Vigyázat! Korrupcióval fertőzött terület!

Csekély vigasz, hogy gyakorlatilag nem létezik korrupciómentes demokrácia, és ahol nincs botrány, az többnyire a társadalmi kontroll hiányára utal. Nálunk van botrány elegendő, a kontroll mégsem elégséges: a korrupció áthatja az állami szférát, a vállalkozói szektort, befolyásolja az állampolgári attitűdöt, gyengíti a demokratikus intézményrendszert – állapítja meg Jeskó József, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója.

A választóközönségben általában három vélemény fogalmazódik meg: sajnálkozás, ha az általa preferált politikai erő képviselője keveredik gyanúba; felháborodás, ha az ellenoldalé, de leginkább apatikus legyintés, hogy a politikusok mind lopnak, ebbe bele kell törődni. Érdekes módon ezzel párhuzamosan a saját apró stiklijeinket hajlamosak vagyunk a társadalmi rendszer működésének normális elemeként tekinteni, és arról sem veszünk tudomást, hogy mind a nyugati demokráciának, mind a magyar párttörténetnek része a korrupció.

Talán érdemes eljátszani a gondolattal, hogy jobb állapotban lenne-e a magyar demokrácia, ha nem derült volna ki, hogy hogyan vezette Zuschlag János a baloldali ifjúsági szervezeteket, hogy a BKV-nál horribilis végkielégítéseket osztogatnak, hogy Hunvald György hogyan élt vissza polgármesteri jogkörével. Véleményem szerint nem, és ez még akkor is így van, ha jogos a feltételezés: csak a jéghegy csúcsát látjuk. A botrány attól válik botránnyá, hogy kiderül, ez pedig azt is jelenti, hogy gyengén, rosszul, de mégiscsak működik valamiféle kontroll választott döntéshozóink felett, a rendőrség letartóztathat, a bíróságok elítélhetnek magas rangú politikusokat, a választók pedig megfoszthatják a hatalomtól az azzal visszaélőket.

Nem azt állítom, hogy minél több botrányról szerzünk tudomást, annál erősebb, egészségesebb a közéletünk, hiszen a híreket hallgatva egyre inkább az a benyomásunk támad, hogy itt nem egyedi, elszigetelt normaszegésről van szó, hanem tulajdonképpen intézményesített korrupcióval állunk szemben. Pedig a nagy dérrel-dúrral hangoztatott felelősségre vonást, a bűnösök példás megbüntetését a múltban szinte minden párt a maga korában a zászlójára tűzte már, sikertelenül, sőt a hatalomátvétel után politikai leszámolás ürügyeként használta fel a rendteremtést. A politikai panamák visszaszorításához nem elég a tüneti kezelés, illendő a mélyebb okokat is kissé megvizsgálnunk.

Lukács László Fotó: wikipedia

Ehhez a magyar politikatörténet többpártrendszeri szakaszának talán legnagyobb botrányá,t a közel száz éves Désy-Lukács ügy hátterét érdemes górcső alá vennünk. 1912 májusában Tisza Istvánt, a kor meghatározó politikusát választotta a parlament házelnöknek, a választás tétje az volt, hogy házelnökként Tisza lehetőséget kapott volna az ellenzéki obstrukció megzabolázására és a kormány hatalmának megerősítésére. A vita hevében Désy Zoltán ellenzéki képviselő odakiabált Lukács László miniszterelnöknek: „Szabad-e ilyesmiket olyan pártnak elkövetni, amely defraudált (lopott) pénzekből lett összehordva?” A képviselő néhány nappal később megismételte vádjait, miszerint Lukács még pénzügyminisztersége idején a Magyar Bankkal kötött állami üzleteknél kikötötte, hogy a bank fizessen be 4 millió koronát Lukács pártjának, a Nemzeti Munkapártnak a választási kasszájába. Azzal is megvádolta Lukácsot, hogy pénzügyminiszterként ingatlanait eladta a Gyulafehérvári Takarékpénztárnak, majd állami pénzen visszavásárolta őket.

A dolog érdekessége, hogy a képviselő a több mint két évvel korábban – az 1910-es országgyűlési választások körül – elkövetett kormánypárti visszaélésekre utalt. A viszonyok megértéséhez hozzátartozik, hogy a dualizmus korában a kormánypártok leváltása sokkal nehezebben történhetett meg, egyrészt a korlátozott választójog, másrészt a kiegyezés rendszerének fenntartása miatt. A kampány is más léptékű volt, mint a tömegdemokráciában, ugyanakkor a pártok szükségszerű finanszírozása már akkor is az egész politikai rendszer egyik leghomályosabb szegmense volt. Désy ellen rágalmazásért – a miniszterelnök engedélyével – az ügyészség pert indított. A hosszú és változatos ügy végkimeneteleként Désynek sikerült bizonyítani igazát, és a bíróság a rágalmazás vádja alól felmentette, aminek következtében a miniszterelnök kénytelen volt lemondani.