított ki az év során (és ezzel a negyedik olyan cég lett az Apple, a Samsung és a Nokia mellett, amelyik 100 milliónál több telefont adott el egy évben), viszont a legmagasabb növekedést ez a cég mutatta 2014-hez képest.

A negyedik helyet a Lenovo szerezte meg, 20,2 millió készüléket szállított ki a negyedik negyedévben, és 74 milliót 2015 egészében, és őt követi a Xiaomi 18,2 milliós, illetve 70,8 milliós értékkel. Ez utóbbi cég ugyan 22,8 százalékos növekedést könyvelhetett el 2014-ről 2015-re (ami imponáló értéknek tűnhet), azonban a szállítások zöme (90 százalék) Kínába irányul, és csak 10 százalék érte el a nemzetközi piacokat. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy hiába ez a cég az ötödik legnagyobb a világon, az értékeit kiábrándítónak tartják.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.