Egyre jobb

Rövid elnökség - hosszú program, hosszú elnökség - rövid program. Jonathan Rauch, a Brookings Intézet elemzője szerint eddig e szabály szerint viselkedtek a második négy évükben már kezdettől fogva nem túl ambiciózus, újraválasztott amerikai elnökök. A három legutóbbi második ciklusról a történelemkönyvekben valóban elsősorban nem messze ható politikai cselekedeteket jegyeztek föl, hanem kapitális botrányokat. Nixonról a demokrata párt irodájába történt, általa jóváhagyott betörést, a bukását is okozó Watergate-et. Reaganről a titkos fegyvereladásokat Iránnak és a törvényes nicaraguai kormány ellen harcoló gerillák ebből való titkos pénzelését, az Irán-Contra affért. Clintonról pedig Monica Lewinskyt.

A hagyomány első felével George Bush máris szakított. Ha a múlt heti, az Unió helyzetéről szóló beszédében meghirdetett célok közül a két legfontosabb megvalósul, akkor az USA 43. elnökének hagyatéka nem kevesebb lesz, mint virágzó demokráciák a Közel-Keleten, valamint Amerika egyik legrégebbi jóléti intézményének, az állami nyugdíjbiztosításnak a részleges privatizálása. Nem is beszélve a középiskolai oktatás teljesítményelvűvé alakításáról, a kártérítési perek elburjánzásának megfékezését célzó jogrefomról, az illegális bevándorlók státusának részleges legalizálásáról, az adórendszer egyszerűsítéséről, az átmeneti adócsökkentés állandósításáról, és még vagy féltucatnyi további törvényjavaslatról, amelyeket Bush - a republikánus törvényhozók által felállva, az iraki választásra utaló, betintázott mutatóujjukat felemelve, 68 alkalommal tapsviharral megszakított - 54 perces beszédében beharangozott. Az elnök a jelek szerint még ahhoz is elég erősnek érzi magát, hogy fehér házi állást kreáljon feleségének: Laura a veszélyeztetett fiatalok jó útra térítését célzó kormányprogram főnöke lesz. Mint emlékezetes, Clinton hasonló próbálkozása, nejének egészségbiztosítási reformfőfelelőssé való kinevezésével teljes kudarcba fulladt.

Országértékelő beszédében Bush finomított a két héttel korábbi beiktatásakor kifejtett globális felszabadítási teóriáján. Amerika "nem hagyja figyelmen kívül az elnyomásotokat, és nem bocsát meg az elnyomóknak" - üzente január 20-án az elnök minden "zsarnokságban" élő népnek. "Bátorítjuk a magasabb színvonalú szabadságot" - fogalmazott kissé visszafogottabban a múlt héten, megdicsérve Marokkót és Bahreint, és biztatva a régióban "vezető szerepet játszó" Szaúd-Arábiát, valamint "Egyiptom nagyszerű és büszke népét", hogy járjanak elöl jó példával. Irán népének pedig az amerikai elnök megüzente: "Amint kiálltok a szabadságotokért, Amerika veletek lesz." De, mint ezt kritikusai utóbb a szemére vetették: részletekbe nem bocsátkozott. "Hasonló amerikai biztatást sem 1956-ban Magyarország, sem 1968-ban Csehszlovákia, sem 1991-ben az iraki kurdok és síiták esetében nem követtek tettek" - emlékeztetett Ivo Daalder politológus.

Az, hogy a Közel-Kelet ügye Bush programjának egyik fő eleme - nem szabadon választott gyakorlat, mondják elemzők. Hiszen a háborút, amibe eddig másfél ezer amerikai katona halt és több mint ötezer rokkant bele, nem lehet levenni a napirendről, legfeljebb - mint Bush tette - áthelyezni egy másik dimenzióba: a szabadságért és demokráciáért folytatott világméretű harcéba.

