Ötezer fős konferenciaközpont épül Budapesten
Egy ötezer fő befogadására alkalmas új konferenciaközpont vegyesvállalati formában történő megvalósítására és üzemeltetésére ír ki pályázatot a kormány - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Kolber István regionális fejlesztésekért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter.
Kolber István felhívta a figyelmet arra, hogy a hosszú távú megtérüléssel kecsegtető fejlesztés - összhangban a kormányprogram "Lendületben az ország" szlogenjével - a turisztikai bevételek növekedését, Budapest mint konferenciaváros ismertségének javulását, a 4-5 csillagos szállodák kapacitáskihasználtságának javulását, a beszerzési és kiszolgálási kapcsolatok révén pedig a kis- és középvállalkozók pozíciójának erősödését eredményezheti. Hozzátette: a Trigránit Rt. egy euróért felajánlotta a projekt számára egyik területét a Nemzeti Színház közelében, azzal a feltétellel, hogy az építtető a Trigránit birtokában lévő terveket 460 millió forintért megvásárolja. A tárca nélküli miniszter úgy ítélte meg, hogy az építkezés 2-2,5 év alatt valósulhat meg.