Az UNICEF szerint donorországgá váltunk

1 perc

2005.02.07. 12:38

Magyarország donorországgá vált, már nemcsak az itteni, hanem a világ összes többi gyermekén is segíthet - mondta Rima Szaleh, az UNICEF főigazgató-helyettese, miután megbeszélést folytatott Mandur Lászlóval, az Országgyűlés alelnökével hétfőn Budapesten.

"Magyarország most már maga is donorországgá vált, inkább, mintsem hogy segítségre szorulna" - mondta Rima Szaleh. Úgy fogalmazott: "most már nemcsak az itteni gyermekeken segíthet, hanem a világban élő összes többi gyermeken is". Közölte: azért látogatott Magyarországra, hogy gratuláljon a parlamentnek és a magyar népnek azért, amit a gyermekekért tett és gratuláljon az ország európai uniós tagságához. Mint mondta, a magyar gyerekekre vonatkozó alapvető mutatók nagyon jók. Példaként hozta fel a gyermekhalandósági, a csecsemőhalandósági és az alapfokú oktatási mutatókat. "Ezek azt jelzik, hogy Magyarország sok mindent sikeresen tett a gyerekekért" - mondta, hozzátéve, hogy egyfajta modellé is válhat a kevésbé fejlett országok számára. A megbeszélést követően a főigazgató-helyettes hangsúlyozta, hogy a UNICEF azt szeretné, ha több magyar dolgozna a szervezetben. Közölte, hogy "mintaszerű" volt a magyar lakosság reagálása a délkelet-ázsiai katasztrófára.
 
A főigazgató-helyettes elmondta, hogy útja során Közép-Kelet-Európában több országot is meglátogat, első útja Magyarországra vezetett. Mandur László, az Országgyűlés alelnöke a megbeszélés után elmondta: ilyen szintű látogatás a rendszerváltást követően még nem volt a UNICEF részéről. Kiemelte, Magyarország nem célország az UNICEF számára, ami abból is látszik: "nincsenek olyan programjai, hogy Magyarországon a gyermekeken segíteni kellene". Mandur László ugyanakkor felhívta a figyelmet arra: még nagyon sok a tennivaló Magyarországon azért, hogy a nehezebb körülmények között felnövő gyerekek is azonos esélyt kaphassanak a tanulásra, az előrejutásra. Az Országgyűlés alelnöke elmondta: Rima Szalehnek tetszett, hogy a parlamentben van ifjúsági bizottság, amely a gyermekekkel külön is foglalkozik. A megbeszélésen jelen volt Presser Gábor, a UNICEF egyik magyarországi jószolgálati nagykövete is.