Könnyedén növelhető az olajkitermelés - véli a szaúdi szakminiszter
A szaúd-arábiai olajminiszter, Ali al-Naimi hétfőn úgy nyilatkozott, hogy országa, az OPEC legnagyobb termelője bármelyik pillanatban növelheti a termelését akár napi 1,5 millió hordóval a mostani, naponta körülbelül 9,5 millió hordóról, mert bőven van tartalék termelőkapacitása.
„Az a piaci felfogás, hogy nincs elég kínálat. De ez nem igaz, mert bőven van kínálat. Akár napi másfél millió hordót is hozzátehetünk. Ez a kereslettől függ, csak vevőkre lenne szükség” - mondta.
Hozzátette: az OPEC-miniszterek informálisan tárgyalnak a hivatalos összkvóta felemeléséről további napi 500 ezer hordóval, miután a hivatalos termelési korlátot a múlt héten már egyszer emelték napi 500 ezer hordóval, napi 27,5 millió hordóra.
Elmondta, hogy Szaúd-Arábia összes olajtermelő kapacitása jelenleg napi 11 millió hordó, és ezt fokozatosan napi 12,5 millió hordóra növelik 2009-re. „Ez is arra szolgál, hogy megszüntessük a fölösleges aggodalmat a kínálat miatt” - mondta.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Rodrigo Rato szombaton azt mondta, hogy a világnak, legalábbis a következő két évben, tudomásul kell vennie a magas olajárakat, a nagy kereslet és "bizonyos szűk keresztmetszetek miatt az ellátásban". A szaúdi olajminiszter ezt az elemzést cáfolta hétfőn, arra utalva, hogy a magas ár továbbra is inkább a piaci spekuláció, mintsem a tényleges piaci helyzet következménye.