Nem etnikaiak a kolozsvári incidensek, a rendőrök szerint
A Kolozs megyei rendőr-főkapitányság szerint nem volt etnikai jellegük a március végi kolozsvári incidenseknek. Magyarokat - köztük egy mozgássérült intézet alkalmazottait - bántalmaztak az erdélyi városban.
Utóbbiak arra panaszkodtak, hogy este hazafelé menet az otthon alkalmazottait fiatalok csoportja zaklatta, csúfolta nemzetiségük miatt, az egyik alkalmazott férjét pedig bántalmazták.
A kolozsvári rendőrség szerint a húsvétkor bántalmazott fiatalember esetében március 29-én spontán konfliktus robbant ki, ami a túlzott alkoholfogyasztás miatt történhetett. A rendőrség azonosította az incidensbe belekeveredett személyeket, akik azonban egymásnak ellentmondóan nyilatkoztak a történtekről. Az orvosi látlelet szerint a bántalmazott személy - aki azt állítja, hogy késsel fejbe szúrták - 20 napnál rövidebb ideig tartó orvosi kezelésre szorult, ezért az ügy iratait átküldték a helyi bíróságra" - szögezte le a közlemény.
A Szent Kamill szociális otthon esetében a rendőrség azonosított néhány fiatalt, akiket az otthon vezetősége azzal vádolt, hogy esténként soviniszta jellegű sértegetésekkel megfélemlítik az alkalmazottakat. A fiatalok - a közlemény szerint - nevelési hiányosságokkal, társadalmi beilleszkedési nehézségekkel küszködnek, ezért megtörténhet, hogy illetlenül viselkednek, hangos zenével zavarják a szomszédokat, de az egyik fiatal vegyes családból származik, ezért nevetséges és rosszindulatú dolog nacionalista jelleget tulajdonítani az ügynek - áll a kolozsvári rendőrségi közleményben.
A kolozsvári incidenseket az Országgyűlés Külügyi Bizottságában is megvitatták, Németh Zsolt, a bizottság elnöke legutóbbi bukaresti látogatásán pedig vezető román politikusoktól is magyarázatot kért az üggyel kapcsolatban.