Sokszor meghalt, de mindig csak majdnem – végső búcsú Ozzy Osbourne-tól
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.
Megkezdődött hétfőn annak az 500 palesztinnak a szabadon bocsátása, akiknek elengedéséről az előző nap döntött az izraeli kormány.
A szabadulókat az elmúlt hetekben a Negev-sivatagban lévő Keciót börtönben gyűjtötték össze. Hazatérésüket öt határátkelőn bonyolítják le – jelentette a zsidó állam közszolgálati rádióadója.
A foglyok túlnyomó többsége a Jordán folyó nyugati partjáról, illetve a Gázai övezetből származik. A palesztin foglyok elengedése részét jelenti azoknak az engedményeknek, amelyeket Izrael a palesztinoknak tett az Ariel Saron izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin vezető csúcstalálkozóján létrejött tűzszünet keretében.
A palesztinok ugyanakkor kevesellik az 500 fogoly elengedését, különös tekintettel arra, hogy az Izrael mintegy 8000 palesztint tart fogva.
A foglyok szabadon bocsátásának bejelentésére röviddel azután került sor, hogy az izraeli kormány jóváhagyta a Gázai övezetből és Ciszjordánia négy településéről való kivonulást, s Saron kormányfő aláírásával törvényerőre emelte azt.
Az izraeli büntetés-végrehajtási már szerdán nyilvánosságra hozta a szabadulók névsorát, majd az izraeli legfelsőbb bíróság elutasította a szabadon engedést ellenző beadványokat.
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.
A Black Sabbath legendáját szülőhelyén búcsúztatták, gyakorlatilag leállt az élet Birminghamben.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
A miniszterelnök szerint lengyel kollégája utálja őt.