Mindenkit evakuálnak New Orleansból
Texasba viszik a New Orleans-i Superdome stadionban menedéket lelt több mint tízezer embert.
Texasba viszik a New Orleans-i Superdome stadionban menedéket lelt több mint tízezer embert.
Hétfő reggel ismét rekordot döntött a kőolaj ára a szabadpiacon, mert a Mexikói-öbölben a szárazföld felé haladó Katrina hurrikán miatt – amely miatt New Orleanst is kiürítették – már leállt az öbölbeli amerikai olajtermelés több mint 40 százaléka, és egyelőre tartós károkra számítanak.
A városban szükségállapotot rendeltek el, a környékről több mint egymillióan menekültek el. A polgármester szerint soha nem látott pusztításra kell számítani.
Mintegy száz magyar állampolgár rekedhetett New Orleansban és környékén Gergatz István New Orleans-i tiszteletbeli magyar konzul szerint - közölte Simonyi András washingtoni magyar nagykövet. Mindeközben a mentőalakulatok az eddig legköltségesebb mentési művelet keretében versenyt futnak az idővel a túlélők kimentéséért. A biztosítótársaságok becslése szerint a Katrina hurrikán 9 - 25 milliárd dollár értékű károkat okozhatott.
Minden eddiginél ádázabbá vált a küzdelem a magyar kormány barátai és ellenfelei között az Európai Parlamentben, ahol nemcsak az derült ki, hogy a legnagyobb európai pártcsaládok fontosabbnak tartják a jogállamiságot, mint a magyar ügyészség, hanem az is, hogy a miniszterelnök vejét mindenki ismeri.
Tudják ugyanazt, mint a világ legjobb borászképző egyetemein, ezért jó értelemben vett öntudatot igyekeznek kialakítani szőlész-borász hallgatóikban – mondja Nyitrainé dr. Sárdy Diána, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campusának főigazgatója, aki szerint ők az egyik legnagyobb nyertesei a gödöllői központú MATE létrejöttének.
Jim Jarmusch kedvenc színészével magyarországi tapasztalatairól, a Brody név gyakoriságáról, Lars von Trier sajátos módszereiről és A brutalista egy korai változatáról is beszélgettünk, amelyben nem is Adrien Brody lett volna a főszereplő.
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel, öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Krusovszky Dénesnek most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: tikkasztó, lángtenger, tuktukpolitika, bíróper, szankciólánc.
Az elektromos kamionokat ígérő Nikola alapítója, Trevor Milton olyan meggyőzően túlozta el még semmit sem gyártó startupja eredményeit, hogy a Tesla potenciális riválisaként már a General Motors és a British Petrol is komoly üzletekbe kezdett vele. Cégét a Covid alatt tőzsdére vitte, ahol néhány hét alatt többre értékelték, mint a patinás Fordot. A lufi azonban hamar kipukkadt. Milton szerint viszont a Tesla és a GM csatájának áldozata lett, miközben ő csak jót akart. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.
Lehet semlegességgel írni egy tömeggyilkosról is, példázza könyvében Thomas Harding, aki két, németként született fiatal gyökeresen eltérő, majd egy végpontban találkozó drámai életútját követi végig.