A csőd a spájzban volt

A maga szempontjából jól döntött Horn Gyula miniszterelnök, amikor Békesi László némiképp váratlan lemondása után, 1995 márciusában Bokros Lajosra bízta a pénzügyi tárca és az egész gazdaságpolitika irányítását. Bokros ugyanis brutális nyíltsággal és a konfliktusoktól vissza nem riadva fogalmazta meg "kőkemény" stabilizációs elképzeléseit, amelyeket - még pénzügyminiszter-jelöltként - február 17-én a Népszabadságban tett közzé. A program a március 12-ei, rendkívüli kormányülésen állt össze "csomaggá"; akkorra ötvöződtek a Békesi által hagyományozott, illetve Surányi György jegybankelnök közreműködésével kimunkált egyensúlyteremtő intézkedések Bokros - puccsszerűen, a népjóléti tárca kihagyásával összeállított - szociálpolitikai javaslataival.

A pénzügyi tárca február 13-ai előterjesztése már előrevetítette, hogy a külső és belső egyensúlyhiány következtében a helyzet átfogó kiigazítás nélkül 1995-1996 fordulójára kritikussá válhat. Egyrészt az 1993-as, 3,5 milliárd dolláros fizetésimérleg-hiányt 1994-ben 3,9 milliárdos - a bruttó hazai termék (GDP) 9 százalékára rúgó - deficit követte, a nettó adósság egyetlen év alatt 15 milliárd dollárról 19 milliárdra nőtt. Másrészt az 1995-ös költségvetés előző év decemberi elfogadása óta annak kiadásai az 5-7 százalékponttal magasabb kamatszint miatt 30 milliárd forinttal megugrottak, így a 312 milliárd forintra tervezett hiány tarthatatlanná vált. A tervezet a folyó fizetési mérleg 1,2-1,5 milliárd dolláros javítására két változatot tartalmazott: a forint 10, illetve 6 százalékos leértékelését - utóbbit az importra kivetendő, 8 százalékos vámpótlékkal kombinálva (leszámítva az energia- és gépbehozatalt) -, valamint a Malév, a Matáv, az Antenna Hungária, a Mol és az energiaszolgáltatók privatizációjának felgyorsítását. Az államháztartás tehermentesítésére pedig felvetette a családi támogatások meghatározott jövedelem, illetve gyermekszám feletti megszüntetését, a társadalombiztosítási (tb) járulékalap bővítését, a táppénzszabályok szigorítását, valamint az alapfokú oktatásban a pedagógusok kötelező óraszámának növelését.

A legpesszimistább forgatókönyvre is rácáfoltak azonban a februári adatok. A korabeli dokumentumok szerint a központi költségvetés hiánya elérte a 83,6 milliárd forintot - az éves előirányzat 29,6 százalékát -, a tb-alapoké meghaladta a 10 milliárdot. Több mint 180 milliárd forintnyi állampapír megújítása vált szükségessé, ám a hosszabb futamidejű kötvények, kamatozó kincstárjegyek iránt gyér volt a kereslet - ami a leértékelési és inflációs várakozásokkal hozható összefüggésbe -, kizárólag a három és hat hónapos diszkontkincstárjegyek állománya gyarapodott. "Még a lejáró állampapírok megújítása is kérdéses, nemhogy a többletként jelentkező, nettó 103 milliárd forint körüli finanszírozási szükséglet előteremtése" - állapította meg a pénzügyi tárca összefoglalója. Gyors beavatkozást sürgettek az akkor kirobbant mexikói pénzügyi válság nemzetközi kiterjedésének a veszélyét érzékeltetve az IMF Magyarországon tárgyaló megbízottai is.

Az "államcsőd" rémét nyilvánosan is felvillantó Bokros a korábbi terveknél radikálisabb kiigazításra, az államháztartás előző évi, a GDP csaknem 8 százalékára tehető hiányának 4 százalékra zsugorítására tett javaslatot. A 200 milliárd forint körüli új deficitcél 170 milliárdos faragást tett szükségessé, beleértve a kiadások azonnali megnyirbálását: a költségvetési szférában a személyi juttatások 3, a felhalmozási kiadások 10, a fejezeti kezelésű előirányzatok 15 százalékos csökkentését, az állami vállalatoknál a keresetnövekedés maximálását 15 százalékban (veszteséges cégeknél 10 százalékban). Hasonló fogyókúra várt a tb apparátusára is. Ehhez adódott a felsőoktatásra, a honvédelemre, a Magyar Televízióra és a Magyar Távirati Irodára kirótt létszámcsökkentés, az egyetemi-főiskolai képzésben pedig a tandíj bevezetése. Az új bevételi célok teljesülését segítette a felpörgetett infláció, ami 30 százalék fölött tetőzött.

A Békesi-féle javaslatokat megszívlelve és kiegészítve Bokros a szociális juttatásokat vagyoni és jövedelmi korlátokhoz kötötte volna - kizárván belőle azokat a családokat, amelyekben az egy főre jutó bruttó jövedelem 25 ezer, a nettó 15 ezer forint fölött van, illetve amelyek 10 millió forintnál drágább ingatlant vagy 2 ezer köbcentinél nagyobb hengerűrtartalmú gépkocsit birtokolnak. A várandóssági pótlékot az egyszeri anyasági segély váltotta volna fel, a gyermekgondozási díj (gyed) július 1-jével megszűnt volna, a táppénzt 25 napig nem a tb, hanem a munkaadók fizették volna, a járóbeteg-szakrendelőkben részleges vizsgálati díjat vezetett volna be a kormány. Utóbbi javaslatok egy része a március 12-ei kormánydöntést követő tárcaközi egyeztetéseken elvérzett vagy módosult - a vizsgálati díj helyett például a fogorvosi kezelések, szanatóriumi és mentőszolgáltatások ingyenességének megszüntetése került napirendre -, többségüket pedig az Alkotmánybíróság későbbi döntései semmisítették meg, ha csak időlegesen is. A rászorultsági elv egyes elemei csak 1996 áprilisa után érvényesültek a szociálpolitikában.

Az 1995. március 10-ére dátumozott, negyven példányban készült előterjesztés egyetlen szóban sem említette a költségvetés megzabolázásán kívül megteendő monetáris intézkedéseket, nehogy kiszivárogjanak. Surányi javaslatára a forint egyszeri, 9 százalékos leértékelésén kívül bevezették az előre meghirdetett - az első három hónapban havi 1,9, azt követően 1,3 százalékos - mértékű csúszó leértékelést, valamint a 8 százalékos vámpótlékot. Ugyanakkor a kormány megbízta Suchman Tamás privatizációs minisztert a magánosítás felgyorsításával, megállapítván, hogy ha a 150 milliárd forintos bevételi terv nem teljesül, további megszorító intézkedésekre lesz szükség. Csakhogy a csődveszély elmúlt, sőt 1995 végén már az volt a vita tárgya, hogy a 300 milliárd forintos privatizációs többletbevételnek mi legyen a sorsa. Ezt - vagy ennek nagy részét - Horn, a stabilizációs program fő céljait teljesülni látván, akkor már a gazdaság élénkítésére költötte volna, ám egy, a pénzügyi tárca sugallatára Gaál Gyula (SZDSZ) és Keller László (MSZP) által az 1996-os költségvetéshez benyújtott módosító javaslattal az Országgyűlés végül az államadósság csökkentésére fordította. A módosítást a miniszterek többsége nem szavazta meg, a Bokros-csomagot minden elemében vadul bíráló ellenzék viszont igen - kihasználva az alkalmat, hogy borsot törhet Horn orra alá.