Grosics: az Aranycsapatban is volt besúgó

Néhány korábbi csapattársa védelmébe vette a múlt héten az ügynökmúltját felfedő Novák Dezsőt, mi több kijelentette, a jövőben is barátjának tartja a Nemere néven majdnem két évtizeden át jelentéseket író olimpiai bajnokot. Mások elítélik az egykori válogatott hátvédet.

  • unknown
"Nem tudom elfogadni Novák védekezését, mert ahogy én nemet tudtam mondani, ezt más is megtehette volna, ráadásul én még a sokkal szigorúbb Rákosi-korszakban utasítottam vissza, hogy besúgó legyek" – mondta Grosics, majd hozzátette: nem üres fenyegetéseket kapott. Az állambiztonság ott tett neki keresztbe, ahol csak tudott. A kapus azonban nem tört meg, annak ellenére sem, hogy házi őrizetbe került. "Nem értem Novák Dezsőt, azokról írt havonta, hetente jelentést, akik bíztak benne, akik szerették, tisztelték" – mondta Grosics, s hozzátette, az ügyben Dalnoki Jenővel ért egyet, ő úgy fogalmazott: az Isten verje meg Novákot, és ő soha többet nem szeretne vele találkozni.



Grosics szerint az Aranycsapatban két, a Budapesti Honvédban pedig egy játékostársát beszervezték. A nevüket ma sem hajlandó nyilvánosságra hozni. "Nincs értelme, mert azok az emberek, akik a temetőben nyugszanak, nem tudnak védekezni" – mondta indoklásként.



Novák azzal érvelt, hogy a pályafutását is féltette, erre Grosics azt mondta, ő éppen azért fejezte be a futballt 1962-ben, mert szeretett volna Tatabányáról visszakerülni Budapestre, de a hatalom nem engedte. A rendszerváltáskor aztán felajánlották, adjon be kérvényt, és rehabilitálják, de megfogalmazni sem volt hajlandó a beadványt. (Magyar Hírlap)
Hozzászólások