Humanoid internetes keresők kora
Európai akadémikusok azon munkálkodnak, hogy az internetes keresőprogramok működésükben jobban hasonlítsanak az emberi gondolkodásra - irja a BBC.
A kutatók reményei szerint olyan keresőmotort képesek kifejleszteni, amely felveszi a versenyt az emberi képességekkel: a keresett szavakat az adott szövegkörnyezetben értelmezik, és a lényegtelen információk kihagyása után jelenítik meg eredményeiket a képernyőn.
A SEKT (Jelentéstani Ismeretek és Technológiák) Projektet tizenkét vállalat és tudományos intézet hozta létre. Az alapítok közt szerepel a British Telecom (BT) fejlesztési szárnya, a British Telecom Exact, valamint a sheffildi, az innsbrucki, és a barcelonai egyetem.
„Flusztráló dolog minden esetben temérdek felesleges, szükségtelen és rendezetlen információhalmon átgázolni, ha valamit meg szeretnénk lelni. Ez aláássa az Internet ígéretét, mely szerint gyors és azonnali eszköz a megfelelő tudás felleléséhez” - mondta Stewart Davies, a BT Exact vezetője.
Daniele Rizzi, a kutatás egyik résztvevője szerint „a mai szoftverek információban gazdaggá tesznek minket, ám éleslátásban szegénnyé. Az emberek túl sok információval vannak megcélozva, túl nagy mennyiséggel bombázza őket a világ, célunk hogy jobban hasznosítsuk mindezt.”