Lézeres kommunikáció, gyakori szatellit-járás

Japán az űrből. Nagyobb belátás © GDRC

A minden eddiginél gyorsabb és mindenhová eljutó adatátvitel csak műhold-technológiával lehetséges, és jogosan nevezhető infrastruktúrának egy olyan egységes kommunikációs rendszer, ami a mobil telefontól a navigációs helymeghatározó eszközökön keresztül a személyriasztókig mindent befogad - állapítja meg Az ITU nemzetközi távközlési szövetség japán tagozatának negyedéves folyóirata, a „New Breeze" a japán információs társadalom kiépítéséhez szükséges infrastrukturális igényeket összefoglaló írásában.

Japán eldöntötte, hogy saját erőből kiépíti műholdas infrastruktúráját. Egyetlen szervezetbe vonta össze az űrrepüléssel, kutatással és távközléssel foglalkozó állami intézményeket, létre hozta a JAXA-t (Japan Aerospace Exploration Agency). A JAXA deklarált célja az információs társadalom előmozdítása, az ehhez szükséges kommunikációs infrastruktúra kiépítése, hogy „élhetőbb legyen az élet".

A konkrét tervek szerint 2005-ben orosz segítséggel pályára kerül az OICETS lézer-kommunikációs műhold. A kísérletekben az európai ARTEMIS műhold lesz a partnere. Az egyre népesebb égbolton gyakran zavarják egymás rádióadását a műholdak, a lézeres kommunikáció viszont – eltekintve attól, hogy sokkal gyorsabb is – nem okoz interferenciát.

2006-ban pályára kerül Japán első 3 tonnás geo-stacionárius kísérleti műholdja, mely 19x17 méteres, teniszpálya nagyságú antennáival kézi készülékekkel is kapcsolatot tud tartani. Segélyhívó rendszert, beteg-figyelő szolgálatot létesítenek majd vele. A japán belügyi és kommunikációs minisztérium pályázatára érkezett alkalmazási javaslatok közül eddig huszonegy japán és egy kínai tervet hagytak jóvá.

2007-re tervezik a WINDS kódnevű gyors internetes műholdkísérletet. A cél az, hogy 45 cm-es tányérantennával egész Ázsiából és a Csendes Óceán területéről 1,5-6 Mbps sebességű internet kapcsolatot lehessen létesíteni.

2008-ban indul a „kvázi-zenit" műholdas helymeghatározó rendszer. Japán egyik érdekes problémája, hogy a felhőkarcolókkal zsúfolt nagyvárosokban a magas házaktól már nem látszanak az egyenlítő fölött álló geostacionárius műholdak. Így éppen ott nem lehet használni az amerikai GPS helymeghatározó technológiát, ahol a legnagyobb kereslet lenne rá. Olyan műholdak kellenek, melyek – ha csak rövid ideig is – a földi szemlélő feje felett, a zeniten tartózkodnak. A ferde pályára állított műholdak időnként Japán felett is elhaladnak, áthaladnak a zeniten. Az ilyen „kvázi-zenit" műholdból sok kell azonban ahhoz, hogy mindig legyen az ország fölött kettő-három. A mozgó műholdas helymeghatározó rendszer is bonyolultabb, mint a geo-stacionárius, de nincs más választás – mutat rá a beszámoló.