Két napja Settenkedőn köszörüli a nyelvét a média alvilága. Szóvicceket gyártanak a nevéből, gyalázzák, sértegetik, gúnyolódnak rajta, s közben természetesen köcsögöznek, buziznak, libsiznek, ahogy mostanában szokás. Bakács pedig védekezik, magyarázkodik: éhes volt, megkívánta a szalámit, nem volt pénze, s olyan hülye volt, hogy még a vonalkódra sem ügyelt.
|
|
A lopásra, pláne Bakács tettére nincs mentség. Ő újságíróként, közéleti emberként, exponált figuraként, médiaszemélyiségként, bizonyos keresztény és liberális eszmék harcos hirdetőjeként követte el tettét, nemrég nemzetközi figyelmet kiváltó gyűlések szónoka volt, jelentős intézményeket képviselt, fontos ügyekért harcolt. Mint folyamatosan a nyilvánosság előtt szereplő embernek, azt is tudnia kellett, hogy vétke más megítélés alá esik, mint azé a kisnyugdíjasé, aki a közértben tejet, vajat, felvágottat csúsztat a szatyrába, vagy azé a no-name kutatóé, tanáremberé, pályakezdő értelmiségé, aki a kabátja alatt fontos és számára megfizethetetlen szakkönyvet próbálna kicsempészni egy könyváruház detektorai között.
Vajon ez utóbbi esetekben is ilyen dühödt, kárörvendő, világnézeti-ideológiai indíttatású foglalkozás- és értelmiségellenes felhördülés lett volna a reakció, vagy szociális alapú szánalom és bizonyos fokú megértés kísérné a tett (megélhetési bűnözés) morális megítélését? Nem könnyű a kérdés.
Bakács esete és a rá adott reakciók ugyanis egyszerre felfedik és elrejtik a lényeget, amiről a kelleténél sokkal kevesebbet beszélünk. Manapság már nemcsak számos nyugdíjas, nemcsak a kistérségek minimálbéren tengődő népe, nemcsak a segélyesek, a tyúktolvajok vannak nehéz, olykor katasztrofális szociális-kulturális helyzetben, hanem az értelmiség egyre jelentősebb része is.
A közvélemény – a lakáj és útitárs értelmiség, a politikai klientúra vagy a celebvilág példáiból általánosítva – ugyanakkor ma is azt feltételezi, hogy Magyarországon az értelmiségi lét- és életforma sikertörténet, biztos megélhetés, látványos karrier, gondtalan jövő. A mindennapi gyakorlat azonban ezt a tévhitet már régóta nem igazolja. Bakács életútja is példa erre: a Megasztár zsűrizése óta – állítása szerint – az élete immár „csődközelbe” került (itt most ne firtassuk miért, mi lett a kapott nagy pénzekkel), filléres gondjai vannak, s mivel korábbi műsoraiban, interjúiban erről a „lecsúszásról” régóta beszél, elhihetjük neki. Mint ahogy azt is, hogy a bulvárszereplés után bezáródtak előtte a „komoly” szellemi műhelyek, médiumok kapui, s az alkalmi – gyakran gratis – fellépéseken kívül mostanában már csupán a Klubrádió foglalkoztatta heti egy alkalommal.
Bakácséhoz hasonló példákat, életutakat napestig lehetne sorolni, mint ahogy az is egyre közismertebb, hogy ma Magyarországon értelmiséginek lenni korántsem kiváltság, sőt bizonyos esetekben inkább csődhelyzet (azt már én teszem hozzá, hogy elvált, több gyerekes egyedül élő negyvenes-ötveneseknek pláne csőd). A különböző okoknál fogva hátrányos helyzetű értelmiségi csoportok azonban még hosszan sorolhatók: vidéken élők, pályakezdők, devizahiteles családosok, a demográfiai helyzet vagy az önkormányzati költségvetések miatt „leszalámizottak”, kirúgott közalkalmazottak, szépkorúak,– akik a társadalmi státuszukhoz képest ma rendkívül megnehezült körülmények között élnek – sokszor hónapról-hónapra. A rezidensek és kezdő orvosok, tanárok, mérnökök fizetéséről tudunk (az uniós bérek 20-25 százalékát keresik, olykor még annyit sem!), de csekély kivételtől eltekintve a kutatóknak, íróknak, újságíróknak, médiamunkásoknak, fordítóknak, könyvtárosoknak, népművelőknek is nagyon „nyomott” a fizetése, a javadalmazása.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#352)
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#352)
Novák Zoltán: Fidesz kormányzás a cselekvés bűvöletében »
A Nemzeti Együttműködés Kádárja »
Matolcsy baby boomja és a kivégzett középosztály »


AMT TE TETTÉL EMLITÉSRE SEM MÉLTÓ A BECSÜLETESNEK TITULÁLTATOTT NORMALITÁSOKKAL ÖSSZEVETVE.. mint pl.
