Leleplezett leplezők

"A tevepók tizenhat km/órás sebességgel tud mozogni, és egy métert ugrik. Ha megharap, Novocaint injekcióz beléd, amitől azonnal elzsibbadsz. Alvás közben pedig észre sem veszed, ha megharap. Reggel azonban, amikor felébredsz, látod, hogy hiányzik egy darab a kezedből vagy a lábadból, mert egész éjjel rágcsálták! Ilyen pókokat naponta találnak az Irakban állomásozó katonák."

E történetet választották a hvg.hu szerkesztői 2004 legnagyobb internetes átverésévé. Az első hely annak ellenére kijár, hogy valójában egy kilencvenes évek eleji legenda újjáéledéséről van szó, amely az amerikaiak vezette szövetséges csapatok iraki jelenléte kapcsán éledt fel. A sztori tavaly az első helyen szerepelt szinte valamennyi legendavadász weboldal látogatottsági toplistáján. A pókoktól való félelmeinkre apelláló legenda valóságalapjának (létezik tevepók nevű állat) és a történet képpel való alátámasztásának köszönhetően az eset az internet révén az egész világot meghódította. Eközben a történet sokat torzult: lefordították, hozzáadtak, elvettek belőle (lásd keretes írásunkat).

A tevepók legendája

Az angolul Camel Spider névre hallgató pókféle valóban létezik, főként a Közel-Kelet sivatagaiban, de megtalálható az Egyesült Államokban és Mexikóban is. Az amerikai közvélemény az első iraki háború során ismerte meg a tevepókokat, az interneten terjesztett levelek azonban már akkor is tele voltak valótlan megállapításokkal. A tevepók egyáltalán nem akkora, mint a kép sugallja. A fotón ráadásul két pók látható, és még a kompozíció is megtévesztő. Ha a háttérben álló katona lábához viszonyítunk, valóban hatalmasnak tűnik az állat, de ha a jobb alsó sarokban lévő katona kabátujját nézzük, már egyáltalán nem. A 16 km/órás sebesség nem túlzás (bár más változatokban 25 mérföldes, azaz 40 km/órás sebességet írnak), nem igaz viszont sem az 1 méter magasra ugrás, sem az, hogy ez a pókféle sikongat. És ami a legfontosabb: a tevepók nem érzéstelenítő segítségével cserkészi be áldozatait, emberhúst nem eszik, legfeljebb más kisebb pókokat, gyíkokat, madarakat. (Ha kíváncsi a 2004-es esztendő internetes átveréseinek a hvg.hu szerkesztői által összeállított toplistájára, kattintson erre a linkre!)

A városi legendák forrása. A szóbeszédek kialakulásával kapcsolatban több elmélet is létezik - mutat rá Csabai Márta pszichológus, Sergio Benvenuto Városi legendák - Miért hisszük el, amit mondanak? című könyvének fordítója. Az egyik szerint a közösség létrehozásának és fenntartásának szükségletéről van szó, melyben a szóbeszéd egyszerre szolgálja az egyének közötti kapcsolatépítést és az információáramlást. Az emberek az információk jelentős részét bizonytalan eredetű közlésekből szerzik, ezeket később tényként mesélik el egymásnak. A városi legendák népszerűsége egyrészt tehát abból fakad, hogy a "jól értesültek" felkapott társasági személyek lesznek, körülöttük hálózat alakul ki. A másik elmélet szerint a városi legendák kialakulásának az a legfőbb oka, hogy az egyén olyan információkat közölhet általuk, amelyek nem férnek bele az elfogadott diskurzusba, tehát kimondhatatlan vagy elfogadhatatlan érzéseket közvetítenek. Példa lehet erre a 2001. szeptember 11-ei amerikai merényletek körül kialakult számtalan összeesküvés-elmélet - ezek nagy része úgy keletkezett, hogy a ki nem mondott Amerika-ellenességet ismeretlen jól értesültek szájába adták.

A globalizáció a világ egyre több népét, régióját, lakosát kapcsolja be a városi legendák keringetésébe. A hírek terjedése felgyorsult, közvetlenebbé vált a korábban csak többszörös áttételekkel összekapcsolt világrészek közti információáramlás, ezzel együtt tág tere nyílt a helyi szóbeszédek, legendák exportjának, adaptációjának. Csabai szerint vannak olyan városi legendák, amelyek - mivel a helyi közösségek problémáihoz kapcsolódnak - megőrzik nemzeti sajátosságukat. Ahogy például tipikusan olasz az a városi legenda, hogy a darált formában kapható parmezán sajtot állatok szarvából készítik.

Az utóbbi évtizedben újabb valóságformáló, illetve közvetítőeszközzel bővült a szóbeszédek terjesztésének amúgy sem szűk tárháza: a valóság manipulációját gyerekjátékká egyszerűsítő digitális technológiákkal, illetve a névtelenséget lehetővé tévő internettel. Ám hatása nem egyértelmű a legendák terjedésére. Egyes társadalomtudományi értelmezések szerint a világháló olyan, mint egy klasszikus pletykaklub, ahol bárki megszólíthat bárkit - akár ismeretlenül is -, hogy bármilyen információt közöljön vele. Ha elfogadjuk, hogy a szóbeszédek egyik funkciója, hogy a társadalmi vagy a bennünk lévő cenzort kikerülje, akkor az internetet a pletyka ideális színterének és hordozójának tekinthetjük - mutat rá Csabai Márta. De ha arra gondolunk, hogy az embereknek a névtelenség mögé bújva olyan dolgokat is elmondhatnak, amilyeneket egyébként nem mernének, akkor a szóbeszédnek akár leáldozhat is, hiszen nem lesz szükség annak "fedő" szerepére. De pillanatnyilag ez csak feltételezés, hiszen még a folyamat elején tartunk - figyelmeztet a pszichológusnő.

Tippek

Hasznos linkek leendő legendavadászoknak

A digitális manipulálási lehetőségekkel - képszerkesztő programokkal, álweblapok szerkesztésével - ma már jóval hitelesebbé tehető egy történet; a legendák megjeleníthetők mozgókép, kép vagy hang alakban is. De az emberek egy része lassan felvértezi magát a manipulált valósággal szemben, hiszékenységük csökken, gyanakvásuk nő. Ráadásul a legendák internetes terjesztésével párhuzamosan a "még jobban értesültek" (rosszabb esetben csupán annak látszani kívánó személyek) a legendák cáfolatainak publikálását, terjesztését is nagy sikerrel űzik. Csabai szerint igaz ugyan, hogy az információs társadalomban növekszik a bizonytalanság a hírek valódiságával kapcsolatban, de nem várható, hogy a leleplezések hatására az alapvető emberi szükségleteket kielégítő városi legendák eltűnnek.

Ha racionálisan, intellektuális eszközökkel semlegesíthetők lennének a szóbeszédek, a tájékozottabb, műveltebb emberek nem pletykálnának. De pletykálnak. Benvenuto szerint az "erotikus batmanről" (egy ötvenes férfiról, aki egy huszonéves lánnyal való szexuális játszadozása közben lábát törte) szóló városi legendát, amit valódi hírként tálalt még egy tekintélyes olasz napilap is, ugyanolyan izgalommal tárgyalták a pincérnők a presszóban, mint a tájékozott újságírók.

A legendák megtörtént eseményként való feltüntetése nem új jelenség - mutat rá Csabai. Az, hogy előbb-utóbb esetleg lelepleződik egy történet, valójában csak még izgalmasabbá teszi a terjesztésüket.

DEZSŐ ANDRÁS-MARINOV IVÁN