Vagyonbevallás

Lejárt a hallgatási tilalom - jelentette ki Hansjürg Saager, a zürichi AWP gazdasági hírügynökség vezetője, és beszélni kezdett. Mégpedig nem kevesebbet állított a Cash című svájci hetilapnak adott interjújában, mint azt, hogy 1961-1976 között az apja, Bruno Saager bankár volt a Finanz und Wirtschaft (FW) című gazdasági lap százszázalékos tulajdonosa.

Svájc egyik legrégebbi, 1928-ban alapított gazdasági újságjáról van szó, amely tőzsdei hírlevélből nőtte ki magát tekintélyes üzleti orgánummá. Tavaly, amikor az FW fennállásának 75. évfordulóját ünnepelte, az ez alkalomból kiadott "történelmi összefoglaló" hosszasan méltatta a nagy múltú újság mindmáig féltve őrzött függetlenségét. A visszatekintés a főszerkesztőket is sorra vette, így leírta, hogy egy bizonyos Hans Hermanntól 1961-ben Alfred Isler vette át tulajdonos-főszerkesztőként a stafétabotot, őt 1988-ban a fia, Gerhard Isler követte, aki az ezredfordulón szőröstül-bőröstül eladta az FW-t a Tamedia nevű kiadócsoportnak.

Hansjürg Saager az említett interjúban azt is megmagyarázta, hogy atyja, a Schweizerische Bankgesellschaft (SBG) vezérigazgatója miért tartott igényt az újságra, és hogy miért kellett a tulajdonlást eltitkolni. A történet mozgatórúgója az Interhandel volt (HVG, 2001. november 2.). Az eredetileg IG Chemie-nek nevezett cég a második világháborúban hírhedtté vált német IG Farben cégcsoport 1928-ban alapított svájci holdingja volt, és az alaptőke-emelések következtében villámgyorsan az alpesi ország legnagyobb részvénytársaságává nőtte ki magát. A nagy német vegyipari cégek fúziójából 1925-ben alakult Interessengemeinschaft Farbenindustrie AG, azaz az IG Farben a harmincas évek második felétől egyre erőteljesebben finanszírozta a náci rezsimet (az általa "foglalkoztatott" kényszermunkások közül a világháború éveiben 35 ezren haltak meg), és ez a vállalat állította elő a tömeges emberirtásra rendszeresített Ciklon-B gázt is.

A svájci IG Chemie főként az IG Farben külföldi tevékenységét koordinálta, így a legnagyobb értékű amerikai cégcsoportot, a GAF-ot (General Aniline & Film Corporation) is felügyelte. A cégek bonyolult, tudatosan összegubancolt szálakon kötődtek egymáshoz, kiváltképp a második világháború közeledtével, amikor a németek számára fontossá lett a semleges Svájcban működő részleg, az utóbbinak pedig a legalábbis formális elszakadás az IG Farbentől. Ez az elővigyázatosság utóbb bölcs dolognak bizonyult. Az Egyesült Államok 1942-ben kisajátította a GAF-ot, és a háborút követően 20 éven át folytatott elszánt jogvitát Svájccal arról, hogy az Interhandel önálló cég volt-e, és ha igen, visszakaphatja-e utólag az amerikai vegyipari birodalmat. A történészek még nem derítették ki, hogy mi okból, de az FW ekkor vált a svájci-amerikai Interhandel-küzdelem élharcosává; az ötvenes években olyan vadul Amerika-ellenes volt, hogy vezetője nyakába perek sorát is akasztották.

