Oszama Hamdán, a Hamász bejrúti képviselője a francia hírügynökségnek Kairóból telefonon nyilatkozva azzal vádolta Mahmúd Abbász palesztin elnököt, hogy megsértett egy 2005-os megállapodást, amely lehetővé tette volna, hogy az iszlamista mozgalmakat - a Hamászt és az Iszlám Dzsihádot - integrálják a palesztinok történelmi szervezetébe. Hamdán egyúttal bírálta Egyiptomot is, mert szerinte Kairó nem gyakorolt nyomást Abbászra a közvetítésével létrehozott megállapodás megvalósítására.
A Hamász a PFSZ "azonnali átalakítását" akarja
A Hamász a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) "azonnali átalakítását" akarja - közölte hétfőn az iszlamista mozgalom egyik vezetője.
Lemondott a főügyész, a háttérben az ukrán aranykonvoj ügye lehet
Három piros lap, két gól – Mexikó nyerte a vb nyitómeccsét
Leváltották a Készenléti Rendőrség parancsnokát
Buda Péter fogja ellátni a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok stratégiai felügyeletét
Az Alkotmánybíróság alaposan helyre tette Varga Zs. András Kúria-elnököt
„Egy fogért cserébe tépjünk le egy egész állkapcsot, egy szemért pedig egy egész fejet!” – hajmeresztő üzenet a Kreml főpropagandistájától
„János bácsi születése óta ebben a házban él, most már teljesen egyedül”
Mohos Zsófia nyerte az idei Hemző Károly-díjat Parasztgazdaság című projektjével. Galériánkban az ő pályaműveiből láthatnak válogatást.