UNICEF: a szudáni népirtások legtöbb áldozata gyerek
A szervezet becslése szerint szudáni fiatalok teljes generációját nyomoríthatja meg érzelmileg az országukban dúló erőszak, amely vetekszik a 10 évvel ezelőtti ruandai népirtással.
A világszervezet becslése szerint szudáni fiatalok teljes generációját nyomoríthatja meg érzelmileg az átélt trauma, amely vetekszik a 10 évvel ezelőtti hasonló afrikai tragédia, a ruandai népirtás hatásával.
Az ENSZ tisztségviselői szerint a szudáni Darfúr tartomány jelenleg a világ legsúlyosabb humanitárius válságának helyszíne. A térségben (így a szomszédos Csádban is) több mint egymillió fekete-afrikai - köztük félmillió gyerek - menekült gyűlt össze, akik a dzsandavíd arab milícia elől menekülve hagyták el otthonaikat. Emberi jogi szervezetek szerint a kartúmi kormány támogatását élvező milicisták etnikai tisztogatásokat folytatnak.
A menekülttáborokban az UNICEF oktatóközpontokat hozott létre, ahol szakemberek beszélgetnek a gyerekekkel, akik közül sokat terápiás céllal arra kértek, rajzolják le az átélteket. Az eredmény sokkoló volt: a rajzok és a hozzájuk fűzött magyarázatok szerint a legtöbb gyerek szemtanúja volt családtagjai megerőszakolásának, lemészárlásának, elüldözésének.
David Nabarro, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) térségben szolgáló munkatársa elképesztő eseményekről számolt be: az arab milíciák szisztematikusan, tömegesen erőszakolnak meg nőket, az áldozatok bőrébe pedig szégyenbélyeget égetnek.
(MTI)