Nem akarom hosszas ismeretterjesztéssel fárasztani az olvasót. Most csak annyit, hogy a nyelvtudomány egyik népszerű irányzata, a kognitív nyelvészet szerint általában nem fogalmakban, hanem fogalmi metaforákban gondolkodunk. Ezen nem olyan veretes költői metaforákat kell érteni, mint a „fényesebb a láncnál a kard”, hanem arról a köznapi gondolkodásban gépiesen használt módszerről van szó, hogy egy többé-kevésbé elvont dolgot valamilyen konkrét dologgal azonosítunk a könnyebb agyi feldolgozás végett. Például a „jó”-t azzal azonosítjuk, hogy valami „felül van”, vagy a dühöt a zárt edényben lévő, nagy nyomású vagy forró folyadékkal („na, ereszd ki a gőzt, apukám”).

Ezek a fogalmi metaforák általában egyetemesek, függetlenek kortól és kultúrától. Lehet, hogy van olyan, világtól elzárt törzs, amelynek a gondolkodásában az a jó, ami lent van; de nagyon kell keresni az ilyet.

Az is általános metaforatípus, hogy a tudást, valaminek az ismeretét (elvont dolog) a fénnyel, világossággal, jó látási viszonyokkal azonosítják. Találunk erre példát az Újszövetségben: „Isten ugyanis, aki azt mondta: »A sötétségből támadjon világosság«, a mi szívünket is megvilágosította, hogy Isten dicsőségének ismerete (Jézus) Krisztus arcán felragyogjon nekünk" (2Kor 4,6 – Szent István Társulati Biblia). Vagy Petőfinél: „Ha majd a szellem napvilága / Ragyog minden ház ablakán” stb.

És fordítva: „Józsi sötét”, mondjuk, ha Józsi buta, és nem tud semmit. A tudatlanságot a rossz látási viszonyokkal szoktuk magunknak érzékeltetni, mondjuk, a köddel. Erre is van ezer példa buddhista elmélkedésektől báró Wesselényi Miklós magyar liberális politikus e megállapításáig: „Hogy pedig azon kopár sivatagon, mellynek míveletlen földe felett a' butaság' 's a' tudatlanság' sürű köde lebeg, szabadság, emberhez méltó szabadság nem virágozhatik, az bizonyos.” Az 1831-es Magyarországról mondta.

Ennek fényében (és nem sötétségében) vegyük szemügyre (és ne takarjuk el szemünk elől) Orbán Viktor legújabb tusnádfürdői szövegének a következő, sajnos, keveset elemzett fordulatát: „...mint ahogy a köd szokta megülni a tájat, lassan ereszkedik ránk az a tudás, hogy  [...] ez egy másik világ, mint amiben hat évvel ezelőtt éltünk".

Hogy micsoda ereszkedik ránk? Elvadult modern költőket kivéve nagy valószínűséggel Orbán Viktor az első az emberiség kultúrtörténetében, akinek gondolkodásában a dolgok ismerete a rossz látási viszonyokkal azonosul, és aki a tudás ködéről beszél. Világos (nem sötét), hogy miniszterelnökünk agyában valami fordítva van bekötve. (Nyugi, ez is csak egy fogalmi metafora.)