Védelmi intézkedéseket rendeltek el Szlovákiában a Dunaszerdahelyi Járásban, Gabcsikovó községben, ahol egy vadmadárban kimutatták a madárinfluenza H5-ös vírusát. A szakemberek még vizsgálják, hogy a szélsőséges körülmények között emberre is veszélyes N1-es altörzsről van-e szó, de a szükséges intézkedéseket már elrendelték. Mivel a vadmadár tetemét az országhatárhoz közel találták meg, az ilyenkor szükséges védő-, illetve megfigyelési zóna egy része átlóg magyar területekre is. Emiatt a magyar hatóságoknak is intézkedniük kellett – tájékoztatott Batiz András kormányszóvivő.
Azu érintett nyolc település: Kisbodak, Püski, Dunaremete, Darnózseli, Lipót, Hédervár, Ásványráró és Mecsér. A védelmi zónán belül szigorúbb intézkedések érvényesek, mint a megfigyelési zónában – lakott területeket azonban csak az utóbbiak érintenek. Az említett nyolc településen már zajlik a háziállatok, szárnyasok felmérése és regisztrálása.
Madárinfluenza: a szlovák védőzóna átlóg magyar területre is
A szlovákiai, madárinfluenza miatt foganatosított védelmi intézkedések következtében létrejött védelmi zóna átlóg Magyarországra. A kormányszóvivő hangsúlyozza, hogy nálunk nincs védelmi zónáról döntés, de az együttműködés szükséges.
Lemondott a főügyész, a háttérben az ukrán aranykonvoj ügye lehet
A Központi Nyomozó Főügyészséget vezető főügyész, Fürcht Pál távozásának köze lehet ahhoz, hogy törés alakult ki az ügyészi szervezetben, méghozzá főleg az aranykonvoj ügyében, illetve a Gundalf és Buddha ügy is szerepet játszhatott ebben.
Leváltották a Készenléti Rendőrség parancsnokát
Buda Péter fogja ellátni a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok stratégiai felügyeletét
Az Alkotmánybíróság alaposan helyre tette Varga Zs. András Kúria-elnököt
„Egy fogért cserébe tépjünk le egy egész állkapcsot, egy szemért pedig egy egész fejet!” – hajmeresztő üzenet a Kreml főpropagandistájától
„János bácsi születése óta ebben a házban él, most már teljesen egyedül”
Mohos Zsófia nyerte az idei Hemző Károly-díjat Parasztgazdaság című projektjével. Galériánkban az ő pályaműveiből láthatnak válogatást.