szerző:
hvg.hu

Míg világszerte a vezérigazgatók többsége elsősorban a túlszabályozottságtól, illetve a geopolitikai bizonytalanságtól tart, addig Magyarországon a vezetők a szakemberhiányt vélik a legnagyobb fenyegetettségnek.

A magyar vezérigazgatók közel háromnegyede szerint cégének helyzete javult az elmúlt egy évben, és hisznek a pozitív folytatásban is, 84 százalékuk úgy véli, képesek lesznek növekedni idén – derül ki a PwC felméréséből. Sőt, a magyar vezetők a globális és a magyar gazdaság növekedésével kapcsolatban is bizakodóak – ez alapján végre egyszer elmondható, hogy a magyarok látják pozitívabban a jövőt. (Mint azt már megírtuk, a PwC globális felmérése szerint a cégvezetők világszerte elég sötétnek látják a jövőt. Míg a magyar vezetők 54 százaléka számít idén a világgazdaság növekedésében, addig globálisan ez az érték csak 23 százalék.)

„Öt éve indítottuk el a magyarországi felmérést, és most először tapasztaljuk azt, hogy kismértékben ugyan, de bizakodóbbak a hazai vezérigazgatók, mint társaik világszerte. Azt is érzékeljük azonban, hogy komoly gátját látják a növekedésnek: szakembereket, szakmunkásokat kellene megtartaniuk és toborozniuk ahhoz, hogy versenyképesek maradjanak a gyorsan változó üzleti környezetben” – mondta Nick Kós, a PwC Magyarország vezérigazgatója. 

©

Lecsengőben a globalizáció?

A kutatás szerint a vállalatvezetők többsége a globalizáció helyett egy többpólusú világ létrejöttét vizionálja: többféle érték-, valamint jogrenddel, gazdasági és kereskedelmi modellekkel. Egy dolog lesz szerintük csupán egységes: az internethez való szabad és nyílt hozzáférés. A vállalatvezetők szerint a két legmeghatározóbb globális trend, amely a közeljövőben befolyásolja majd működésüket: a technológiai fejlődés, illetve a demográfiai változások.

Míg a vezérigazgatók többsége elsősorban a túlszabályozottságtól, illetve a geopolitikai bizonytalanságtól tart, addig Magyarországon a vezetők a szakemberhiányt vélik a legnagyobb fenyegetettségnek.

Több ezer fő hiányzik itthon az IT-ágazatból, a szolgáltató központokból, az egészségügyből, a vendéglátóiparból és az építőiparból. A jól képzett munkaerő hiánya lassan a vállalkozások versenyképességét, és az ország gazdasági növekedését befolyásolja. Mindezt érzékelik a cégvezetők is, tavalyi csak 62 százalékuk jelölte meg a szakemberhiányt jelentős problémának, idén ez az arány már 85 százalék volt.

A vezérigazgatók szerint vállalatuk stratégiájára az ügyfelek, a versenytársak, a munkavállalók, a kormány és szabályozói hatóságok, illetve a beszállítók vannak a leginkább hatással. Vagyis a munkavállalók bekerültek a vállalatok legfontosabb érintettjei közé.

A vezérigazgatók többsége egyetért abban, hogy a siker kritériumai megváltoznak a jövőben. A pénzügyi mutatókon kívül saját eredményességüket leginkább a munkavállalói visszajelzések alapján értékelik.

  Miről olvasna még? Miről hallgatna előadást? Köszönjük, hogy válaszával segíti munkánkat!

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Cikk megosztása
Címkék