De vajon miért a nyugdíjreformot választotta az elnök második négyéves ciklusa másik fő témájává? - tette föl a kérdést szakértőknek a HVG tudósítója. Hiszen aligha lehet tömegeket most lázba hozni azzal, hogy 2018-ban deficitessé válik a rendszer, 2042-ben meg csődbe megy, és hogy mindezt az egyéni nyugdíjszámlák bevezetésével lehetne megelőzni. Ám ha sikerülne is felkelteni a téma iránt a Gallup szerint egyelőre minimális érdeklődést, könnyen lehet, hogy a nép hangja éppenséggel arra szorítja majd a kongresszust, ne engedje "privatizálni" a nyugdíjrendszert.

Az egyik lehetséges válasz - Rauch szerint -, hogy Bush szereti a kihívásokat. Kétségtelen, az elnök már a beszéd másnapján országjáró körútra indult, és mintha még mindig választási kampány lenne, többezres republikánus tömeggyűléseken igyekezett eladni a nyugdíjreform gondolatát. Ráadásul olyan, republikánus többségű államokban, ahol legközelebb demokrata szenátorok mandátuma jár le, akik, Bush reményei szerint, kénytelenek lesznek a kongresszusban igennel szavazni a reformra, ha az általa addigra meggyőzött választók kegyeit 2006 novemberében újra el akarják nyerni. S mivel a költségvetési bevételeket tartósan csökkentő törvény, amely - a magyarországi rendszerhez hasonlóan - lehetővé tenné a járulék egy részének átirányítását egyéni befektetési számlára, 3/5-ös többséget igényel, Bushnak szüksége lesz demokrata voksokra is az 55:45-ös republikánus többségű szenátusban.

Ám az igazi ok, amiért a kockázatot is vállalja a korábbi nyilatkozatai szerint hosszú távú konzervatív rezsimet megalapozni kívánó elnök, nagyobb szabású, mint az egyszerű erőfitogtatás. Amerika legrégebbi és legjobban bevált - a legnagyobbnak tartott demokrata elnök, Franklin Roosevelt által létrehozott - jóléti intézményének republikánussá fazonírozásával Bush végképp a padlóra akarja küldeni az immár három egymást követő választáson vereséget szenvedett demokratákat. "Hat évtizede most először van esélyünk megnyerni a társadalombiztosításról folyó vitát, és ezzel átalakítani az ország politikai arculatát: csökkenteni a kormánytól való függőséget, hatalmat és felelősséget adni az egyénnek" - fejtegette egy kiszivárgott feljegyzésében Peter Wehner, a Fehér Ház stratégiai igazgatója. Az egyéni nyugdíjszámla, azaz, hogy idővel "mindenki a saját nyugdíja tulajdonosává válik" - érvel Wehner -, nem más, mint Bush nagy álma, a "tulajdonos társadalom" eszméjének kiterjesztése, és egyben csapás a demokraták által hirdetett szolidaritási elvre.

Sarokba szorítjuk a demokratákat - jósolta a fehér házi stratéga -, akik nem tesznek javaslatot a mindenki által szükségesnek tartott reformra, viszont minden változtatást elleneznek, és ezáltal "az obstrukció, a tagadás, a múlt pártjává válnak". És valóban, az elnöki országértékelő beszédre a hagyományok szerint azonnal válaszoló kongresszusi demokrata vezetők nagy pátosszal megvédték a roosevelti nyugdíjrendszert, és Bush egyéb ötleteivel szemben sem hirdették meg a magukéit. A vereségeit kiheverni eddig nem tudó ellenzék válságáról tanúskodik az is, hogy miközben február 12-ei pártelnökválasztó kongresszusának legnagyobb esélyese a Demokrata Párt balszélét mozgósító egykori elnök-aspiráns Howard Dean, más vezetők a demokraták "hagyományos" vallásosságának hangsúlyozásával igyekeznek növelni a párt népszerűségét.

Egyes elemzők ugyanakkor azzal bátorítják a megtört liberálisokat, hogy a mára a közélet minden területén taroló újkonzervatív mozgalom alapjait éppen akkor rakták le, amikor Ronald Reagannek az 1976-os republikánus elnökjelölő konvención elszenvedett veresége után mindenki azt jósolta: a Republikánus Párt hosszú időre elvesztette a képességét arra, hogy karakteres ideológiával választást nyerjen. Az azóta megtartott hét elnökválasztás közül öt esetben konzervatív győzelem született.

RÉTI PÁL / WASHINGTON