Prosztatarákkal műtötték az amerikai külügyminisztert
A CNN jelentése szerint Colin Powell amerikai külügyminisztert hétfő reggel műtötték meg, és a beavatkozást követően még néhány napig kórházban marad.
A CNN jelentése szerint Colin Powell amerikai külügyminisztert hétfő reggel műtötték meg, és a beavatkozást követően még néhány napig kórházban marad.
A rendszerváltás a műkereskedelemben is új korszak hajnalát jelentette; 1989-től kezdve sorban jelentek meg – csaknem kizárólag a fővárosra, Budapestre koncentrálva – a magántulajdonú kereskedelmi galériák és aukciósházak, amivel egycsapásra megszűnt a szcéna korábbi állami tulajdonú cégeinek monopolhelyzete. A sort 1989-ben a Knoll Galéria Budapest nyitotta, melyet egy ismert bécsi kortárs galerista, Hans Knoll alapított és működtet azóta is sikeresen a Liszt Ferenc téren. A galéria most volt 35 éves – ebből az alkalomból beszélgettünk Hans Knollal és a budapesti galériát 2003 óta vezető Pilinger Erzsébettel.
Sorozatos válságokat él át a világ és Magyarország is az elmúlt években, de van, amiben még most is velünk maradtak a Covid-időszak alatti krízis gazdasági hatásai. Az öt éve kitört járvány hatásait bemutató sorozatunk mostani részében azt nézzük meg, hogyan formálta át a gazdaságot 2020-2021, és milyen hatásai azok, amelyeket még olyankor is érzünk, amikor a világjárvány már távoli rossz emlék.
Biden rokonainak is adott amnesztiát, Trump pedig zendülő szélsőjobboldaliakat hozott ki a börtönből.
Soros György fia nem ért egyet azzal, hogy fordulóponthoz érkeztünk a történelemben, és hogy elkerülhetetlen a demokrácia visszaszorulása. Bár az igaz, hogy Trump megtestesít mindent, amiben a Soros család nem hisz – mondta a Financial Timesnak.
Olyan dolog következik a magyar gazdaságban, ami még nemzetközi szinten is nagyon ritka: az államnak rengeteg pénzt kell kifizetnie heteken belül a nagy infláció alatt kiadott állampapírok után, miközben megtippelni is nehéz, mennyit fognak az emberek ebből visszatenni az államkasszába, vagy mennyire kezdenek el költekezni. Segítünk eligazodni, mi is jön.
Peking megmutatta az új, hatodik generációsnak mondott repülőit, éppen amikor az amerikai légierő leállította vadászgépfejlesztési programját, és önvizsgálatot tart, hogy milyen úton induljon tovább. Elon Musknak erről is van véleménye, de hogyan döntötte be azzal a Lockheed Martin részvényeit?