Saager bankár érdeklődése akkor ébredt fel az Interhandel iránt, amikor egy bizalmasa, aki közvetlenül nyomon követte a náci háborús bűnösök nürnbergi perét, az egész világgal szemben azt állította, nincs írásos bizonyíték arra, hogy a hitleri rendszer szolgálatába szegődött IG Farben volt az Interhandel tulajdonosa. Saager ennek tudatában indult harcba a cégért, amelyre Svájc másik két nagy pénzintézete, a Kreditanstalt és a Bankverein is szemet vetett. Saager már 1957-ben elkezdett a bank, az akkori felügyelőbizottsági (fb) elnök, Alfred Schäfer, valamint saját maga számára Interhandel-részvényeket vásárolni. 1961-ben aztán megvette az FW-t, amely ettől fogva 180 fokkal fordított addigi, radikálisan Washington-ellenes álláspontján az Interhandelről az amerikaiakkal folyó jogvita kérdésében. Alfred Isler, a névleges tulajdonos úgy vezette a lapot, ahogy azt a részletekbe soha be nem avatkozó bankár megkívánta, és hogy semmiképpen se lógjon ki a lóláb, hat évre megtették a lap fb-elnökévé Hans Hermannt, a korábbi, "radikális hangvételű" tulajdonos-főszerkesztőt. Így aztán senki sem nyomozott az után, volt-e köze a lapnak ahhoz, hogy egy évvel a szerkesztőség élén történt váltás után - egyebek mellett a vállalat sikereiről cikkező FW-nek köszönhetően - minden idők legmagasabb értékére emelkedett az Interhandel-papírok ára (az 5650 frankos szint 500 százalékkal volt nagyobb a kibocsátási árnál).

Bruno Saager nem ült nyugodtan a részvényárfolyam emelkedését előmozdító sajtóbabérjain. Az általa szervezett kisbefektetői kör és az SBG immár megszerezte az Interhandel-papírok többségét, alkalom nyílt tehát arra, hogy nyomást gyakoroljanak az amerikaiakra: ideje kiegyezniük a GAF tulajdonjogáról folyó vitában. Erre a Kennedy-adminisztráció hatalomra jutásakor jött el az idő. A svájci bank vezetői, azaz Alfred Schäfer és Saager személyesen Robert Kennedy igazságügy-miniszterrel állapodtak meg abban, hogy feleznek: 515 millió frank ütötte az Interhandel-részvényekkel rendelkező SBG markát az amerikai GAF feléért. Ez ma már nem számít ugyan csillagászati összegnek, de 1965-ben, amikor végül hozzájutottak a pénzhez, olyan sokat jelentett, hogy a később UBS-re keresztelt SBG az alpesi ország legnagyobb bankja lett (HVG, 1997. december 20.).

A sikeres akció nyomán Bruno Saager érdeklődése kihunyt az újság iránt. Az egyik felét a hatvanas évek végén, a másikat pedig 1976-ban - ugyanolyan csöndben, mint ahogyan 15 esztendővel korábban megvásárolta - eladta a papíron addig is tulajdonos Alfred Islernek, aki - a Saager fiú feltételezése szerint - bankkölcsönből vette meg az FW-t, de a pénzt nem az SBG folyósította.

A titkos hadműveletére büszke Bruno Saager nem akarta a sírba vinni titkát, ezért elmesélte fiának, akinek jegyzeteit, iratait is átadta. Az újságíró Hansjürg Saager a hallottakat a nyolcvanas években könyvbe foglalta, és már kiadót is talált annak megjelentetésére. A biztonság kedvéért azonban a kéziratot elküldte az SBG-nek, amely kritikai megjegyzés gyanánt büntetőeljárással fenyegette meg. Saager nem egészen egyértelmű szavaiból úgy tűnik, a bank végül megvásárolta tőle a kéziratot, és elsüllyesztette az archívumában.

Ott talált rá Mario König történész, akit az 1996-ban, nagyon erős nemzetközi nyomásra alakult, Svájc második világháborús történetének feltárásával foglalkozó úgynevezett Bergier-bizottság kért fel, hogy önálló kötetben dolgozza fel az Interhandel történetét. A 2001-ben megjelent vaskos mű lábjegyzeteiből már tudható, hogy Saager vette meg magánszemélyként a Finanz und Wirtschaftot, hogy a tranzakciót eltitkolta, és hogy a vásárlás az Interhandel-vagyon megszerzésével állt összefüggésben. Csakhogy ezeket a lábjegyzeteket nem olvasta el senki.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / ZÜRICH