Meghalt II. János Pál pápa

Az egykori krakkói érsek 1978. október 16-ától fogva, azaz több mint 26 éven át ült a pápai trónon, s ez volt a leghosszabb pontifikátus az utóbbi száz esztendőben. Karol Wojtyla évszázadok után az első nem olasz származású pápa, ami alighanem annak volt köszönhető, hogy a katolikus egyház útkeresése, a kelet-európai forrongás, és egy új világrend kialakulása egybeesett. A most távozott pápa megítélése legalább annyi ellentmondást hordozott, mint maga a kor, amelyben élt. Sokszor az egyház megújítójaként, a modern kor problémái iránt fogékony vallási vezetőként ünnepelték, aki képes volt erkölcsi normáinak és a katolikus vallás tanításainak megfelelő válaszokat adni az új kérdésekre. S dicsérték, hogy a kor eszközeit, a tömegkommunikációt, az utazási lehetőségeket kihasználva mindenkihez eljutva személyesen hirdette gondolatait. Ugyanakkor néhány kérdésben – például az abortusz, vagy az eutanázia ügyében – elfoglalt merev, dogmákhoz ragaszkodó álláspontjáért sokan maradinak vélték.

Miközben II. János Pál felismerte, hogy nem zárkózhat be a vallás elefántcsont tornyába, s akkor jár el helyesen, ha hallatja hangját az egyes társadalmi kérdések megítélésében, nem mondhatott le arról, hogy a katolikus közösség vezetőjeként terjessze az evangéliumot. E kettősséget a pápa azzal oldotta fel, hogy kifejtette: a kapitalizmus és a „létező szocializmus” keresztény erkölcsi alapokon haladható meg. Az 1981-es Laborem exercens kezdetű enciklikájában a munkát a teremtés részének, a társadalom fenntartó erejének és emberi voltunk kifejeződésének nevezte. Egyszersmind kiállt a munkások jogainak védelméért, s rámutatott a magántulajdont terhelő társadalmi kötelezettségekre is. Tíz évvel később a Centesimus annus kezdetű szociális körlevelében egy olyan humanista és igazságos demokrácia mellett állt ki, amelyben minden ember számára lehetővé válik az önmegvalósítás.

II. János Pál a különböző egyházak közötti megbékéléséért is igen jelentős erőfeszítéseket tett. Bár ebbéli munkája nem hozott jelentős áttöréseket, tiszta szándéka, tekintélye, karizmája révén mégis sok eredményt ért el abban a tekintetben, hogy a mások megértése iránti igény az egyházak között felerősödött. Jól mutatta ezt, hogy betegségének hírére zsidó és muzulmán vallási vezetők is imádkoztak érte.