Költségvetési csata

Az uniós alkotmányról lefolytatott hároméves vita sokak szerint kismiska volt ahhoz a csetepatéhoz képest, ami az EU 2007-2013 közötti költségvetési kereteiről kibontakozni látszik, ezért már az is eredmény, hogy az unió állam-és kormányfői a múlt héten legalább abban megállapodtak: legkésőbb jövő júniusban megállapodnak.

Az európai politikai naptár is erősen szorít. Az alku nemigen húzódhat át 2006-ra, mert egy év múlva már a józan tárgyalásokat kiszorító belpolitikai "őrület" lehet úrrá az elnökválasztásra készülő Franciaországon, és választásokra "edzenek" majd a pártok Németországban és Olaszországban is. Jövő júliusban viszont fél évre Londonra száll az uniós elnökségi pozíció, márpedig a büdzsévita egyik legérzékenyebben érintett főszereplőjénél, Nagy-Britanniában 2005. május 5-én tartják a parlamenti választásokat. Így az EU-elnökséget januárban átvevő Luxemburgnak lényegében bő másfél hónapja marad, hogy az alkut tető alá hozza.

A lantot december végén letevő holland elnökség csak azt tudta feltárni, mekkora a különbség a kormányok álláspontja között - mint kiderült, nagyjából annyi, mint a Vilnius és Dublin közötti távolság. A startpisztolyt eredetileg "a hatok bandájának" nevezett - Nagy-Britanniát, Franciaországot, Németországot, Hollandiát, Svédországot és Ausztriát felölelő - országcsoport még tavaly év végén elsütötte, kikötve, hogy a következő szakaszban a közösségi büdzsé éves összege nem haladhatja meg a mostani mértéket, vagyis az EU összesített nemzeti összjövedelmének (GNI) 1 százalékát. A kibővült, versenyképességét növelni szándékozó EU nem élhet ennyi pénzből - érvelt az Európai Bizottság (EB) novemberben leköszönt elnöke, Romano Prodi, és testülete a nyáron éves átlagban az uniós GNI 1,14 százalékára rúgó költségvetést készített. Az utóbbi hetekben kiderült, hogy az egyes tagállamok elképzelése a 0,85 százalékos és 1,3 százalékos - azaz hét év alatt összesen 700 milliárd és 1100 milliárd eurós - szélsőség között szóródik.

Azzal nagyjából mindenki egyetért, hogy a közösségi versenyképességet növelő úgynevezett lisszaboni program csak akkor esélyes a sikerre, ha az unió többet költ kutatásra, fejlesztésre, oktatásra, és a Prodi-terv erre is szánta a többletráfordítás zömét. Szerényebb büdzsé esetén persze ehhez máshonnan kellene elvonni forrásokat, ám minden tagállamnak megvan a maga "szent tehene". A következő büdzsé jó harmadát felemésztő agrárkiadásokat a kormányfők a tízeket befogadó bővítési tárgyalások lezárása előtt, 2002 októberében elvileg "befagyasztották" a 2006-os szinten egészen 2013-ig. Londonban megpendítették, hogy a huszonötökre érvényes agrártámogatási keretből kellene fedezni a 2007-ben belépő Románia és Bulgária szubvencióit is, de erről a franciák hallani sem akarnak. A németek, a britek, a dánok, a svédek nem titkolják, a kutatás-fejlesztés közösségi többlettámogatására úgy teremtenének forrást, hogy felzárkóztató - kohéziós és strukturális - támogatásban a jövőben csak az új tagállamok részesülnének. Ez a szándék jószerével pánikot okozott a mediterrán országokban: egyes, végveszélyt sejtő olasz képviselők az Európai Parlamentben "déli front" összekovácsolását hirdették meg a "hatok acélfalával perverz házasságra lépő kelet- és közép-európai tagállamokkal szemben".

A Prodi-bizottság költségvetési felelőse, a német Michaele Schreyer által megpendített "európai adó" ötlete általános nemtetszésre talált, így minden valószínűség szerint fennmarad a mai rendszer, amelyben a közös kassza oroszlánrészét GNI-jük arányában állják a tagállamok. Az új EB a gordiuszi csomó átvágására készül: a testület elnöke, José Manuel Barroso már célzott is rá, hogy jövő februárban a büdzséterv átalakítására készül, a "hatok" és Prodi kalkulációja között félúton, a közösségi GNI 1,07 százaléka körüli szintre "lőve be" a kiadásokat.