„2018 volt a fordulópont” – kilőtt a fiatalkorú elkövetők száma Magyarországon, brutálisabbak lettek a lányok

Meredeken nőtt a fiatalok körében elkövetett erőszak Németországban a koronavírus-járvány óta, és a regisztrált esetek száma tovább emelkedik – írja a Spiegel. A 2024-es bűnözési statisztikák szerint az erőszakos bűncselekmények, különösen a testi sértések száma ismét emelkedett, miközben a rendőrség újabb fiatalkorú gyanúsítottakat regisztrált. Az ilyen erőszakos bűncselekmények elkövetői között pedig egyre több a lány. Hogy pontosan mi az oka a Covid után kezdődő és a mai napig tartó növekedésnek, arra a statisztikák nem adnak választ, a szakértők pedig csak találgatni tudnak. Tapasztalható-e Magyarországon is hasonló trend akár a fiatalok, akár a lányok körében? És ha igen, lehet-e tudni az okokat? Molnár István Jenő jogászt, bűnmegelőzési szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészeti Magatartástudományi Tanszék egyetemi tanársegédjét kérdeztük. 

Egy fiatal másképp agresszív, erőszakos, mint egy felnőtt? 

Van egy fontos különbség: a prefrontális kéreg fejlettsége, amely a felelős döntéshozatal fundamentuma. Gyerekeknél, fiataloknál életkorukból fakadóan ennek fejlettsége még nem 100 százalékos, így a fiataloknak nehezebben megy az agressziókontroll és a „gondolkodj, mielőtt cselekszel”-intelem gyakorlati alkalmazása. Egy fiatal ráadásul állandóan a figyelemért harcol, így egy konfliktusos helyzetben nehéz a csoportnyomásnak ellenállni. A fiatalok többnyire azért csinálnak hülyeséget, hogy figyeljenek rájuk. Nincs ez másképp az agresszivitással sem. Nehéz helyzetben vannak tehát, hiszen agyi fejlettségi szintjük miatt nehezen mérlegelnek, és még meg is akarnak felelni a kortársaknak, és mindenki másnak is. A serdülőkori krízis, az identitáskeresés és szerepzavarok feszültsége sem segít azon, hogy a gyerekek helyesen cselekedjenek. 

Az elmúlt hetekben mindenki a Netflix Kamaszok című sorozatáról beszélt, írt, amelyben szintén azt láthatjuk, hogy a gyerekek magukra maradnak a problémáikkal. Olyan problémákkal, amelyekről fogalmunk sincs, meg sem értenénk, ha elmondanák nekünk. Félő, hogy a felnőttek többsége, szülők és tanárok egyaránt elbagatellizálnák, ha egy gyermek azzal állna eléjük, hogy zavarja, hogy az Instán incelnek nevezték. 

A Spiegel cikke szerint Németországban egyre agresszívebbek, erőszakosabbak a fiatalok. Sokszor használjuk, de pontosan mit értünk ezen a két fogalmon? 

Agresszióról akkor beszélünk, ha valaki támadó jellegű, ellenséges magatartást tanúsít, amely irányulhat a külvilágra, személyre vagy befelé, az átélőre magára. Az agresszió mindenkiben él valamilyen szinten, természetes jelenség, kérdés, hogy miként manifesztálódik a külvilágban, hogyan tudjuk kezelni. Két nagy csoportját szoktuk megkülönböztetni: a reaktív és a proaktív agressziót. Előbbi esetében az agresszivitás alapvetően válasz jellegű, inger (provokáció) hatására adott reakcióként értelmezhetjük. Utóbbi célja pedig valamilyen előnyhöz jutás (hatalom, tárgyak megszerzése, saját felsőbbrendűség bizonyítása). A proaktív agresszió kívülálló számára gyakran érthetetlen, az agresszíven viselkedő azonban mindig valamilyen célt akar elérni vele. Ezzel szemben az erőszak „csupán” az agresszió külső megjelenési formája, maga a tényleges cselekvés. Valaki tehát lehet agresszív anélkül, hogy erőszakos lenne, de fordítva nem.  

Molnár István Jenő

Dulai Péter

Ezért lenne fontos, hogy a fiatalok idejekorán megtanulják a bennük rejlő agresszivitást kezelni, konstruktív módon kiélni. Ilyen lehet az, ha indulatainkat társadalmilag hasznos tevékenységekben éljük ki, például sportolunk. Még magasabb szint, ha képesek vagyunk indulatos állapotban is asszertíven kommunikálni. Persze ez nem megy magától, gyakorolni kellene. Arról nem is beszélve, hogy ennek alapja az önismeret – ami nélkül képtelenek vagyunk azonosítani indulataink hátterét –, ennek megszerzése pedig még nagyobb odafigyelést, önkontrollt igényel. 

Mi a helyzet Magyarországon? A német eredményekhez hasonlóan nálunk is egyre agresszívebbek a fiatalok? 

Nagyon óvatos lennék minden ilyen stigmatizáló jelzővel, ugyanis kapnak a generációk elég címkét amúgy is. Kifejezetten igaz ez a Z generációra (1996–2009), amelyet hívunk digitális bennszülöttnek, C-nek (connecting) az állandóan kapcsolódás miatt, most (mindent azonnal akaró), hópihe (gyenge), illetve „meg nem értett” generációnak, most meg még erőszakosnak is. A statisztikák csak elsőre tűnnek egyértelműnek és objektívnek. Mielőtt elárulnám, hogy mi a helyzet Magyarországon, világítsunk meg három érdekes és lehetséges okot a statisztikai növekedésre.