Mikrochippel gyógyítható a vakság egy fajtája
1 perc
2005.03.25. 12:39
Az eljárás lényege a retinába beültetett mikrochip. Ezt olyan betegeknél alkalmazták Hamburgban, akiknél egy betegség, az úgynevezett retinopathia pigmentosa okozta a látás elvesztését - írja Der Spiegel.
A mikroelektronika fejlődésének köszönhetően lehetővé vált a vakok látásának részleges helyreállítása. Ilyen értelmű forradalomról számoltak be a hamburgi egyetem szemészeti klinikájának orvosai a Der Spiegelben.
Az eljárás lényege az ideghártyába (retina) beültetett mikrochip. Ezt olyan betegeknél alkalmazták a német városban, akiknél egy betegség, az úgynevezett retinopathia pigmentosa okozta a látás elvesztését.
A páciens szemüveget kap, amelynek beépített apró kamerája érzékeli a külvilágot, s annak képét a testen viselt számítógéphez (retina kóder) továbbítja. Utóbbi átalakítja a képeket, és átküldi őket az ideghártyán található mikrochipre. Az ebbe beültetett finom elektródák átadják a jeleket az ideghártyában lévő ganglionsejteknek, amelyek a látóidegen keresztül az agyba vezetik őket. Ott pedig a látóközpont feldolgozza a beérkező idegi impulzusokat.
A hamburgi kísérletekbe bevont húsz páciens az új technika segítségével képes volt szavakkal leírni környezetét, konkrétan beszámolva az egyes tárgyakról. Fel tudták ismerni a különböző méretű és színű objektumokat, ráadásul egyikük sem panaszkodott mellékhatásról, például zavaró villanásokról.
A kísérlet során az orvosok mintegy félórás időtartamra helyezték - helyi érzéstelenítés mellett - a mikrochipet a vakok ideghártyájára, majd a chipet a szemüvegbe épített kamerán keresztül stimulálták. A kezelés teljesen veszélytelen, az áramimpulzusok nem károsították a páciensek retináját. A hamburgi szemklinikán azt tervezik, hogy még az idén megkezdik az optikai protézis tartós beültetését rászoruló betegek szemébe.
Az eljárás lényege az ideghártyába (retina) beültetett mikrochip. Ezt olyan betegeknél alkalmazták a német városban, akiknél egy betegség, az úgynevezett retinopathia pigmentosa okozta a látás elvesztését.
A páciens szemüveget kap, amelynek beépített apró kamerája érzékeli a külvilágot, s annak képét a testen viselt számítógéphez (retina kóder) továbbítja. Utóbbi átalakítja a képeket, és átküldi őket az ideghártyán található mikrochipre. Az ebbe beültetett finom elektródák átadják a jeleket az ideghártyában lévő ganglionsejteknek, amelyek a látóidegen keresztül az agyba vezetik őket. Ott pedig a látóközpont feldolgozza a beérkező idegi impulzusokat.
A hamburgi kísérletekbe bevont húsz páciens az új technika segítségével képes volt szavakkal leírni környezetét, konkrétan beszámolva az egyes tárgyakról. Fel tudták ismerni a különböző méretű és színű objektumokat, ráadásul egyikük sem panaszkodott mellékhatásról, például zavaró villanásokról.
A kísérlet során az orvosok mintegy félórás időtartamra helyezték - helyi érzéstelenítés mellett - a mikrochipet a vakok ideghártyájára, majd a chipet a szemüvegbe épített kamerán keresztül stimulálták. A kezelés teljesen veszélytelen, az áramimpulzusok nem károsították a páciensek retináját. A hamburgi szemklinikán azt tervezik, hogy még az idén megkezdik az optikai protézis tartós beültetését rászoruló betegek szemébe.