----főként fővárosi parkolóőrök bicskanyitogatóan pofátlan birságolósdia avagy,
----a hivatalnokok viselkedése akik egyidejüleg képesek előadni három megnyilvánulást ugy mint
------szájával kategórikusan fennhangon elutasitó nemet kiabál az ügyfél kérésére,és
------közben szemével kacsint és biztat, hogy esetleg mégis,és
------ ugyanakkor tartja a markát félre nem érthetően célozva a készpénzre.
MINDENESETRE HA MÁR ILYEN STABILAN SIKERÜLT LANDOLNI A MAGYAR VALÓSÁG
TALAJÁN , FELTÉTLEN JAVASOLNÉK EGY TOVÁBBKÉPZŐ AKADÉMIÁT TULÉLÉS SZAKON
A MEGÉLHETÉSIEK ALSÓ TAGOZATÁNÁL KEZDVE BEVEZETÉSKÉPPEN.
HA NEM LETTÉL VOLNA ILYEN AMATŐR, AKKOR AKÁR ÁLLAMI KITÜNTETÉSSEL IS VÉGZŐDHETETT VOLNA AZ ESEMÉNY,ÉS AKKOR MEGVEHETTED VOLNA A SZALÁMI GYÁRAT SZŐRÖSTÜL BŐRÖSTÜL.
DEHÁT JÓ PAP IS HOLTÁIG TANUL.
AMENNYIBEN TARTÓSSAN ELTÁVOLITANAK A TÁMOGATOTT CELEBEK VILÁGÁBÓL,
AKKOR AZÉRT FELNYITHATNÁD A SZEMÜKET HOGY MEKKORA ÖNGÓLT LŐHETNEK
AZZAL HOGY NEM LESSZ AKI EZUTÁN HITELESEN KÉPVISELHETI A TÁRSADALOM
90%-át.
Mert nem elég pofázni a bűnözésről azt meg is kell élni ugyebár, már csak a hitelesség kedvéért is,
és az e témában potyázó nyilatkozókat nyugodt lelkiismerettel magad mögé utasithatod.
LÁTOD MILYEN KOCKÁZATOS CELEBNEK LENNI!!!
MOSTMÁR MEGTAPASZTALHATTAD MILYEN ÉRZÉS AZ ÁRTATLANSÁG ELVESZTÉSE.
TERMÉSZETESEN A TE SZINTEDEN MÁR NEM LEHET CSENDBEN KICSIT BUKNI, DE ENEK IS MEGLEHET A MAGA ELŐNYE, MERT AKIKNEL EDDIG NYALTAD A ..........ÉS MOST BEINTETTEK NEKED , LÁTHATOD HOGY MIT ÉRNEK MINT BARÁTOK.
UGYHOGY NYUGODT LÉLEKKEL MUTATHATSZ NEKIK EGY NAGY L................... MERT MOSTMÁR EZT ŐK IS MEGÉRDEMLIK...
SOSE BÚSULJ
INKÁBB IRJ EGY KÖNYVET ARRÓL HOGY MILYEN MEGÉLNI A BŰNÖSSÉ VÁLÓK LÉLEKTANÁT
Kérhetnél jótanácsot Kunce Gábortól hogy őneki hogyan sikerült kimaradni az életnek ilyes normalitásaiból pl.
Ugyanis az igazi bűnösök éppen azok akik nagypofával elitélnek.
Akik kialakitottak egy olyan rendszert amelyben előbb utóbb, igy vagy úgy, mindenkinek bűnösnek kell lenni hogy fogható legyen.
Nekem kettő volt rendőr ismerősöm is van akik miután már magasan jártak a rendőrségi szamárlétrán, egyszer csak sürgőssen lenyugdijazttatták magukat mert már nem tudták hogy kinek dolgoznak.
A gyerekeidnek nem sok dolga lehetett még az élet sürejével , ezért csak próbáld nyugodtan tul tenni magad rajta, és szervezz nekik valami valami javitó nevelő munkát a börtönviselt államigondozott romagyerekek között.
Mert mostmár sejtheted hogy
KIK KIALAKITOTTAK EGY OLYAN RENDSZERT AMELYBEN ELŐBB UTÓBB MINDENKINEK BÜNÖSNEK KELL LENNI