Ja semmi, ez egy Petőfi-vers, super great hungarian poet, you know. Egy tyúkról szól. Majd a gyorstalpalón lehet, hogy veszik.

Igen tisztelt Nagykövet Asszonyság! Annyit már tudunk, hogy Ön egyes alára vizsgázott Magyarországból. Nem okosabb egy ötödikesnél, fogalma sincs a történelmünkről, nem tudja hova tenni azt, ha a jelenlegi rezsimet Kádárhoz vagy Horthyhoz hasonlítják. Ha véletlenül Finnországban tenné le a repülő, akkor a mai tudásával nem venné észre a tévedést.

Be kell valljam, egyelőre nem örülök annak, hogy Ön lesz itt az amerikai nagykövet. McCain szenátornak igaza van. Legalább delegálhattak volna valakit Az elnök embereiből. De hát majd szépen bemutatkozunk egymásnak.

Gazdagok és szépek

Mi vagyunk a magyarok. Én lenni magyar. Munkaalapú társadalomban élünk, ahol azért nincs szükség fékekre és ellensúlyokra, mert a nemzet maga gyakorolja a hatalmat. A nemzet az őt a maga természetességével képviselő Párt által teszi ezt, ahogy rajtuk keresztül vadászik, vásárol különféle birtokokat és szállodákat, illetve látogat Rolling Stones-koncerteket Új-Zélandon. A nemzet eközben a gyermekéhezés széles körű problémájával is megküzd, továbbá közmunkában árkot ás és betemeti, valamint kötelességtudóan adózik, hogy legyen mit ellopni. Viszont emellett mindannyiunk örömét szolgálja, hogy Orbán Viktor a királyi Várba költözik. Ez egy L. Simon László nevű helyi ültetvényes szíves közlése; csak azért jelzem, hogy ha  ha netalán összefut vele, akkor ez jusson eszébe.

Van itt magának egy szakmabeli ismerőse, Andy Vajnának hívják. Ő például nemcsak a komplett magyar filmipart felügyeli és cenzúrázza, hanem ellátja a nemzet nevében a kaszinójogok tulajdonlásának fáradságos feladatát is. Hogy odaát Andy csak egy volt a producerek közül, és ha kaszinóra fájt a foga, akkor kénytelen volt a saját pénzéből venni magának ahelyett, hogy kapott volna az amerikai államtól?

Hát ugye, hogy megvolt az oka ideköltözni! Általa megérthető az egész magyar kormányzás logikája.

Efrájim Kishonnak – ő is egy magyar író – van egy hidegháborús anekdotája arról, amikor az illusztris nyugati vendégnek megmutatják Jugoszlávia szépségeit. Egyszer csak azt mondja neki a sofőr: itt kezdődik. És autóznak át hegyen-völgyön, kastélyok, ültetvények és erdőségek között, sokáig, amíg újra megszólal a jugoszláv: itt a vége. – Minek? – kérdezi a látogató. – A Tito család birtokának – szól a felelet. Ennyike. Innentől másképp hangzik minden, amit a nép felemeléséről meg a proletárdiktatúra előnyeiről el lehet mondani.

Kábé ez van itt most, és ez a legfontosabb. A különbség annyi, hogy mindez nagyon ingataggá vált. Már nem titokban súgjuk egymásnak, hogy ezek lopnak, hanem pontosan tudjuk, és eléggé ki vagyunk tőle akadva. Ahogy azt is tudjuk, hogy mindez nem számít lopásnak: zárt közbeszerzés, titkosított tanulmányok, meghívásos pályázatok, nem is az én lakásom nő magától, hanem a tízéves fiamé – tök legális. Ha minden kötél szakad, és világos, hogy az épp lefülelt tolvajnak nem volt látható jövedelme a gazdagodáshoz, akkor jön a családi összefogás meséje. Ami pedig mégis bűncselekménynek számít, azt az ügyészség simítja el.

De minden új bizonyíték táplálja a tüzet.

Az Ön helyzete sajnos elég kínos ebben a koordinátarendszerben. Ugyanis pont ugyanolyan politikai kinevezett, mint mondjuk Szijjártó Péter, akivel lesz szerencséje tárgyalni. Majd kerestessen rá, állítólag van maguknak egy belső keresőmotorjuk, azzal is érdemes. Mégis remélem, amikor látja, hogy ez a tökfilkó vett magának egy darab Beverly Hillst, akkor talán felhorgad Önben valami igazságérzet. Hogy Amerikában ezért meg kell dolgozni, Britney Spearsnek, Peter Falknak vagy Jack Nicholsonnak lenni.

Önnek nyilván az amerikai érdekek képviselete lesz a feladata, de ehhez tudnia kell, milyen környezetben dolgozik. Lebukástól rettegőkkel fog tárgyalni, jellemtelen, cinikus alakokkal, akik ott verik át, ahol tudják. Egyedül az erő nyelvén értenek – hiszen azt alkalmazzák egy egész országgal szemben.

Ők maguk mutatják be, hogyan kell bánni velük. Személyiségi jogokat, adatvédelmet, törvényt átlépve próbálnak lejáratni bárkit, aki szót emel ellenük. És ehhez pimf ügyeket ásnak elő olyan alakok, akik milliárdokkal vágták meg Magyarországot. Egy árva szavuk nem lehet, ha nyilvánosságra kerül a bankszámláik forgalma. Magyarországnak viszont az az érdeke, hogy lebukjanak. Akárki segít ebben, hálásak leszünk a felszabadításért.

A Gonosz birodalma

Mélyen tisztelt Producer Asszony! Igazából nem nagyon értem pillanatnyilag, minek jön ide egyáltalán. Az amerikai nagykövetség vezetését kiválóan ellátja André Goodfriend. Bizonyára észre fogja venni, hogy helyettese meglehetősen népszerűvé vált az utóbbi időben. Elárulom, miért. Azért, mert neki nem kell tartania ettől a kormánytól. Bárki másnak nyakára küldik bármelyik hatóságot meg a szarevő médiájukat, de neki nincs mitől félnie. Nem tudják kirúgatni, lepereg róla a gyalázkodás, és hiába túrják fel utána a rendőrségi archívumot. Magyarország régóta vágyott arra, hogy előlépjen valaki, és istenesen pofán vágja Orbán Viktort meg a körülötte zsezsegő vérszívó bandát, de úgy, hogy eleredjen az orruk vére. Hogy egyszer láthassuk, amint ők félnek, szűkölnek, csapkodnak, hazudoznak és alkudoznak. Ennek csak egyik eszköze a kitiltás – de ennél is fontosabb a bátor kiállás. Annak szemléltetése, hogy ezek nem mindenhatók, és az elcsalt győzelmük sem jogosítja fel őket mindenre.

A legjobb, amit tehet, hogy hallgat Goodfriendre. Felbecsülhetetlen kincs egy olyan munkatárs, aki nemcsak beszél magyarul, de azt is tudja, hogy mikor váltson angolra, ha ezzel elegánsan megalázhat egy kormányszolgát.

Magyarország nehéz terep. Egyben nagyszerű ugródeszka annak, aki tud vele bánni. Történelmet írhat itt egy ügyes nagykövet, aztán Kissinger mellett lesznek az emlékiratai a polcon. De ez csak azoknak adatik meg, akik szembeszállnak a gonosz birodalmával.